Duplázott az FTC

Fradi20220512

A Ferencváros 38 979 néző előtt, remek hangulatú mérkőzésen 3:0-ra győzte le a Paks csapatát a MOL Magyar Kupa döntőjében a Puskás Arénában.

A szurkolók mindkét oldalon kitettek magukért és ugyan a paksiak is szép számban képviseltették magukat, a Fradi drukkerei tettek többet a kupadöntőhöz illő légkörért. A ferencvárosi drukkerek nagy része közösen vonult a Keleti pályaudvartól a Puskás Arénához, ahol már a bemelegítés alatt is fokozták a hangulatot, majd a kezdő sípszó előtt begyúltak a görögtüzek és a füstbombák, ami miatt bő hatperces késéssel kezdődött a finálé. A szurkolótábor lelkesedése átragadt a 33. bajnoki címét szombaton ünneplő játékosokra is, akiknél most láthatóan megvolt a motiváció, amely hiányát sokan emlegették az MTK elleni bajnokit követően. Az FTC Zachariassen révén egy szemet gyönyörködtető támadás végén szerezte meg a vezetést. Az első tizenöt percben még sokan hiányolták a keretből is kimaradó, és a dolgok jelen állása szerint a távozáshoz közel álló Tokmac játékát, de a norvég középpályás és a brazil Marquinhos gól előtti összjátéka feledtette a nemzetközi porondon is rendre villogó játékmester hiányát. Bár ezt követően számos helyzetet kihagytak a budapesti zöld-fehérek, a győzelmük nem forgott veszélyben. A második félidő végén Boli duplázott, így az eredmény is átadta azt, amit a pályán láthatott a közel negyvenezer szurkoló, a Ferencváros minden szempontból felülmúlta a Paks csapatát. Ez volt az FTC 24. hazai kupasikere és 2016 után sikerült duplázniuk, vagyis bajnokként és kupagyőztesként zárni a szezont.

„Mikor meghallottam az első »Hajrá, Fradit!«, tudtam, hogy nem kaphatunk ki” – nyilatkozta a lefújást követően Dibusz Dénes, aki bevallotta, nem számított rá, hogy közel negyvenezren lesznek jelen a meccsen. „Ennyi Fradi-szurkoló előtt jó néhány tíz éve nem játszhatott a csapat, kötelességünk volt megörvendeztetni őket” – tette hozzá a kapus. A lefújást követően az ünneplés is hozta azt, amit a legtöbben vártak, a paksiakat is megtapsolta a lelátó, Böde Dánielt külön is köszöntötték a kupagyőztes drukkerek, majd saját csapatukkal együtt ünnepeltek. A futballisták mellett családjaik is élvezték ezeket a pillanatokat, Anderson Esiti gyermekei többször is a B-közép hangorkánja közepette futottak át az alapvonalon, majd a tiszteletkör után a játékosok is a kemény mag előtt zárták az estét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?