Vikingföldön

<p>Az óriások földje ez. Ilyen sok két méter feletti embert nem láttam még soha. Dániáról eszembe jut Hamlet és Andersen, de a viking vér az, ami a leginkább szembetűnő. Koppenhága a világ egyik legdrágább városa.</p>

Jól meg kell gondolni a kiadásokat, hiszen száz euró itt olyan hamar elfogy, mint otthon húsz. A hamburger húsz euró, egy főétel negyven és ötven között mozog. A palackozott víz drága, a csoki és a szuvenír is. Hogy a vonaljegy mennyibe kerül, azt soha nem tudtuk meg. Nem azért, mert bliccelni akartunk. Nem találtunk jegyautomatát, a sofőr meg nem hagyta, hogy nála vegyünk jegyet. Hiába mondtuk neki, hogy nincs vonaljegyünk, vennénk, csak integetett: nem baj, üljünk le. Ilyesmivel még nem találkoztam soha. A huszonöt perces út közben végig imádkoztam, hogy ne találkozzunk ellenőrrel, hiszen a büntetésre a nadrágunk is rámegy. Nem találkoztunk.

 

Kínaiak mindenütt

Az első állomásunk A kis hableánynál van. Az Andersen-mese tragikus sorsú sellője 104 éve üldögél a sziklán. Többször megrongálták, a szobroknak sajnos sokszor ez a sorsuk. Korán reggel megyünk, mert tudjuk, hogy amint a nap feljebb kúszik az égen, a turisták száma is megnő. Szerencsére csak egybusznyi kínai látogatót kell kivárni, igaz, ők nem hamarkodják el. Vagy 25 fotó készül mindenkiről, de annyira boldogok, hogy már majdnem elszáll a mérgünk. Bár azért mire sorra kerülünk, nem őszinte a mosolyunk.

Az erődítmény felé sétálva, a Gefion szökőkútnál megint találkozunk velük. Talán ők is ugyanazon az útvonalon mennek, mint mi. Gyorsan a Kastelletbe szökünk, amely Dánia legjobb állapotban fennmaradt erődítménye. Az alaprajza ötágú csillag, de ezt csak a térképről tudjuk. A skanzenhoz hasonló parkban a régi épületek mellett szélmalom és templom is van.

 

Keresztélyek és Frigyesek

A fenséges nevű Királyok kertjében pihenünk. A csodálatosan megkomponált parkban még a nap is kisüt. Egyik pillanatról a másikra előkerülnek a biciklisták, a babakocsizó kismamák és apukák, a nyugdíjasok. Ebben a parkban van Koppenhága egyik legcsodálatosabb látnivalója, a Rosenborg kastély. A 17. században azért építtette IV. Keresztély király (dánul Christian 4.), hogy itt tartsa meg a mulatságait. Akár azt is mondhatnánk, hogy reneszánsz stílusú szórakozóhelynek szánta. A Királyok kertjével szemben van a Füvészkert. Ingyen látogatható, ami Dániában ritka dolog. Ide és a pálmaházba a világ minden tájáról telepítettek növényeket, s az emberek is mindenfélék itt. A padon leszbikus pár üldögél, előttük nikábba (csak a szem látszik ki) öltözött anyuka tolja a babakocsit. Egyik társaság se foglalkozik a másikkal.

A Márvány- vagy Frigyes-templom zöld kupolájú lutheránus templom, a királyi család téli rezidenciájától, az Amalienborgtól pár lépésre van. Közöttük V. Frigyesnek, az Amalienborg megálmodójának a lovas szobra. Dánia és Norvégia egykori királyának uralkodása alatt virágzott a művészet és a tudomány, országát védte a háborútól. A 18. századi kastéllyal egy 21. századi épület néz farkasszemet. A csatorna túloldalán, a templom és a palota tengelyére épült 2004-ben a Koppenhágai Operaház, mely a világon az egyik legmodernebb.

 

Sznobuzsonna

A Nyhavn mesterséges csatorna. Bár neve új kikötőt jelent, meglehetősen régi. Valamikor az 1600-as években alakították ki. Kezdetben kereskedelmi csomópont volt, a tengerészek itt szálltak meg, múlatták az időt, költötték a pénzt, futottak a prostituáltak után. Később művészek – írók, festők, balettművészek – költöztek a környékre, Hans Christian Andersen is élt és alkotott itt. Ma a színes házakban éttermek, bárok működnek, a világ egyik legdrágább városának legdrágább része ez. Mégis tele a korzó, kora délután kagylókat majszolnak és pezsgőt isznak az általunk milliomosnak tartottak. Ha volna is ilyen sznobuzsonnára pénzünk, se tudnánk fogyasztani semmit, egy szabad asztalt se látunk. Inkább a dán Széplak utcán, a Strogeton végigsétálva megnézzük a városházát és a Nemzeti Múzeumot, mely a teljes dán történelmet bemutatja.

 

A hippinegyed

Koppenhága nemcsak hagyományos látnivalókban gazdag. Önjelölt autonóm városrésze, a Christiana minden megszokottnak ellentmond. A negyed első telepesei a 70-es években foglalták el a katonai barakkot. A kommuna azóta virágzik, a hatóságok pedig jobbnak látják, ha békén hagyják. Ma már a turisták is látogathatják a hippinegyedet, ahol az utcán úgy árulják a könnyű kábítószereket, mint más piacon az almát. A lakosokon látni, hogy nemcsak marihuánát fogyasztanak. A bohókás, egyedi hangulatot árasztó utcákon nappal egészen kellemes a séta, de éjjel nem biztos, hogy visszajönnék. A közösség lakói rájöttek arra, hogy ha fenn akarnak maradni, nyitniuk kell a világ felé. Van itt kávézó, étterem, szuveníres, minden, ami a turisták kényelmét szolgálja. De fotózni nem lehet. A hajléktalanok és munkanélküliek mellett jól megférnek a szabad művészek, a kézművesek. Christiana olyan, mint a párizsi Montmartre, az amszterdami vörös lámpás negyed és a budapesti Déli pályaudvar elegye. 

Ilyen ez a vikingföld. Európai, mégis vad. Skandináv. Történelmi, de modern is. Befogadó és hagyomány- meg embertisztelő. Földgolyónk egyik legboldogabb országa, a korrupció itt a legkisebb a világon. Irigylésre méltó.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?