Whisper Ton: „A lényeg, hogy mosolyogva tudj a tükörbe nézni”

Miért pont Whisper Ton a művészneved?

Amikor elkezdtem a Musical.ly-ről (a TikTok elődjéről) átkonvertálni a tartalmaimat a YouTube-ra, szerettem volna valami izgalmasabb nevet az akkori felhasználónevemnél: s.ton77. Ez inkább egy banki jelszóra hasonlított, így a barátaimmal kitaláltuk a Whisper Ton nevet, ami jól hangzott. Sajnos semmi mély dolog nincs mögötte, pedig izgalmas volna.

Mi a különbség Whisper Ton és Strenner Antal között – vagyis a hétköznapi és a közösségi médiás éned között?

Szerintem abban a csodálatos, privilegizált helyzetben vagyok, hogy önmagam lehetek a közösségi oldalakon is. Olyan családban, olyan barátok között nőttem fel, ahol nem kellett maszkot viselnem. Talán az lehet kicsit becsapós, hogy a közösségi médiára az esztétikusabb pillanatok kerülnek fel. Úgy tűnhet tehát, hogy mindig mosolygós és boldog vagyok, pedig nekem is vannak nehezebb pillanataim. A TikTok és az Insta inkább egyfajta montázs abból, aki vagyok, nem pedig a teljes Ton.

TikTokon téged követnek a legtöbben Magyarországon, és a divat, smink, tánc és humor mellett sok videód szól a mentális egészségről is. Tudatosan választottad ezeket a témákat?

Szerintem ezek közül mindegyik témában ki tudok egy kicsit bontakozni. Sokszor felróják nekem, hogy miért nem beszélek erről vagy arról a „fontos” dologról, és többnyire azért nem teszem, mert ha valami nem kapcsolódik hozzám olyan szinten, hogy autentikusan tudjak róla beszélni, akkor az nem való a platformomra. Elfogadom az olyan véleményeket, hogy a nagy követőszámmal felelősség is jár, és beszélnem kell a hatáskörömön kívül eső témákról is, de szerintem visszás tud lenni, amikor egy tartalomgyártó minden témába beleáll, akkor is, ha fogalma sincs róluk.

2016 óta máig szinte naponta töltesz fel új videót. Mi motivál erre? Volt már alkotói válságod?

Voltak nehezebb időszakok az életemben, amikor épp nem vágytam a közösségi média visszajelzés-cunamijára, de tudtam, hogy a követőim számítanak rám, és fontos nekik a tartalmam, hiszen őket pont ezek a videók segíthetik át a nehéz időszakokon. Ez persze fordítva is igaz: én is tudom, hogy számíthatok ilyenkor a nézőimre. Ilyenkor átrugdosom magam a komfortzónámon, és posztolok valamit, ami akkor épp én vagyok. De hál' istennek általánosságban elég motivált vagyok.

Nagyon hasonlítanak a tartalmaid a külföldi tartalomgyártókéira. Sokszor drága termékeket mutatsz be, drága helyeken szállsz meg, ami külföldön elég megszokott. A magyar közönség hogyan reagál erre?

Teljesen jogos észrevétel. Az anyum angoltanár, szóval gyerekkoromban a filmeket és a sorozatokat is angolul néztük, felirattal. Most már hálás vagyok ezért, hiszen jól megtanultam angolul, és sok külföldi tartalmat tudtam fogyasztani, amik inspiráltak. Amikor keresni kezdtem a közösségi médiával, és megvehettem magamnak a régen álomszámba menő dolgokat, az nekem hatalmas örömforrás volt. Úgy éreztem, hogy végre kifizetődött az az idő, amikor hétfőtől péntekig napi 12 órán át raktam össze egy 20 perces videót. Nekem nem az jutott eszembe erről, mint sok magyarnak, hogy valaki biztos alárakta, nem érdemli meg. Én ezekben a külföldi videókban azt láttam, hogy mennyire király, hogy ők ezt megteremtették maguknak. Ezért készülnek ilyen videóim, de megértem, hogy ez kétélű fegyver. Nyilván sokan vannak Magyarországon, akikben ez inkább negatív érzésként csapódik le. Ezért próbálok arra figyelni, hogy ne legyen feltétlenül tartalom arról, ha veszek valami újat, ne legyen mindig ez kiemelve.

Egy interjúban azt mondtad, a TikTok egyszerre „toxikus és szép világ”. Hogy fér meg ez a kettő egymás mellett?

A közösségi média rengeteget tud adni, sokat lehet tanulni belőle magadról vagy a világról. Viszont egyben negatív hely is, sokszor ugyanis túl könnyen elérhetőnek tüntet fel bizonyos életcélokat, például szépségideálokat. Persze bárki elmehet orrműtétre vagy botoxra, ezzel nincs baj, ha ez tesz boldoggá. Azzal van baj, ha valaki nem magáért, hanem valamiféle szépségideálért teszi ezt. Tehát sokat adhat a közösségi média, de könnyen rámehet a mentális egészségünk.

Nekem úgy tűnik, az tud igazán népszerű lenni TikTokon, aki egyszerre követi a trendeket, de közben egyedi és felismerhető is. Hogy lehet megtartani a balanszot ezek között? 

Az életemről szóló videókat nem inspirálják a trendek, de a Dancing with the Stars forgatása alatt több trendvideót csináltunk. Szerintem az a legfontosabb, hogy a trendvideók közül is azokat csináld meg, amik tetszenek, mert ha úgy csinálsz egy videót, hogy közben boldog vagy, az meg fog látszani a végeredményen. És nálam mindig azok is mennek a legjobban.

Amikor két és fél évvel ezelőtt feltöltötted a Coming out című videódat, rengeteg vegyes reakciót kaptál. Megbántad, hogy feltöltötted?

Nem, egy percig sem. Azért szerettem volna csinálni egy ilyen videót, mert szinte az összes kommentszekcióban az volt a „hot topic”, hogy meleg vagyok-e. Én olyan környezetben nőttem fel, ahol ez sosem volt meghatározó kérdés, így nekem sem volt az. Csak hát itthon ezt sok ember nem így látja. Szóval egyrészt szerettem volna megválaszolni ezt a kérdést, másrészt azokért is tettem, akik nincsenek annyira szerencsés helyzetben, mint én. Ott akarok lenni nekik, hogy ők is lássák, hogy ez normális. A visszajelzés egyrészt nagyon pozitív volt, másrészt meg ez a „nem mondod, az ég meg kék, és a fű zöld”. Holott ugyanez a kommentelő előző nap szintén megkérdezte, hogy meleg vagyok-e. Ez tipikus közösségimédia-jelenség. Van, akinek semmi sem jó. Ha valaki ezzel szeretne foglalkozni, meg kell tanulnia elengedni a megfelelési kényszert.

Többen meglepődtek, hogy egy, a melegségét nyíltan vállaló ember szerepel a kormányközeli TV2 műsorában. Számítottál ezekre a reakciókra?

Szerintem bármit csinál az ember, számíthat a vegyes reakciókra. Jól élni csak a saját mércédhez képest tudsz. Szerintem az a cél, hogy harmonikusan tudj létezni a saját világodban, eleget tudj tenni a saját értékrendednek, és a nap végén mosolyogva tudj a tükörbe nézni. A Dancing with the Stars műsorformátuma 12 éves koromtól nagyon tetszik, szóval valószínűleg elfogadtam volna a megkeresést, akármelyik csatornán megy is.

És pontosan hogy kerültél be a magyarországi műsorba?

Korábban is hívtak már sokba, én viszont egyiket sem éreztem a magaménak. A tévé olyan formátum, ahol a közösségi médiával szemben nem én hagyom jóvá a videót, ami picit félelmetes volt számomra. De mindig úgy voltam vele, hogy ha valaha szerepelek tévében, akkor az a Dancing miatt lesz. Itt mindenki mérhetetlenül támogató, kedves és nyitott volt velem. Egyetlen negatív élményem sem volt. Csak az volt húzós, hogy pont két nappal azelőtt indultam egy európai körútra, hogy a TV2 felkereste a menedzsmentemet, szóval a második napon haza kellett jönnöm, hogy elérjem az ún. „sztártalálkozót”.

Ez kalandosan hangzik.

Igen, de az van, hogy az egész életem ilyen. (nevet) Mindig történik valami. A TikTokomra is kikerülnek efféle abszurd pillanatok, melyekről sokan azt hiszik, nem valódiak. De, azok.

A TikTokod alapján úgy tűnik, szinte mindennap táncolsz. Ez tényleg így van?

10 és 15 éves korom között jártam a Táncművészeti Egyetem előkészítőjére, majd modern tánc szakra fél évet. Aztán viszont otthagytam, mert az egyetemi élet nem tett igazán boldoggá. Akkor indult a tartalomgyártás is, a Dancing előtt tehát volt egy többéves kihagyásom. Eléggé mély víz volt. Volt bennem egy kis félelem, hogy meg tudom-e ütni azt a profi szintet, amit elvárnak tőlünk, vagy hatalmas arcra esés lesz. De aztán egész jól sült el. (nevet) A tánc valahogy mindig visszakúszik az életembe, aminek örülök. De azt is tudom, hogy nem tudnék kiteljesedni abban, ha mondjuk teljes munkaidős táncos lennék. Nekem kell az a kreatív szabadság, hogy mindig kicsit másba kóstoljak bele.

Gondolom, influenszerként van egy heti munkarutinod. Hogy tudtad ebbe beleilleszteni a Dancing with the Starst?

Félek ezt kimondani, mert tudom, hogy visszás lehet, de az egyetlen rutinom, hogy folyamatosan dolgozom. Az ágyban fekve is azon gondolkodom, milyen tartalmat készítsek. Ha meg nem ott fekszem, akkor napi 10-12 órákat dolgozom. A Dancing érdekes volt, ugyanis karácsonyi időszakban jött, amikor a márkákkal való együttműködések is a legélénkebbek. Gyakran napi 6-8 órákat próbáltunk, szombaton reggel 8-tól hajnali 1-ig bent voltunk, másnap pedig mentünk kisfilmet forgatni. Három hónapig gyakorlatilag nem volt szabadnapunk. Durva időszak volt, de az ilyen pillanatok amellett, hogy lefárasztanak, inspirálnak is engem – hogy ha ezzel megvagyok, kipipálhatok egy életcélt.

Nagyon színesen öltözködsz és sminkelsz, ha egy-egy outfitet látnék csak úgy önmagában, tudnám, hogy ez a Toné. Nehéz volt megszokni, hogy a tévéműsorban mások öltöztetnek és sminkelnek?

Szerencsére nagyon nyitottak voltak a személyes preferenciáinkra. Nekem konkrétan volt egy „Ton-szabásmintám”, ami alapján a nadrágjaimat csinálták. Néha volt, hogy rábeszéltek olyan dolgokra, mint például a halloweeni adásban a lenyalt haj, ami eléggé kívül esett a komfortzónámon, de legalább ezt is kipróbáltam.

A közösségi médiában főként fiatalok követnek téged, tévét viszont inkább az idősebb korosztály néz. Tőlük milyen visszajelzéseket kaptál?

Elképesztően pozitívakat. A TV2 Facebook-oldala alatti kommentszekció – aminél durvább hely szerintem nincs – tele volt támogató visszajelzésekkel. Ilyet még sosem láttam a „magyarországi interneten”. Pedig ettől a korosztálytól tartottam a leginkább, hiszen a normáiktól távol álló karakter vagyok.

Tervezel még visszatérni a tévébe?

Ha előre tudom, hogy ismét ilyen szuper csapat fog körbevenni, és a műsorban is önazonos tudok maradni, akkor persze. De egyértelműen a közösségi média a fő irány.

A Dancing with the Stars után egy táncturnét is tartottatok Magyarország-szerte, aminek a napokban lett vége. Milyen fogadtatása volt?

Imádták az emberek, az összes jegy elfogyott két nap alatt. Volt ott olyan is, aki már 10 éve versenytáncol, de olyan is, aki sosem lépett még kettőt jobbra, kettőt balra. Szerencsére támogatták egymást az emberek, jó közeg alakult ki. Ami izgalmas lehet számodra is, hogy lesz még egy turnésorozat májusban, amit már én egyedül fogok csinálni. Megyünk majd Szlovákiába, pontosabban Komáromba is.

Ha már most, 23 évesen ekkora teret kapsz a kiteljesedésre, eszedbe szokott jutni, hogy merre tovább?

Sokszor azt érzem, hogy egy év alatt más emberek életének a kétszeresét élem meg. Annyi csodálatos dolgot tapasztalhatok, amennyit soha nem gondoltam volna. Nagyon hálás vagyok ezért az életért, de emiatt nem is igénylem az előre tervezést – legfeljebb mindig az elkövetkező fél évre vannak elképzeléseim.