Vasárnapi zárvatartást akarnak a Szlovákiában a szakszervezetek

Vasárnapi zárvatartást akarnak a Szlovákiában a szakszervezetek

<p>Magyarországon a kormány társadalmi nyomásra kénytelen volt feloldani a boltok vasárnapi zárvatartását. Szlovákiában ugyanakkor a szakszervezetek követelik, vezessék be, hogy az ünnepeken kötelezően zárva legyenek a boltok -írja az <a href="http://www.aktuality.sk/clanok/330577/odbory-chcu-opat-hovorit-o-zatvor…;

A szlovákiai szakszervezetek a múltban már többször próbálták elérni a kötelező vasárnapi és ünnepi zárvatartás bevezetését, de ezek a kezdeményezések rendre elakadtak a parlamentben.

A szakszervezetek képviselői most először a kereskedőkkel szeretnének valamiféle kompromisszumot találni, és aztán fordulnának törvényhozáshoz. Ha a kereskedőkkel megvan a kompromisszum, akkor azt megtárgyalnák mind a négy kormánypárttal is.

 A munkavállalók képviselői egyelőre az állami ünnepnapokon való zárvatartással is megelégednének, mondta el Jozef Zadňan, az idegenforgalmi dolgozók szakszervezetének elnöke.

A jelenlegi szabályozás értelmében a köztelező zárvatartás mindössze 3,5 napra vonatkozik évente. Újévkor, húsvétvasárnap, karácsony első napján, és december 24-én 12:00-tól nem lehetnek nyitva a boltok.

Pavol Konštiak a vendéglátási és turisztikai iparág kereskedőinek képviselője elmondta, hogy nem zárkóznak el a zárvatartás gondolatától, de mindenekelőtt a fogyasztók véleményét kell kikérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?