Libanoni pártelnök: a Hezbollah csak Libanonnak ártott a gázai fegyveres konfliktusba való belépésével

izraeli-palesztin konfliktus

A Hezbollah csak Libanonnak ártott azzal, hogy a gázai fegyveres konfliktust kiterjesztette a libanoni-izraeli határövezetre – jelentette ki szerdán a Libanoni Erők (LF) nevű keresztény párt vezetője.

Szamir Zsazsa az AP hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a radikális síita mozgalomnak ki kellene vonnia csapatait a határövezetből, és helyét a libanoni hadseregnek kellene elfoglalnia. Ezt azzal indokolta, hogy „a Hezbollah csak egy a libanoni kormánypártok közül, így nincs joga egyedül dönteni az ország sorsáról.” Kiemelte továbbá, hogy „miközben a Hezbollah Dél-Libanonból Izrael ellen indított támadásai semmilyen eredményt nem hoztak, Gázához hasonlóan a libanoni-izraeli határövezetben is óriási károk keletkeztek anyagiakban és emberéletekben egyaránt.”     

A radikális síita szervezet a gázai konfliktus kirobbanását követő napon, október 8-án észak-izraeli katonai célpontok ellen indított rakétacsapásaival  kapcsolódott be a konfliktusba azzal a céllal, hogy kétfrontos harcra késztesse a Gázát támadó izraeli hadsereget. Az azóta rendszeressé váló összecsapásokban izraeli részről 12 katona és 10 civil; libanoni részről pedig több mint 350 ember, köztük 273 fegyveres vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?