Boteket meglepte a K4-es érme, Vlček alig várja az új idényt

kajak

Sajnálják, hogy K2 500 méteren nem sikerült kicsivel előrébb végezniük az Európa-bajnokságon, de alapvetően jó versenyszezont zártak. Botek Ádámmal és Vlček Erikkel beszélgettünk, a hétvégi müncheni verseny mellett az egész idényükről is.

Miután a tavalyi olimpián a négyes tagjaként bronzérmesek lettek, 2022-re az volt a tervük, hogy csak a kettesre fókuszálnak majd. A világkupa-versenyek után azonban a szlovák szövetség úgy döntött, Botek Ádámnak a K4 jobb eredményei érdekében újra be kell ülnie a négyesbe is, emellett a kanadai vb-n is részt kellett venniük, ami eredetileg nem szerepelt a versenynaptárukban.

Nem volt olyan nehéz abszolválni a sok futamot, mert azért már tapasztaltabb vagyok, és fel is készültem rá, hogy egymás után fognak jönni a versenyek a négyesben és a párosban. Mindkét számban döntőbe kerültünk Münchenben is, így elégedett vagyok – mondta lapunknak Botek Ádám, aki K4 500-on ezüstérmet szerzett Samuel Baláž, Denis Myšák és Zalka Csaba mögött ülve a hajóban.

A halifaxi vb-n negyedikek voltak, de nem visszavágóként fogták fel a müncheni viadalt. „Azt tudtuk, hogy a világbajnokságot megnyerő spanyolok az Eb-n nem indulnak. Igazából azzal mentünk ki Németországba, hogy meg kell csinálni ugyanazt, mint Kanadában. Nem számoltam azzal, hogy érmesek leszünk, mivel sokáig csak a párosra készültem, így nagyon örültem – jegyezte meg a 25 éves, virti származású kajakos, rögtön hozzátéve, nagy kár, hogy Vlček Erikkel ehhez nem tudott egy hasonlóan jó eredményt elérni K2 500-on. – Pedig minden jó volt a döntőben, jól kaptuk el a rajtot. Kicsit megnyomtuk a középső részt, így kevesebb erőnk maradt a hajrára, és hetedikek lettünk. De ez volt az első év, hogy ebben a számban versenyeztünk Erikkel, tudjuk, hol kell javulnunk. Másrészt pedig a 3–7. helyezettek között minimálisak voltak a különbségek.

Ezek csökkentése előtt azonban jöhet a megérdemelt pihenés. „Három-négy hétig csak biciklizés, esetleg laza súlyzózás van tervben, aztán fogok újra vízre szállni” – árulta el végezetül Botek.

Párosbeli társát, Vlček Eriket is igen jó hangulatban értük utol. A 40 éves legenda még most is földobódva beszélt arról, mennyire jó volt versenyezni egy számára is új helyszínen, Münchenben.

Sikeresnek mondanám a szereplésünket. Nehéz előfutamból, az ukránokat és a portugálokat is legyőzve tudtuk egyből a döntőbe kvalifikálnunk magunkat. Ez önbizalmat, magabiztosságot adott, és nem utolsósorban Ádám megspórolt egy középfutamot, ami a négyes miatti sűrű programjában jól jött – kezdte mesélni Vlček az Új Szónak. – A döntőben is bíztunk benne, hogy az előbb említett két egységet újra megverve elcsíphetjük a 4-5. helyet, illetve kis szerencsével akár még egy érmet is. Jól is versenyeztünk, de nagyon szoros a mezőny ebben a számban, apró dolgokon múlnak az eredmények, a 4-5. helyhez egy-két tized hiányzott, és a dobogóhoz is csak egy fél másodperc. Idén az volt a célunk, hogy megnézzük, milyen a mezőny az olimpia után K2 500-on, mire vagyunk ott képesenk.

Az Eb-n ez a már említett hetedik helyet jelentette, a két héttel korábbi kanadai vb-n a kilencediket – pont, mint a szezonnyitó két világkupa-versenyen. „Picit hiányzott egy jobb eredmény, akkor szebb lett volna az idény, de így is jónak értékelem a szezont, mert mindenhol döntőztünk, pedig csak most kezdtünk a párossal. Én a magam részéről a következő idényben is ebben a számban szeretnék versenyezni Ádámmal. Ha ő is csak K2-t mehetne, jobb lenne nekünk, de el kell fogadni a szövetség döntését. Megvan a motivációm és nagyon jó is Ádámmal evezni, remekül megértjük egymást. Az a célunk, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk folyamatosan – szögezte le Vlček olyan hangsúllyal, hogy az embernek eszébe sem jut kételkedni benne, hogy ez ne így történne. – Idén sehol sem állt kimondottan mellénk a szerencse, így bízunk benne, hogy jövőre használhatjuk ki a nekünk »járó részt«, mert enélkül a szoros mezőnyben nehezen lehet boldogulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?