Nyolcszázezer jogosult. Többen még mindig várnak a szülői bónuszra

Vasárnap

Sokan már megkapták, de többen még mindig várnak a szülői bónuszra, amellyel a Szlovákiában adózók járulhatnak hozzá nyugdíjas szüleik járandóságához. Mintegy húszezren nem kapják meg ezt a támogatást, mert a gyermekeik elutasították. Sok családban pedig az keltett viszályt, hogy a szülők ezáltal értesültek, mennyit keresnek a gyermekeik, akik nem feltétlenül akarták ezt a tudtukra adni.

Tökéletes megoldások a szociális támogatások rendszerében nincsenek, több gazdasági szakértő támadta is a szülői bónuszt, azzal érvelve, hogy sok szülő eleve nem jogosult rá. A vonatkozó törvényjavaslat első változata alapján nem kaphatta volna meg több mint ötvenezer szolgálati nyugdíjra jogosult állami alkalmazott: katonák, rendőrök, a titkosszolgálat, a nemzetbiztonsági hivatal, a fegyházak és a pénzügyőrség fegyveres alkalmazottai. Ezen a parlament változtatott, de a szülői bónuszra továbbra sem jogosultak azok, akiknek a gyermeke már meghalt, nincs munkaviszonyban, rokkantnyugdíjas vagy külföldön dolgozik.

Beavatkozás a családi viszonyokba?

Több szakértő, köztük Jozef Mihál egykori munkaügyi és szociális miniszter azt is bírálta, hogy a szülői bónuszról rendelkező törvény a szülők diszkriminálása mellett túlságosan beavatkozik a családi viszonyokba. „Mintha azt feltételezné, hogy a gyermekek egyébként nem törődnek az idős szüleikkel, ami sokakat sérthet is. Ezt semmilyen tanulmány nem mutatta ki, mint ahogy arról sincs szakavatott elemzés, miért vállalnának a szülői bónusz ígérete miatt több gyermeket a házaspárok. Hiszen ha a gyerekük kényszervállalkozó lesz, és csak minimális járulékokat fizet, vagy épp anyaszabadságra megy, olyan csekély összeget kapnak, ami szinte nevetséges. Éves 6-10 eurókról van szó, ennél egy szerető gyerek sokkal többet áldoz a szüleire, ha szükségük van rá” – mondta lapunknak Jozef Mihál.

Az előző kormány nem így gondolta, jogszabályban rendelte el a szülők támogatását úgy, hogy minden dolgozó gyerek a 2021-es bruttó bére 1,5%-ával járulhat hozzá a nyugdíjukhoz. Ezt is csak bizonyos határig, a szülői bónusz összege a szlovákiai átlagkereset 1,2-szereséhez kötődik, ami 2011-ben 1211 euró volt, vagyis, ha ennél sokkal többet keres is a gyerek, a bónuszt akkor is csak ebből számítják ki. Jövőre azonban az átlagjövedelemmel együtt ez az összeg is emelkedni fog.

Bónusznaptár

2023. augusztus 31-ig:

a folyósított szülői bónusz letiltása, ami 2028. január 1-jén lép érvénybe

a bónusz letiltása azon szülők számára, akik 2024-ben érik el a nyugdíjkorhatárt

a bónusz átirányítása a nevelőszülők számára, 2028. december 31-ig érvényes

a bónusz engedélyezése az előzetes tiltást követően, 2028. december 31-ig érvényes

Nyolcszázezer jogosult

Összesen több mint 800 ezer nyugdíjas várhatja a szülői bónuszt, ami legkésőbb szeptember végéig érkezik meg. Az időzítésben politikai megfontolás is van, szeptember végén lesznek a parlamenti választások, és az előző kormány szeretné emlékeztetni az idős választókat, kinek köszönhetik a juttatást. Ezt már májusban, az első kifizetésekkor is megtette, a szülői bónusz mibenlétről és arról, kinek a javaslata volt az egész, Milan Krajniak volt családügyi és szociális miniszter levélben tájékoztatott minden nyugdíjast.

Ahhoz, hogy a bónusz valóban bónusz legyen, több jól kereső és a szülők jövedelméhez hozzájárulni hajlandó gyerek is kell, egyébként csak jelképes összeg érkezik a nyugdíjszámlára. A maximum egy gyerekre 261,6 euró évente, de ha valakinek három-négy magas fizetésből adózó gyermeke van, az összeg már jelentős lehet, és érezhetően növelheti a nyugdíjas életszínvonalát. Idén – vélhetően ugyancsak a választásokra való tekintettel – egy összegben kapják meg a nyugdíjasok a szülői bónuszt, de jövőre már havi felbontásban. Az, aki idén december végéig nyugdíjba vonul, decemberre még megkapja az egész havi járandóságot. Az évközben elhunyt szülők még nem utalt, a megélt hónapokra vonatkozó járandóságát a szociális biztosító a hozzátartozók kérésére kifizeti. Ám ha olyan nyugdíjas halálozik el, aki már megkapta a szülői bónuszt, az ő hozzátartozóitól ezt nem követeli vissza az állam.

Letilthatja, újra engedélyezheti

Az se aggódjon, aki mostanáig még nem kapta meg a járulékot. Szeptember végéig mindenki megtalálja a számláján, vagy meghozza neki a postás. Feltéve, hogy a gyermeke nem tiltatta le, mert február 28-áig erre is volt lehetőség. Csak az egyik szülőnek is kérhették a gyermekek a szülői bónusz kifizetését, ez főleg elvált szülők esetében fordult elő.

Aki utólag gondolta meg magát, az augusztus 31-ig még letiltathatja a szülői bónusz folyósítását, de ez a tiltás csak 2028. január 1-jén lép életbe, addig kapni fogja a szülő a járulékot. Ugyancsak augusztus 31-ig kell beadni a tiltásról szóló nyilatkozatot azokra a szülőkre vonatkozóan, akik 2024-ben érik el a nyugdíjkorhatárt, abban az esetben, ha a gyermek a nevelőszüleinek szeretné juttatni a támogatást, vagy az előzőleg eltiltott bónuszt mégis engedélyezné.

 

Mennyit keres a gyereke?

Nem minden családban felhőtlenek a viszonyok, ezért sokaknak nem tetszett, hogy a szülői bónusz folyósításáról szóló értesítésben a szociális biztosító a megítélt bónusz összege mellett feltünteti a gyermekek nevét és a kivetési alapjukat is. Csak abban az esetben nem szerepelnek pontos adatok az értesítésben, ha a gyermek többet keres, mint a szlovákiai átlagkereset 1,2-szerese, mert ilyenkor a maximális összeget, a 261,6 eurót kapja a szülő. Ha valakinek több gyermeke van, és azok közöl valaki letiltja a szülői bónusz folyósítását, a szociális biztosító erről is értesíti az érintettet. Ám ha az egyetlen gyermek tagadja meg a bónuszt, erről a szülő nem kap értesítést.

Az is előfordulhat, hogy valamelyik gyermek egyáltalán nem szerepel a szülői bónuszról szóló határozatban – ennek az lehet a magyarázata, hogy két évvel a bónuszra való jogosultság előtt, azaz 2021-ben nem volt nyugdíjbiztosítása. Ha viszont biztosan volt nyugdíjbiztosítása, mégsem szerepel a határozatban, a szociális biztosítóhoz kell fordulni és hiteles okmánnyal igazolni a gyermek-szülő viszonyt.

A számlát az állam állja

Bár a gyermekek hozzájárulásáról van szó, a valóságban az állam állja a számlát, mert a bónuszt a szociális biztosító fizeti. Összességében 136 ezer egygyermekes, 426 ezer kétgyermekes, 181 ezer háromgyermekes, 46 ezer négygyermekes és 27 ezer négynél több gyermeket felnevelő nyugdíjas kapja meg a járulékot. A gyermekeiknek ez semmibe sem kerül, sem az adójuk, sem a járulékaik összege nem emelkedik, a leendő nyugdíjuk összegét sem befolyásolja, hogy támogatták a szüleiket.

Az állami költségvetést viszont ugyancsak megterheli a szülői bónusz, idén 253 millióba, jövőre 274 millióba, 2025-ben pedig a mostani számítások szerit 296 millióba fog kerülni a kifizetése, ha a következő kormány nem változtat rajta. De Szlovákiában a szociális támogatásokat nem szokták visszavonni. Még akkor sem, ha az államnak és végső soron az adófizetőknek sokkal nagyobb terhet jelentenek, mint amennyit a kedvezményezetteknek segítenek.

Mennyit kaphatnak a szülők?

Egy gyermek esetében

A gyermek bruttó fizetése      havi bónusz          éves bónusz

800                                            12                            144

1000                                          15                            180

1211                                          18,17                        218

1453                                          21,83                        262

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?