A közintézményekről egyeztettek a kulturális tárca képviselői Věra Jourovával

jourova k

Meg kell erősíteni a közintézmények helyzetét Európában. Támogatásuk különösen fontos a közszolgálati műsorszolgáltatók médiapiaci helyzete miatt is. Csütörtöki találkozójukon ebben egyetértettek a kulturális minisztérium képviselői, és Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Petra Bačinská, a kulturális minisztérium kommunikációs osztályának igazgatója.

A találkozó során Jourová több, az újonnan létrejövő Szlovák Televízióval és Rádióval (Slovenská televízia a rozhlas) kapcsolatos kérdés tisztázását kérte. Bačinská tájékoztatása szerint érdekelte a tanács létrehozása, az etikai bizottság működésének részletei, valamint az, hogy az RTVS jelenlegi vezetőségének leváltására irányul-e a törvénymódosítás. Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) arról tájékoztatta az uniós biztost, hogy minden változás összhangban van a hatályos szlovák, és európai jogszabályokkal. „A kulturális minisztérium számos észrevételt figyelembe vett az egyes témakörökkel kapcsolatban a törvény végleges formájának kidolgozásakor, köztük ellenzéki politikusokét is. Összesen 327 észrevételt kaptunk" – mondta Šimkovičová.

A minisztérium képviselői azt is elmagyarázták Jourovának, miért dolgoztak ki egy teljesen új törvényt. Tibor Bernaťák, a kulturális minisztérium államtitkára rámutatott, hogy a kormány programnyilatkozatára alapozták a törvénytervezetet, és a sajtószabadságról szóló európai törvény egyes rendelkezéseit is beemelték a törvény szövegébe.

Jourová biztosította a minisztérium képviselőit afelől, hogy a bizottság nem avatkozik bele az uniós tagállamok közintézményeinek élén történő személycserékbe. Aggodalmát fejezte ki azonban a dezinformáció elleni küzdelemmel kapcsolatban, mivel a közintézményeknek ezen a téren is vannak kötelezettségei. "Az embereknek joguk van szabadon és szubjektíven véleményt alkotni, de a közintézményeknek kötelességük korrigálni a szubjektív állításokat" – mutatott rá az uniós biztos.

Egyeztettek a digitális szolgáltatásokról szóló törvényről is. Jourová ajánlásokat fogalmazott meg a kulturális minisztériumnak arra vonatkozóan, miként lehetne helyesen működtetni a létrejövő intézményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?