Hártyavékony és leheletfinom a karácsonyi ostya

A nagycétényi Noszák Magdolna konyhájából már október óta érezni a finom illatot, minden évben ilyenkor kezdi az ostyasütést. Negyven éve még nyeles sütővassal, tűz fölött kezdte, az édesanyja is így csinálta. A hetvenes-nyolcvanas években együtt jártak a zsolnai piacra. „1985-ben a rendőrök is elvittek, hogy miért van Jézus meg kereszt az ostyákon. Mondtuk, hogy ilyen volt az ostyavas, ezzel nem kell törődni, úgyis megeszik az emberek, aztán elengedtek.”

Az ostyavasakon most is karácsonyi motívumok – angyal, kereszt, bárány, fenyőág és Boldog karácsonyt, Áldott karácsonyt, Gloria in excelsis Deo (Dicsőség a magasságban Istennek) feliratok vannak. Ma már áramra működnek az ostyasütők, kb. 300 euróba kerül egy, és jó, ha páraelszívót is beszereznek hozzá, mert ostyasütéskor nagyon sok gőz keletkezik. „Ha egész nap sütök, három-négy liter víz is összegyűlik. Régen nyitott ablakok mellett kellett sütni, mert penészesek maradtak volna a falak.”

Nem túl édes, de illatos

A jó ostya receptje évszázadok óta változatlan. Egy liter víz, egy liter tej, 15 deka olvasztott vaj, egy kis étolaj, egy kiló simaliszt, két tojás, húsz deka cukor két-három csomag vaníliás cukor. Ebből kétszáznál is több ostyalap készül, ami tizenöt darabjával tizenöt csomag. Ha egy euróért adják, nem nagy pénz a sok munkáért, ostyát sütni ugyanis nem egyszerű.

„Ez nyugdíjasoknak való foglalatosság, mert nagyon sok idő kell hozzá. Ma már nem kell a nehéz öntöttvas sütőlapokat emelgetni, de oda kell figyelni, hogy le ne égjen. Pár másodperc az egész, egy kanálnyival öntök először az egyik, aztán a másik sütővasra, és amikor az elsőt zárom, a másikat már nyitom is. Az ostya akkor jó, ha még világos, leheletvékony, nem túl édes, de illatos és elolvad a szájban” – magyarázza, miközben gyakorlott mozdulatokkal szedi fel a tűzforró vaslapról az ostyákat. Puszta kézzel, már megszokták az ujjai. „Kicsit megpörkölődnek, de annyi év alatt, már megvastagodott a bőröm is” – mondja nevetve.

Kézzel tekert ostyarudacskák

Sokan a különleges ízeket is szeretik, diósat, fahéjasat, csokisat, de az csak megrendelésre készül, mert inkább a hagyományosat kérik. „A lányom glutén- és laktózmenteset is süt, annak most nagy a keletje. De a legtöbb az ostyarudacskákból fogy, nálunk csak trubicskának hívják. Annak más a receptje is, édesebben készül. Csak tej kell bele, víz nem, és több a cukor meg a vanília is. Ezért sötétebb egy kicsit, mint az ostya, mert a cukor karamellizálódik” – magyarázza, és közben már tekeri is egy farudacskára az ostyát. Ha levegőt kap és kihűl, már kárba vész, mert nem lehet föltekerni. A mézzel készített ostyák is ragadnak, akik azt állítják, hogy csak mézzel sütnek, gyakran csalnak, és cukrot adnak hozzá.”

Tavaly teljes lezárás volt karácsony előtt, a piacokon sem lehetett árulni, ezért aki ostyát akart, házhoz jött érte. „Még december 24-én is jöttek, mindenből kevés volt. Nem mertünk sütni, nem tudtuk, elfogy-e. Idén már idejében nekifogtam, karácsonyig biztosan megsütöm a tízezer darabot. Nem tudjuk, mi lesz addig, mit zárnak le, de azt már látom, hogy a karácsonyi hagyományokról senki nem akar lemondani. Ostya nélkül pedig nincs karácsony.”

Egy kis ostyatörténelem

Szlovákia magyarlakta részein már a 19. század végén is szokás volt az ostyasütés, de nem minden háznál. A helyi tanító sütötte az ostyát, és karácsony böjtjén vagy pár nappal előtte az iskolás gyerekekkel küldte el a helybeli családoknak. Az ajándékért azok lisztet, tojást, babot, kolbászt, szalonnát adtak a tanítónak, így segítették az élelmezését. Az ostyát széthordó gyerekeknek almát, diót, aszalt szilvát, később pár fillért is adtak. Minden család annyi ostyát kapott, ahányan éltek a házban, plusz még hármat. Egyet a karácsonyfára akasztottak Krisztus lelke jelképeként, egyet a mestergerendára figyelmeztetésül, hogy karácsony békéje az egész esztendőben maradjon velük, egyet pedig pótlásul, ha összetörne valamelyik.

Bocsánatkérő ostyatörés

Néhol színezték is az ostyát, ha fehér maradt, Szűz Mária tisztaságát jelképezte, a piros Krisztus vérére, a lila Krisztus szenvedésére, a zöld a megváltás reménységére emlékeztetett. Az ostya már ükszüleink idejében a karácsonyi vacsora kezdő fogása volt – mézzel és fokhagymával, néhol feketeborssal is ették. Vannak vidékek, ahol az ostya elfogyasztása előtt bocsánatot kértek egymástól a családtagok azért, hogy az év folyamán megbántották egymást. Akitől bocsánatot kértek, az a megbocsátás jeleként letört egy darabot a felé nyújtott ostyából. Ilyenkor a sort a legidősebb családtag kezdte, és mindenki mindenkitől bocsánatot kért, a felnőttek a gyermekektől is. Az ostyából falun a háziállatok is kaptak, ahogy a karácsonyi asztal minden maradékát is összegyűjtötték, és újév napján odaadták nekik.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/50-51. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene