A fül betegségei és a hallás

Tisztelt Szerkesztőség!
Szeretnék a fül anatómiájáról és leggyakoribb betegségeiről olvasni a Vasárnapban. Nemrég ugyanis igen erős, kellemetlen szédülések kerítettek hatalmukba. Először a neurológiára küldtek kivizsgálásra, itt állapították meg, hogy fülbetegségről van szó. Valójában a mai napig nem tudom, mi is történt a fülemmel, csak annyit tudtam meg az orvostól, hogy helyzetváltoztatás következtében kapnak el a kellemetlen tünetek.
Jelige: Fülpanaszok

Válaszol MUDr. Mészáros Gabriella
A hallás az egyik legfontosabb érzékünk. Egyes szakemberek fontosabbnak tartják, mint a látást, ugyanis a halláskárosodott emberek nehezebben tudnak beilleszkedni a társadalomba, mint például a vakok. A fül a hallás és az egyensúlyozás páros szerve. Három részre tagoljuk: külső, közép- és belső fülre. Bármely rész elváltozásakor vagy megbetegedésekor halláscsökkenés léphet fel.
A külső fülhöz tartozik a fülkagyló és a külső hallójárat. Betegségei, mint például a fülzsír felhalmozódása, hallójárat-gyulladás, általában átmeneti halláscsökkenést okoznak. Megfelelő kezelés után a hallás károsodás nélkül helyreáll.
A középfül magába foglalja a dobhártyát, hallócsontokat és csontos üreges (mastoideus) rendszert. Gyulladásai közül leggyakoribb a heveny középfülgyulladás, mely gyermekeknél gyakori. Megfelelő gyógymód esetén a gyulladás elmúlásával a hallás helyreáll. Az idült (krónikus) középfülgyulladás viszont már maradandó halláskárosodással jár. Ilyenkor a dobhártya lyukas, a hallócsontokon elváltozásokat észlelünk, a fül gyakran folyik – a váladék gyakran kellemetlen szagú, a beteg fejfájásra és szédülésre panaszkodik. A közelmúltban az idült középfülgyulladást és a vele járó halláskárosodás gyakori volt; manapság az említett gyulladás végleges gyógymódja műtéti, amikor a fülsebész új dobhártyát vagy hallócsontokat alakít ki, ezzel javítva a halláson is.
A belső fül a koponya sziklacsontjában található. Magában foglalja a csigát, amelyen a hang akusztikus ingerré alakul át; ezt aztán a hallóideg a hallópályán keresztül az agy hallásközpontjába szállítja. A belső fül betegségei lehetnek veleszületettek vagy az élet során szerzettek.
A szerzettek közül leggyakoribb az ún. időskori halláscsökkenés, amely összefügghet részint a korral járó elváltozásokkal, részint a belső fülártalmakkal, amelyeket a beteg addigi élete során elszenvedett, beleértve érrendszerének károsodását is. Továbbá gyakori a zaj okozta halláskárosodás. A zajártalom lehet átmeneti, pl. könnyűzenei koncertek, hangos gépekkel történő munka után, amikor a hallás néhány óra vagy nap alatt fokozatosan helyreáll. A panaszok között van többek közt a fülzúgás és a teltségérzet is.

Maradandó zajártalom
Másképp dörejártalom, amelyet egyszeri nagy intenzitású, 125 decibelt meghaladó hanghatás okoz (pl. robbanás, lövések, sűrített levegő kifújása). Az ilyenkor keletkező sérülések baleset jellegűek. A halláskárosodás azonnal bekövetkezik, és szakorvosi ellátást igényel.
A maradandó zajártalmak közé tartozik a krónikus akusztikus károsodás. Ismétlődő intenzív, 85 dB-t meghaladó zajexpozíció következménye. A zajos környezetben töltött idő növekedésével folyamatosan romlik a hallás, és állandósulhat a fülzúgás. Az így kialakult hallásromlás általában szimmetrikus, gyakran foglalkozási eredetű halláskárosodás.
Némely vegyi anyagok (arzén, szén-monoxid, nikotin, alkohol, anilinfestékek, a gyógyszerek közül a gentamicin, sztreptomicin, kinin) toxikus hatásuk által károsíthatják a belső fül idegelemeit. Bizonyos endogén toxin jelenlétét tételezzük fel cukorbetegség, köszvény, myxodéma esetén is.

Öröklődő nagyothallás
A belső fül betegségei közt nagyon fontos kategória az öröklődő nagyothallás vagy süketség. Két fajtája ismeretes. Az egyik a progresszív familiáris nagyothallás – ebben az esetben halláskárosodott szülőnek halláskárosodott gyermeke születik. Másik fajtája, a sporadikus halláskárosodás gyakoribb. A szülő egészségesek – ők a károsodott gén hordozói –, a gyermek viszont súlyos hallássérüléssel jön a világra.

Már az újszülöttet meg kell vizsgálni!
Nagyon fontos a hallássérülés korai felismerése. A gyermeket idejében hallókészülékkel kell ellátni, hogy a beszéd kifejlődhessen. Ugyanis ha 2 éves koráig nem ,,tanul meg hallani”, akkor nem tanul meg beszélni.
Az újszülöttek halláskivizsgálását már a kórházak újszülöttosztályán elvégzik. Ha a gyermekorvos valamit nem talál rendjén valónak, a gyermeket szakorvoshoz küldi. Ennek ellenére fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ha valamely szülő vagy családtag úgy gondolja vagy csak gyanítja, hogy kisgyermeke rosszul hall, keresse fel fül-orr-gégész szakorvosát, aki elvégeztetheti a gyermek szükséges, fájdalommal nem járó kivizsgálását.

„Lepke csapkodja szárnyait a fülemben”
Tisztelt Vasárnap szerkesztősége!
Több hónapja a jobb fülemmel van probléma. Nem igazán tudom leírni, mit is érzek, olyan, mintha egy lepke csapkodná a szárnyait a fülemben, vagy mintha lobogna benne valami. Mindennap előfordul, általában csak pár másodpercig tart, de elég kellemetlen. Nemrég vették ki a mandulámat, a fül-orr-gégész megvizsgálta a fülemet is, de mindent rendben talált.
Jelige: Szárnycsapkodás

Az említett panaszokat szakszóval fülzúgásnak, tinnitusnak nevezzük. Fülzúgásról akkor beszélünk, ha a beteg olyan egyszerű hallási élményről számol be, mely nem hozható kapcsolatba külső hangforrással. Ezek a hangjelenségek sokfélék lehetnek (zúgás, búgás, fütyülés, zakatolás, sistergés, csattogás), mégis elkülönítjük őket az összetett hangképektől (beszéd, zene), melyek a hallucináció csoportjába tartoznak.
A fülzúgás lehet éreredetű, okozhatja valamely nagyobb ér tágulása – amikor a beteg az örvénylés által okozott zajt hallja –, okozhatja középfülgyulladás esetén a tágult erekben fellépő erős véráramlás is. Az éreredetű fülzúgás lehet ritmikus, és szinkronban lehet a pulzussal.
Az idegeredetű fülzúgás a csiga és hallóideg (Nervus cochlearis) vérellátási, oxigénhiányos állapotát jelzi. Rendszerint kimutatható halláscsökkenéssel jár. Gyakran az érelmeszesedés első tünete. Vérellátási gondokat okozhat a vérszegénység, alacsony vérnyomás, valamint a nyaki gerinc elváltozásai is.
A fülzúgás lehet izomeredetű, pl. a lágy szájpad ritmikus rángása, valamint a középfül izmainak rángása, amelyet a beteg rendszerint zümmögésként vagy lepkeszárnyverdesésként ír le. Hosszan tartó, jelentós fogyással járó betegség esetén a fülkürt (Eustach-kürt) nem teljesíti szellőztető szerepét, és nyitva maradhat. Ilyenkor a dobhártya a légvétellel egyszerre mozoghat, s ezt a beteg észlelheti.

A szerző orr-fül-gégész szakorvos