A cserkészet kaland, kihívás, jó közösség

Az 1990 márciusában újrainduló szlovákiai magyar cserkészmozgalom több mint két évtizedes működése során az ország legnagyobb kisebbségi gyermek- és ifjúsági szervezetévé nőtte ki magát.

Az 1990 márciusában újrainduló szlovákiai magyar cserkészmozgalom több mint két évtizedes működése során az ország legnagyobb kisebbségi gyermek- és ifjúsági szervezetévé nőtte ki magát. Folytonosságra törekvő, a társadalmi igényeknek is megfelelni kívánó, előremutató nevelési tevékenységének köszönhetően egyre tartalmasabb időtöltést nyújt a kalandra vágyó fiataloknak. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) ténykedéséről a szervezet négy évre újra megválasztott ügyvezető elnökét, Csémi Szilárdot (cserkésznevén Kismedvét) kérdeztük.

* A SZMCS életképességének bizonyítéka az elmúlt huszonkét év. Hogyan tud változatlanul vonzó maradni a fiatalok számára?
A százéves magyar cserkészmozgalom minden idők legkorszerűbb nevelési módszereit igyekszik felhasználni, ezáltal az adott kor ifjúságának kérdéseire tud választ adni. Az alapelveink állandók, de napjainkban is nevelési koncepciónk felújításán dolgozunk. Mert a módszer hiába jó, ha szüntelenül nem vizsgáljuk felül az igényeket.
* Mivel győz meg egy mai kamaszt, hogy megéri belépni a szervezetbe?
Valahány programunk kaland, kihívás. Nagyon sok élményben lesz része annak a gyereknek, aki részt vesz bennük. Olyan helyekre jut el, olyan dolgokat tapasztalhat meg, melyekről korábban talán nem is álmodott. Próbára teszi teljesítőképessége határait, jó közösségben életre szóló barátságokkal gazdagodik. Nézze meg a honlapunkon (www.szmcs.sk) a fényképgalériát. A képek önmagukért beszélnek.
* A legfontosabb adatot számokban?
Jelenleg 1200 tagunk van, ebből 1050 a harminc éven aluliak száma. 33 cserkészcsapatunk működik, 4 helyen pedig öregcserkészklubunk is, és 5-6 településen indult kezdeményezés cserkészközösség kialakítására. Partnerszervezeteinkkel összehasonlítva a csökkenés ránk hála istennek annyira nem jellemző, inkább az enyhe növekedés. A további sikerhez az kell, hogy új vezetőket nyerjünk meg, új tagokat találjunk a mozgalomnak, ami azonban áldozatkész felnőtteket feltételez, akik vállalják az önkéntességen alapuló, térítés nélküli társadalmi munkát.
* Az első nemzedék az indulás óta felnőtt, többségük szülővé vált.
Szerencsére vannak olyan családos cserkészeink, akik továbbra is tenni akarnak. A tavalyi nyári nagytáborunknak volt először része a családi altábor. A cserkészcsaládok azóta is összejárnak, most márciusban például Paláston lesz nagytalálkozójuk. A nevelési koncepciónk eddig egy kidolgozott próbarendszeren alapult, felülvizsgálatában most már a családosaink is részt vesznek, hisz szülőként ők látják, mi jó, és mi szorul esetleg változtatásra; így teljesen más szemmel tudjuk véleményezni a programunkat, és a szülők szempontjait is figyelembe vesszük. Noha eddig is igyekeztünk megfelelni, még hatékonyabb munkára törekszünk.
* A tisztújítás is a szervezet megújulását szolgálja.
A cserkészszövetségben, akárcsak más szervezeteknél, rendszeresen van vezetőváltás. Mi négyévente tartunk tisztújítást, legutóbb február közepén volt Érsekújvárott. A tagság ezúttal a folytonosságot helyezte előtérbe, mert a vezetőség fele a régiek újraválasztásából állt össze. De frissítés is történt: a Szövetségi Cserkésztanács – amely az ügyvezető elnök munkáját felügyeli és segíti – tagságának egy része megújult. Elnöke Kocur László lett, aki Török Andrástól vette át a stafétát. Szerencsére volt érdeklődés az egyes tisztségek iránt, több jelölt közül lehetett választani. Talán csak az én beosztásomra hiányzott ellenjelölt.
* Milyen új elképzelések, tervek fogalmazódtak meg?
Több új feladat is. Egyrészt a tagság szeretné, ha még erősebben jelen lennénk a szlovákiai magyar társadalomban, ha jobban megismernék a mozgalom igazi lényegét. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a cserkészet díszőrségből áll, vagy táborozásból, miközben alapja a heti kiscsoportos nevelőmunka. Másrészt cserkészeink épp ehhez a helyi szinten zajló nevelőmunkához igényelnek nagyobb támogatást, több módszertani anyagot, több odafigyelést még stabilabb anyagi források megteremtésével. Nevelési módszerünk kiegészíti a családi háttér, az iskola és az egyház szerepét, ezért fontosnak tartjuk az együttműködést. További kihívás, amely megfogalmazódott, kiadványaink számának növelése – erre a területre is hangsúlyosabban oda szeretnénk figyelni. Ezeknek a megvalósítása vár ránk a következő időszakban.
* 2007-től ügyvezető elnöke a szervezetnek. Mit tart eddigi legnagyobb eredményének?
Négy évvel ezelőtt erős alapokon álló szövetséget vettem át elődömtől. Bár anyagi nehézségeink voltak, a legnagyobb örömem, hogy sikerült működésünket stabilizálni, és növelni közösségünk összetartó erejét. Nagyon jó baráti társaság alakult ki a vezetőségben, a szervezet egészében. Figyelünk egymásra, közösek az elképzelések. Mindent megteszünk azért, hogy nevelési módszerünk minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, és egyre több gyereket tudjunk megnyerni. A többi magyar cserkészszövetséggel is eredményes az együttműködés, sőt SZMCS volt a kezdeményezője annak, hogy elinduljon köztünk a párbeszéd, a közös programok a lengyelekkel. Három hete jártunk Vilniusban, Litvániában egy lengyel–magyar konferencián, melyen a cserkész világszervezet európai vezetője is részt vett. Hatalmas diplomáciai siker, hogy itt azokat a lehetőségeket is tanulmányozta, hogyan tudnak a kisebbségi cserkészszervezetek bekapcsolódni a világszervezet munkájába.
* Milyen akadályokkal szembesült az elmúlt évek alatt?
Például a már említett anyagi gondokkal. Folyamatos nehézséget okoz a munkánkhoz szükséges anyagi háttér biztosítása. Próbálunk pályázni különböző állami és civil szervezeteknél. Fontos források számunkra az adófelajánlások is. Ennél lényegesebb kihívás azonban az állandó megújulás, a cserkészeszmék minél szélesebb körben való terjesztése. Nehéz vezetőket találni, akik hetente mindenféle ellenszolgáltatás nélkül foglalkoznak a gyerekekkel, de igyekszünk megfelelni. Jelenleg is több helyen folynak előkészületek arra, hogy új közösségek alakuljanak.
* Milyen rendezvényeknek örülhetnek idén a cserkészek?
A cserkészcsapatok saját, helyi programokról gondoskodnak, rendszeresen vannak kirándulásaik, túráik, csapattáboraik, hétvégi tanyázásaik. Szövetségünk pedig országos programokat szervez. Ilyen például a tavasszal Révkomáromban megvalósuló cserkésznap, mely fesztiváljellegű lesz, ezenkívül nyári vezetőképző táborainkat emelném ki. Az utánpótlás nevelése, az őrsvezetői, segédőrsvezetői táborok különböző életkorú képzéseket jelentenek. A szlovák cserkészekkel közösen szervezzük a 11. Közép-európai Jamboree-t, melynek Szlovákia ad otthont. Mi a vízicserkész-programok lebonyolításáért vagyunk felelősek. Hagyományos rendezvényeink közé tartozik az Országos Métabajnokság és Akadályverseny, a lelkigyakorlat, a különböző képzések hétvégéi, konferenciákat tartunk. A Magyar Cserkészszövetségek Fórumán belül az összes magyar szervezettel erős a kapcsolatunk.
* A magyarországi Nemzetközi Tárcaközi Bizottság a nemzeti jelentőségű intézmények közé sorolta a szövetséget. Mit jelent ez?
A munkánkra adott pozitív választ: annak a több mint két évtizedes tevékenységnek a megbecsülését, amit a szlovákiai magyar fiatalokért végzünk. Ha hihetünk az ígéreteknek, akkor ez az elismerés a többi intézményhez hasonlóan szövetségünknek is kiszámítható működési keretet biztosít majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?