Giro d'Italia – Jonathan Milan nyerte a keddi szakaszt

Jonathan Milan

Valter Attila a főmezőnnyel, a 103. helyen ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyet az olasz Jonathan Milan nyert meg kiélezett sprintbefutó végén, összetettben pedig továbbra is a szlovén Tadej Pogacar vezet.

Az Acqui Terme és Andora közötti 190 kilométeres etap vonalvezetése kevés izgalmat ígért. A szakasz derekán volt egy komolyabb emelkedő, az utolsó 60 kilométer viszont szinte teljesen sík volt, így a papírforma a hétfőihez hasonló sprintbefutót ígért.

A nap szökéséből Francisco Munoz és Stefan De Bod tartott ki a legtovább, ám a mezőny öt kilométerrel a vége előtt befogta őket. Ezek után arra lehetett számítani, hogy a célig együtt marad a boly, Filippo Ganna azonban váratlant húzott és négy kilométerrel a cél előtt támadást indított, kihasználva egy közel két kilométeres enyhe emelkedős szakaszt.

Az olasz klasszis remek tempóban tekert, de a mezőny az emelkedő végén a lejtmenetben óriási iramra váltott és alig 500 méterre az etap végétől utolérte őt, majd a sprinterek kiélezett csatájából a hétfőn második Jonathan Milan került ki győztesen.

Valter Attila a nap folyamán többször a főmezőny élén vitte az iramot, a hajrá felé közeledve viszont a boly hátsó részébe húzódott és végül a győztessel azonos idővel ért célba a 103. pozícióban. Összetettben a 40. helyre lépett előre, hátránya továbbra is közel nyolc perc Tadej Pogacarral szemben.

„Nem dolgoztam kifejezetten sokat, nem veszem el az érdemet másoktól, de eléggé elöl voltam. Jó volt a csapat, eléggé elöl tudtunk helyezkedni, a lejtmenetet elöl kezdeni, szerintem jó napot zártunk. Nagyon erős volt a két szökevény, aki kitarott, ezért kemény nap volt a mai is” – nyilatkozta az M4 Sporton Valter Attila.

Hozzátette, a térde rosszabb, mint hétfőn. Már az elejétől fájt, és reményei szerint ha egy ideig stagnál is, utána javulni fog.

„Nem mondom, hogy nem teljesíthető így a táv, de egész nap ezen gondolkodtam, ami zavaró, és rossz ez az alattomos fájdalom” – magyarázta.

Mint kifejtette, makacs problémával küzd, mert bár a térdkalácsa nem sérült, de az izom húzza a térdkalácsot. Próbálják a megütött izmokat kimasszírozni, különböző terápiákat alkalmazni, amivel el lehet lazítani, de akárhogy igyekeznek masszírozni, nem járnak sikerrel.

„Igazándiból az édesanyámra lenne szükség, aki szintén masszőr, és ő biztosan egy perc alatt helyre rakná, de erre most nincs lehetőség. Talán itt a szakemberek is megoldják” – nyilatkozta.

Eredmények, Giro d'Italia (a viadal honlapja alapján):

    4. szakasz, Acqui Terme-Andora, 190 km:
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 4:16:03 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel
3. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) a i.
...103. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a i.

Az összetett élcsoportja:

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 15:19:05 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 46 másodperc hátrány
3. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 47 mp h.
...40. Valter 7:47 perc hátrány

Szerdán a Genova és Lucca közötti 178 kilométer megtétele vár a 107. Giro d'Italia mezőnyére, amely 3400 kilométert teljesít, amíg május 26-án célba ér a római záróetapon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?