Vegyünk példát Szent Flóriánról

GA-Sz. Flórián
GALÁNTA |

A helyi iskolásoknak tartottak bemutatót a Tűzoltó és Műszaki Mentőszolgálat Galántai Járási Igazgatóságának alkalmazottai. A rendezvény célja, hogy a gyerekek megtanulják, mi a teendő baleset vagy tűz esetén.

A Tűzoltó és Mentőszolgálat Járási Igazgatóságának alkalmazottai a galántai Béke téren rendeztek bemutatót Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje tiszteletére, akire május 4-én emlékeznek meg világszerte. Az igazgatóság a prevenciós-nevelő tevékenysége keretében elsősorban a város iskoláinak alsó tagozatos tanulóit várta a rendezvényre, de sokan megálltak a téren az arra járók közül is. 

„Szeretnénk a gyerekeknek elmagyarázni és tudatosítani bennük, hogyan kell viselkedni autóbaleseteknél, tüzeknél, milyen telefonszámon kell riasztani a tűzoltókat, ha bajba kerülnek. Azért fontos, hogy ebben a formában, a térre kivonulva mutassuk meg a tűzoltók munkáját, mert nem olyan tevékenységet végzünk, amelyet minden nap láthatnak. Egész május folyamán nyílt napokat tartunk, így aki most nem tudott részt venni a bemutatón, az megnézheti a székhelyünkön, hogyan végezzük a mindennapi munkánkat” 

– mondta el lapunknak Tánczos Zoltán, a Tűzoltó és Műszaki Mentőszolgálat Galántai Járási Igazgatóságának parancsnoka. A nézők műszaki mentést láthattak, vagyis sebesült személy szimulált kimentését egy autóroncsból, majd a kigyulladt autó eloltását. A Béke téren nagyjából tíz tűzoltóautót és egyéb járművet lehetett megtekinteni. A parancsnok szavai szerint ez csupán egy morzsája annak a felszerelésnek, amely a járási tűzoltóság rendelkezésére áll, hiszen tudnak például magasból és vízből menteni, daruzni és számos veszélyes szituációból embert kimenteni. A helyszínen volt több tűzoltóautó arra az esetre, ha éles riasztást kapnának, hiszen az alkalmazottak legtöbbje részt vett a rendezvényen. Tánczos Zoltán azt is elmondta, hogy változó az emberek tudása és felkészültsége, ha éles helyzetben a mentőszolgálatot vagy a tűzoltóságot kell hívni. Hozzátette, ilyen szituációban mindenkinek úgy kellene viselkednie, mint Szent Flóriánnak, vagyis segíteni másokon. A Tűzoltó és Mentőszolgálat Galántai Járási Igazgatósága alkalmazottai évente 500-700 esetben avatkoznak be különféle eseteknél, ebből 250-270 alkalommal autóbalesetekhez riasztják őket. A lakástüzek egyik legjellemzőbb oka, hogy a konyhában kigyullad valami és a tűz továbbterjed. A parancsnok szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni a kémények rendszeres tisztíttatásának és a fűtőtestek karbantartásának fontosságát, hiszen leginkább ezzel lehet megelőzni a tűzeseteket.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?