Fico szerint megkapjuk az uniós forrásokat

Peter Kmec és Robert Fico nem tart attól, hogy Szlovákia elbukja az uniós forrásokat
Pozsony |

Robert Fico (Smer) miniszterelnök szerint az ellenzék hazugsága, hogy Szlovákia eleshet az uniós forrásoktól. A kormányfő állítja, intenzív és nehéz tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottsággal (EB), de a helyreállítási alap lekérése nincs veszélyben.

Fico pénteken Peter Kmeccel (Hlas), a helyreállítási alapért felelős kormányfőhelyettessel folyatott munkamegbeszélést, majd közös sajtótájékoztatón ismertették az uniós forrásokkal kapcsolatos álláspontjukat. A miniszterelnök kiemelte, Szlovákia összesen 6,4 milliárd eurót igényelhet a helyreállítási alapból, ha sikerül teljesíteni az előző kormány által meghatározott mérföldköveket. Kmec hozzátette, jelenleg a negyedik kérvény kiértékelésének utolsó stádiumában vannak, aminek eredményeként újabb egymilliárd euró érkezhet Szlovákiába. Ezzel az eddig lekért források összege elérné a 3 milliárd eurót, vagyis a teljes csomag csaknem felét. A kormányfőhelyettes szerint a negyedik kérvényről pár héten belül döntés születhet.

Fico megkérte Kmecet, próbálják megtalálni a lehetőségeket arra, hogyan lehetne még idén minél több pénzt lekérni az uniós alapból. Elmondása szerint erre szolgált a közbeszerzési törvény nemrégiben elfogadott módosítása is, amely lehetővé teszi a források hatékonyabb felhasználását, de ha szükség van rá, újra belenyúlnak a jogszabályba.

Nincs visszaút

Két hete lapunk is beszámolt Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosának leveléről, amelyet március végén küldött a szlovák kormánynak. Arra figyelmeztette Ficóékat, hogy a Különleges Ügyészség eltörlésével elveszett az a felügyeleti szerv, amely biztosította volna, hogy az uniós pénzek megfelelő és törvényes módon legyenek felhasználva. Mivel így veszélybe kerülhetnek az EU pénzügyi érdekei, Reynders felvetette a források befagyasztásának lehetőségét is, amiért az ellenzék élesen bírálta a miniszterelnököt.

Fico a sajtótájékoztatón elmondta, nem változtatnak korábbi döntésükön.

„Nagyon nehéz tárgyalások zajlanak az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap, pontosabban annak néhány mérföldköve kapcsán, amelyek az EU pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkoznak. Mint ismert, a Különleges Ügyészség eltörlése mellett döntöttünk, de ez egy visszafordíthatatlan folyamat, úgyhogy senki se reménykedjen”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Fico nem aggódik

Hozzátette, csütörtökön egyeztetett Věra Jourovával, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökével, aki nemrégiben átvette a leköszönő Reynders feladatait.

„Nagyon komoly beszélgetésünk volt arról, hogyan kellene kinéznie a kommunikációnak az EB és a szlovák kormány között egy ilyen súlyos témában”

– jegyezte meg. Egyúttal leszögezte, szó sincs arról, hogy a bizottság be akarná fagyasztani a helyreállítási alap forrásait. Szerinte ez az ellenzéki képviselők által terjesztett hazugság, akik Brüsszelben folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ország ne kapjon pénzt.

Kmec szerint az EB-vel már csak olyan technikai részletekről tárgyalnak, mint a Különleges Ügyészség áthelyezett ügyészeinek kérdésköre. Mint mondta, jelenleg azt próbálják elmagyarázni a bizottságnak, hogy a Különleges Ügyészség eltörlésével nem kerülnek veszélybe az EU pénzügyi érdekei, éppen ellenkezőleg, megerősödnek, hiszen a feladatok átkerülnek a Főügyészségre, ahol háromszor annyi ügyész biztosíthatja a gazdasági bűncselekmények megelőzését.

Fico hozzátette, Jourová tárgyalóasztalhoz ül Maroš Žilinka főügyésszel is, hiszen az ügyészek munkájával kapcsolatban ő az illetékes. Hangsúlyozta, jelenleg az a legfontosabb, hogy a bizottsággal folytatott egyeztetés ne politikai, hanem szakmai jellegű legyen.

Bírálják a kormányfőt

Az ellenzék az utóbbi hetekben többször is bírálta a miniszterelnököt a kijelentései kapcsán. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke felszólította Ficót, a közösségi médiában megosztott, figyelemelterelő videói helyett kezdjen el komolyan is foglalkozni az üggyel, és kormányfőként vállaljon felelősséget a kialakult helyzet miatt. Mária Kolíková, az SaS parlamenti képviselője kiemelte, Szlovákia kötelezettséget vállalt, hogy a helyreállítási alap felhasználását a Különleges Ügyészség fogja felügyelni, így az EB aggályai jogosan merültek fel. 

Kapcsolódó cikkünk

Janka Bittó Cigániková (szintén SaS) figyelmeztetett, olyan források is veszélybe kerülhetnek, amelyekből a kórházak felépítését és modernizációját finanszírozná az állam. Veronika Remišová, a Za ľudí vezetője a Különleges Ügyészség eltörlése kapcsán úgy fogalmazott, Ficót jobban érdekli a saját embereinek szabadsága, mint az ország sorsa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?