A csalók már a koronavírust is felhasználják az idősek átverésére

idős
Pozsony |

A telefonos átverések száma a koronavírus-járvány idején sem csökken, sőt, a rendőrség legutóbb arra figyelmeztetett, hogy a szélhámosok éppen ezt a súlyos helyzetet használják fel az idős emberek megtévesztésére, és gyakran sikerül is megszerezniük a megtakarított pénzüket.

A szlovák rendőrség az utóbbi két hétben egy szokatlan dologra figyelt fel: az idősek viszonylag magas összegeket kezdtek utalni idegen számlaszámokra. Mint kiderült, csalók állnak a jelenség hátterében.

Unoka a bajban

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivője lapunknak eljuttatott állásfoglalásában elmondta, a rendőrségen belül már jól ismerik a szélhámosok által alkalmazott munkamódszert.

„Úgy szoktuk nevezni, hogy »unoka a bajban«. A csalók felkeresik az idős személyeket, és elhitetik velük, hogy az egyik közeli hozzátartozójuk veszélyben van, így tudják rávenni őket, hogy küldjenek nekik pénzt. Általában valamilyen kitalált műtéttel állnak elő, vagy egy halaszthatatlan kórházi kezeléssel, amit sürgősen ki kell fizetni. A hiszékeny nyugdíjasok pedig abban a tudatban, hogy segítenek, átutalják a pénzt, ami a csalók számláján végzi”

– magyarázta a szóvivő.

Trükkös módszerek

Ehhez hasonló átverések persze már korábban is voltak, például lakás- vagy autóvásárlással kapcsolatosak, de Michal Slivka szerint a szélhámosok most ennél is messzebb mentek.

„Abban az időben, amikor a médiában folyamatosan a Covid-19-cel kapcsolatos halálozásokról hallunk, az idősek érzelmeit veszik célba, hogy hasznot húzzanak belőlük”

– közölte a rendőrség szóvivője.

Az átverésekhez ráadásul egyre trükkösebb technikákat alkalmaznak, hogy minél nehezebb legyen a nyomukra akadni. A rendőrség az utóbbi időben olyan módszerekkel is találkozott, hogy a csalók először felkerestek egy szociálisan hátrányos helyzetben élő személyt, aki egy kisebb pénzösszegért cserébe akár a bankkártyájával vagy az internetes számlájával kapcsolatos adatokat is megadja nekik.

Ezt követően a szélhámosok kiválasztják az idős áldozatukat, akit felkeresnek a már említett rossz hírrel. Sajátjuk helyett a már korábban megvesztegetett személy adatait adják meg, és az ő számlájára utalják át a nyugdíjasok a megtakarításukat, nemegyszer több ezer eurót. És mivel a csalóknak hozzáférésük van a megvesztegetett fél adataihoz, gyorsan leveszik a pénzt számláról.

A rendőrség szerint a pénz a legtöbb esetben végül Magyarországra kerül.

Michal Slivka hozzátette: egy ehhez hasonló bűntényért 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik az elkövetőket. És ezt már akár az előkészítő fázisban, tehát nem is kell sikerülnie az átverésnek ahhoz, hogy el lehessen őket ítélni. A csalókat azonban sajnos ez sem riasztja el, ezért a rendőrség mindenkit arra kér, hogy fokozottan vigyázzanak a megtakarításaikra.

További veszélyek

A telefonos átverések áldozatai azonban nem feltétlenül csak idős személyek lehetnek. A rendőrség az álhírekkel és a csalásokkal foglalkozó közösségi oldalán (Hoaxy a podvody – Polícia SR) nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy a bankszámlánkon kívül az egyéb elektronikus adataink is veszélyben lehetnek.

Az utóbbi napokban ugyanis több bejelentést kaptak arról, hogy valaki a Microsoft cég alkalmazottjaként mutatkozott be a telefonban, és egy szoftverhibára hívta fel a figyelmet, aminek kijavításához elkérte az emberek számítógépének jelszavát. Aki megadta a belépőkódot, az pórul járt, hiszen a csaló ezáltal hozzáfért a számítógépen tárolt dokumentumokhoz. Ezeket lezárta, és csak akkor volt hajlandó visszaadni őket a tulajdonosaiknak, ha azok pénzt utalnak egy általa megadott számlára. Ezzel viszont kétszeresen is csapdába csalhatja áldozatait, hiszen ha a számítógépen keresztül jelentkeznek be az internetes számlájukba, akkor az elkövető már a banki adataikhoz is hozzáfér.

ANGLICKÝ HLAS V TELEFÓNE, PREDVOĽBA +421 A MICROSOFT: PODVODNÉ TELEFONÁTY "SCAMMEROV" OTRAVUJÚ SLOVENSKO AJ CELÝ...

Közzétette: Hoaxy a podvody - Polícia SR – 2021. február 5., péntek

 

Külföldi elkövetők

A rendőrség elmondása szerint ezek a csalók is egyre kifinomultabb módszerekhez nyúlnak. Először is olyan technikai felszereltséggel rendelkeznek, aminek segítségével az áldozatok telefonjain a 421-es előhívószám jelenik meg, vagyis rögtön arra gondolhatnak, hogy egy szlovákiai telefonszámról hívják őket, holott az elkövetők feltehetően külföldiek.

Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy Szlovákiában sokan kaptak hívásokat Narauból, Algériából és további országokból, szintén csalás céljából. Ezúttal azonban nem külföldi előhívószám jelenik meg, így még az óvatosabbak is beleeshetnek abba a hibába, hogy felveszik a telefont.

További megtévesztésre szolgál, hogy olyan személyeknek adják ki magukat, akik valóban a Microsoftnak dolgoznak, így ha valaki telefonálás közben gyorsan leellenőrzi a megadott nevet, akkor tényleg azt hiheti, hogy az említett cégtől keresik. A vállalat alkalmazottainak nevéhez az elkövetők minden bizonnyal a közösségi médiában jutottak hozzá. A rendőrség szerint az ilyen elkövetőkkel szemben különösen nehéz a dolguk, hiszen a csalás mértéke és a külföldi országok jogrendje nagyban lecsökkenti a mozgásterüket. Az ellopott adatok és a kicsikart pénz visszaszerzésére így sajnos elég kicsi az esély. 

Az üggyel kapcsolatban egyébként megszólalt a Microsoft is. A cég arra figyelmeztetett, hogy önszántukból sosem keresik az ügyfeleiket, először mindig nekik kell kapcsolatba lépniük a céggel, ha problémát észlelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?