Esterházy Péter mondta 2000-ben egy interjújában (Én egy kiegyensúlyozott magyar úr vagyok), hogy „az aparegény nem műfaj, ellenben az apa, az műfaj”
Jobb gondolattal nem is indíthatnánk, ide illőbb mondatot aligha találnánk. „Az európai kultúrában az apa egy főműfaj. Minden az apáról szól, ez egy apakultúra, és az apa nagyon erős tabu alatt áll, az apa érinthetetlen.” Úgyhogy folytathatjuk is vele, elismerve persze azt, hogy bizonyos határok között az értelmezés és az értékelés kérdése, hogy egy apa-fiú kapcsolatot miképp látunk, közelítünk meg, merőben eltérő lehet.
Az apa-fiú korrelációban mozogva több prózai szövegben, sodró lendületű regényben mind másképp jelenik meg a fogalom: apa. Alakja különböző jelentések hordozójaként bukkan fel, jelleme minden esetben kivédhetetlenül fontos ráhatóerő. Szergejevics Turgenyev 1862-ben megjelent egyik leghíresebb regénye, az Apák és fiúk például már címében is jelzi, mely téma, mely szereplőpár között fellelhető kapcsolat áll majd mindenek felett, mi irányítja, szervezi a történéseket. Turgenyev érzelmes (de semmiképp sem érzelgős) története két nemzedék szembenállásáról, a folyamatosan változó viszonyokról, ideológiai és filozófiai vitákról zúg halkan. Mivel az irodalmi vizsgálatokban elfogadott nézet, hogy az aparegények egyszersmind valahol rendszerváltó regények is – meg sem lepődhetnénk mindezen. És mégis felmerült bennem a kérdés, vajon hány olyan magyar szerző művét lapoztam eddig végig, ahol apa és fia között valóban ott rejlett, ott feszült a két nemzedék közti vita lehetősége. Vajon a magyar aparegények között akad-e olyan, mely alkalmas a generációk közti harc metaforájává válni? Otthon, a könyvespolc előtt állva, jött is a válasz. Mert amit látunk, az nemcsak izgalmas, de elgondolkodtató is egyszerre. Vajon tényleg ennyire vágyik a magyar ember egy tiszteletteljes apafigura után? És ugyanígy. Vajon tényleg ennyire szeretnénk különbözni tőlük?
Aparegény és identitásregény
Bár a gyermek és felnőtt ellentétpárok korántsem egyértelműek a magyar irodalomban az apák hiányával és még inkább azok bűneivel számot vető kisebb vagy nagyobb körívű elbeszélések nem légből kapott, hirtelenjében született alkotások. Az alkotói, emberi életnek mindig is megvolt az a maga pillanata, amikor tisztáznia kellett a viszonyát tulajdon szüleivel.
Miért, kérdezzük? Talán mert a közvélemény feltételezi, sőt naiv hittel hiszi is, hogy minden szülő szereti a gyermekét, pedig a dolog korántsem ilyen idillikus mindenkor. Ezt bizonyítandó a 2000-es évek óta, Esterházy Péter Harmonia caelestis című aparegényének megjelenése után számos olyan vallomásszerű önéletrajzi írás született, melyek az apához és tágabb értelemben az ősökhöz való viszonyt dolgozták fel. Ezek a történetek legtöbbször a saját sorsról való döntés lehetetlenségéről, az elhallgatásról, a mindenek felett uralkodó elfojtásról és a szégyenről szólnak, az elbeszélés olyan mély rétegeiről, amelyeket maga az önreflexió képessége sem tud mindig feloldani. Nagyon vidám dolog ez a kortárs irodalom, nem igaz? Csak tudnám miért olvasom.
Az aparegény műfaja alatt többnyire olyan vallomásos, önéletrajzi ihletésű prózai műveket értünk, melyek az elbeszélő én és az apa közti viszonyt dolgozzák fel, mutatják be.
Érdekes
#Olvasnijó
Szokták mondani, hogy ha valakit gyorsan meg akarunk ismerni, valamennyi titkát feltárni, legtöbbször elég egy pillantást vetnünk a könyvespolcára. Igaz vagy sem az állítás, könyvek nélkül mind szegényebbek lennénk. Az alábbiakban most olyan köteteket ajánlunk olvasóink szíves figyelmébe, melyek nemcsak az aparegény tematikáját segítenek jobban megérteni, hanem egyben értékes és elgondolkodtató alkotások, melyekbe nem csak az orrunkkal, de a gondolatainkkal is bátran beletemetkezhetünk.
Tejmozi
„Ő lett nem csak a tél és a havazás, hanem visszamenőleg is az egymásba áttűnő évszakok. A tobzódó tavasz, amikor kesernyés bodzaillatba bódul a folyópart, a dús nyár, amikor eső után súlyos gombaszagot hoz az erdő felől a szél a párálló rét fölé.” (Részlet a Tejmozi című regényből)
Balla D. Károly harmadik regénye, a Tejmozi 2011-ben jelent meg a Magvető gondozásában. A történet több idősíkon, az emlékezés által azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, melyek a már felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tárgyalják. Valójában egyszerre le- és elszámolás az élettel, ahol a főhős apja elhagyja családját, a fiú pedig anyja és húga játszmáinak áldozatául esik.
Balla D. Károly: Tejmozi, Magvető Kiadó, 2011.
A gyerek
„Hát hányan vannak, akik például betegségbe hajszolják a gyerekeiket az örökös aggodalmukkal, csak hogy ők maradjanak a gyereknek a legfontosabbak, hogy úgy érezze a gyerek, hogy nélkülük elpusztulna, s a végén meg tényleg el is pusztul.”
(Részlet A gyerek című regényből)
Tömény, sűrű, már-már lehangoló – és mindez pozitív értelemben. Nemcsak aparegény, egyszersmind rendszerváltásregény is, ahol a narrátor egy intelligensnek, tehetségesnek indult falusi férfi életén keresztül tárja fel a történetet és mindazoknak a sorsát, akikkel a főhős kapcsolatba került. A gyerekkori közeget jelentő falu és szigorú hierarchiája nemcsak személyes élményként, de formáló erőként is megmutatkozik, hogy benne kicsit mindannyian elmerüljünk.
Háy János: A gyerek, Palatinus, 2007.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/22. számában jelent meg a Lélek mellékletben!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.