Miért ódzkodunk a Valentin-naptól?

Természetesen (ahelyett, hogy egyszerűen megmondanák, hogy nem ünneplik) többféle álválasz is létezik, melyek közül a megkérdezett mindig a szívéhez és hangulatához legközelebb állót választja ki: „tavaly egy szál rózsáért tíz eurót fizettem”, „karácsony, évforduló, születésnap – hányféle ajándékot találjak még ki” vagy „na, majd akkor ünnepeljük, ha az amerikaiak is a busójárást”. Nem véletlen, ha az olvasó a válaszadó helyébe egy férfit képzel el.

Álamerikai ünnep

Az amerikaiak – bár a busójárást nem – a halloweent ünneplik, ami nálunk egy, a Valentin-naphoz hasonlóan megosztó ünnep. A Bálint-nap azonban nem amerikai, hanem angol eredetű, az amerikaiak pedig Németországból vették át. Az angol hagyomány egészen 1383-ra nyúlik vissza, amikor is Geoffrey Chaucer költő megírta A madarak parlamentje című versét egy, II. Richárd udvarában rendezett Valentin-napi eseményre. A vers arról szólt, hogy a madarak ezen a napon gyülekeznek Triász, a természet istennője köré, hogy így mindegyikük társra találjon. Láthatjuk azonban, hogy mivel már a 14. században is tartottak Valentin-ünnepséget, így maga a tradíció akár még ennél is korábban kezdődhetett. Chaucer hatására a 15. század óta a szerelmesek versekkel, virágokkal és csokoládéval ajándékozzák meg egymást.

A szerelmesek napját a közhiedelemmel ellentétben Magyarországon sem csak az 1990-es évektől ünneplik. 1883-ból ugyanis fennmaradt egy vetélő (szövéshez használt eszköz), amely Bálint-napi szerelmi ajándéknak készült. „1883-ba, február 14-kén” – olvasható a véset az ajándéktárgyon. 1997-ben aztán Molnár Pál újságíró kezdeményezésére ezen a napon kezdték el átadni az általa alapított Balassi Bálint-emlékkard elnevezésű irodalmi díjat, mely 2006 óta a Balassi-fesztivál keretein belül valósul meg. A fesztivál mottója „az európai életérzés ünnepe”. Az újságíró így próbálja szembehelyezni az ünnepet az „amerikanizálódással” – mint látjuk, teljesen feleslegesen.

Férfiszív(ás)

A Valentin-nap „szívecskék, rózsaszirmok, plüssmaci” jellege azonban valóban az 1990-es években megjelent hollywoodi filmek hatására terjedt el nálunk, ezzel világszerte elriasztva magától a férfiakat. Az efféle esztétikus dolgok ugyanis meglágyítják a szívet, ami sajnos aligha fér meg a hagyományos maszkulinitás mellett.

A férfiak az internet szerint ugyanis egyenesen utálják a Valentin-napot. Egyesek azért, mert úgy érzik, felesleges az évforduló és a karácsony mellett; mások pénzkidobásnak érzik vagy egyszerűen elfelejtik, mert nem érdekli őket. A nők állítólag ezzel szemben elvárják, hogy a férfiak rózsával várják haza őket, a gyertyafényes vacsora után pedig virágszirmok várjanak rájuk az ágyban. Az egyik cikk egyenesen kijelentette, hogy az ünnep mindkét fél számára kínos, ugyanis olyan tevékenységeket „kell” csinálni február 14-én, melyek mindkettejük számára ismeretlenek. Itt vontam össze a legerősebben a szemöldököm: miért nem teremtenek saját hagyományokat, vagy beszélik meg, hogy ne ünnepeljék? Hiszen „nem csak ezen a napon szeretjük” a másikat. Ahogyan édesanyánkat sem csak anyák napján, gyermekünket sem csak gyereknapkor, Jézust sem csak húsvétkor, és a családunkat sem csak karácsonykor. A többi ünnepen azonban mégsem háborodik fel senki. Csak annyi a közös bennük, hogy a jeles napon egy kicsivel többet gondolunk arra, akiről számunkra szól.

„Miért utáljuk tehát a Valentin-napot?” – tegyük fel magunknak a kérdést, miközben sétálunk, térjünk be a legközelebbi boltba, vegyünk magunknak bonbont, virágot és plüssmacit, majd ezek társaságában térjünk haza, beszéljük meg párunkkal, hogy ő mit gondol róla, és valljuk be: mindegy, hogy utáljuk-e, hiszen mindenképpen létezni fog. Így hát mindenkinek könnyebb lesz, ha nem utáljuk.