Az egyéni számok, illetve a 7. olimpia jegyében az új évben

kajak
Pozsony |

Sidó Bianka harmadszor lett az év kajakosa, két juniorelsősége után ezúttal már a felnőttmezőnyben; Vlček Erik pedig 2021 után kapta meg ismét a sík vízi szakág legjobb sportolójának járó elismerést a szlovák szövetség szokásos év végi ankétján.

Ahogy arról már beszámoltunk, a pozsonyi Vízügyi Múzeumban tartott ünnepségen zárta le hétfőn a sportévet a Szlovák Kajak-kenu Szövetség. A sík vízi szakág legjobb női kajakosának választott Sidó Bianka eddigi két juniorelsősége ellenére is ugyanolyan lámpalázasan ment ki a színpadra, mint két éve, s később a diktafon előtt is izgult picit – persze a tőle megszokott széles mosolyok kíséretében. „Nagyon örülök a díjnak. A legjobban idén az Európai Játékok sikerült, ahol K2-ben kilencedikek lettünk Katarína Pecsukovával, ott nagyon jól éreztem magam. A víz, a hangulat kitűnő volt, és a formám is akkor volt a legjobb” – mondta az Új Szónak a somorjai kajakos, aki mind az U23-as kategóriában, mind felnőttszinten 2023-ban debütált nagy világversenyeken.

Robbantana U23-ban

A friss egyetemista sportoló nagy szívfájdalma, hogy a világversenyeken nem indulhatott egyesben, elmondása szerint sokkal jobb szájízzel hagyná maga mögött az évet, ha kipróbálhatta volna magát egyénileg is. „Nem értettem egyet a szövetség döntésével, hogy csak párosban és a négyesben versenyezzek. Megnyertem mindkét válogatót, látták, hogy jó formában vagyok és jó eredményt hozhatnék K1-ben, és nagyon jól éreztem magam a számban... Remélem, jövőre változtatnak a hozzáállásukon. Rögtön az első verseny a válogató lesz, amit ismét meg szeretnék nyerni. Az olimpiai kvalifikációval is szeretnék megpróbálkozni, mert ha kis esély is mutatkozik rá, akkor ki kell használni a lehetőséget. De ha nem is jönne össze, az U23-asoknál szeretném végre igazán megmutatni magam, ha lehet, egyesben” – jegyezte meg eltökélten Sidó Bianka.

kajak

Improvizálva

A párizsi olimpia erős motiváció a férfiak mezőnyében is, noha a K4-es már biztosan nem lehet ott a játékokon. Egy európai K2-es egység azonban még szerezhet kvótát a májusi pótkvalifikációs versenyen Szegeden. Vlček Erik számára hatalmas motivációt jelent, hogy karrierje során hetedszer is szerepelhessen olimpián. „Már 18 évesen nagyon sokat jelentettek nekem az ötkarikás játékok. Mindig is négyéves ciklusokban gondolkodtunk, most is ezzel szeretnénk lezárni ezt az időszakot, óriási dolog lenne pályafutásom hetedik olimpiája – nyilatkozta még a pódiumon Vlček, aki menet közben a Hlas színeiben parlamenti képviselő lett. – A végtelenségig élsportolni nem lehet, nekem is el kellett döntenem, hogyan tovább, ezért vettem az irányt a politika felé. Egyelőre improvizálok, és elég jól sikerül egyensúlyoznom közte és a kajakozás között.”

Nehéz kör lesz

A komáromi legenda a sík vízi szakág Év sportolója díját kapta meg 2021 után ismét, s díjazták edzőjét, Likér Pétert is, aki a trénerek kategóriájában végzett az első helyen. „Erik már nem profi sportoló, nem is tagja a pozsonyi rendőrklubnak, azaz nem kap fizetést kajakosként. Ez még nagyobb áldozatokkal jár a részéről, minden elismerésem az irányába, hogy a parlamenti képviselőség mellett is vállalja a kemény munkát. Nehéz kör lesz, de sok évünk, sok munkánk benne van, és ha egy ilyen rekord a tét, minket is nagyon érdekel ez a sztori. Mindenünket belerakjuk, utána meglátjuk, ez mire elég” – mondta az Új Szónak Likér.

A szerbek és a lettek

Magánál az érintettnél már a részletekre is rákérdeztünk, nevezetesen, hogy kik lehetnek a legfőbb riválisok az említett pótkvalifikáción. „A szerb hajóval szemben 0,1 másodperccel veszítettük el a döntőbe jutást a középfutamban a duisburgi világbajnokságon. Végül ők sem szereztek kvótát, úgyhogy velük mindenképp számolnunk kell majd. A lettek pedig legyőztek minket a B döntőben Németországban, de azt már úgy, hogy Botek Ádinak már nagyon fájt a csuklója, nem tudott teljes erőből evezni. Azt mondta nekem, ha nem velem ül a párosban, akkor vissza is lépett volna a versenytől. Ilyen előzmények után kaptunk ki a lettektől fél hajóhosszal” – magyarázta lapunknak Vlček.

Természetesen nyerési kényszerben és az időbeli közelség okán nagyon fontos lesz, hogy minden körülmény jól alakuljon, hogy Botek csuklója rendben legyen és még az olyan banális dolgok, mint egy megfázás, se hátráltassák őket a tervezett munkában. „A felkészülésbe beleteszünk mindent, és ha tudjuk abszolválni az összes edzőtábort, akkor ez a két hajó verhető, és le tudjuk őket győzni. Mögöttünk a többiek nagyon lemaradtak, nagy csoda lenne, ha valaki bele tudna szólni a kvótáért zajló harcba”– jegyezte meg a négyszeres olimpiai érmes olyan határozottan, hogy az ember már-már tényként kezelte a fentieket.

Kemény válogató

Aztán mégis visszatértünk a feltételes módhoz, mivel nagy valószínűség szerint előbb még egy hazai válogatót is meg kell nyernie a Vlček–Botek párosnak az induláshoz – a K4-es egység többi tagja (az év kajakosa, Denis Myšák, illetve Zalka Csaba és Samuel Baláž) vélhetően ugyanúgy megpróbálkozik az egyetlen, Párizsig vezető utat végigjárni. „Természetesen ez is nagyon fontos lesz, a válogató mindig nagyon ideges és nehéz verseny, mert csak egy hajó jut tovább – és egyetlen hajót kell megverni is. Nagyon a szezon elején kell hozzá jó formában lenni, ezért januártól nem csúszhat be semmilyen jellegű hiba a felkészülésbe” – szögezte le Vlček.

Akár még parlamenti ügyek sem? – tesszük fel zárásként félig provokatívan, félig viccesen a kérdést. „Ádám is tudja, hogy maximalista vagyok, ha van időm, nem hagyok ki edzést. Nálam lényegében csak annyi változott, hogy most több időt töltök Pozsonyban, és többször edzek itt, mint korábban. Nagyon jók a körülmények itt is, hasonlóak, mint Komáromban. A parlamentben most sajnos húzódnak a dolgok, amivel egy hét alatt végezhetnénk, sokkal tovább tart, ami nekem nem ideális. De erre adtam a fejem, improvizálnom kell és megoldani a helyzeteket” – tette hozzá Vlček.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?