Ültessünk málnát!

Szinte mindenki kedveli ezt az ízletes gyümölcsöt, frissen fogyasztva, lekvár, dzsem vagy ivólé formájában. A mézédes málna olyan különlegesség, amely gazdagon tartalmaz ásványokat és vitaminokat is. Viszonylag igénytelen gyümölcs, termesztéséhez csupán egy naposabb sarokra van szükségünk. De vigyázzunk, mert a sarjak nagyon elterjedhetnek, és olyan területet is behálózhatnak, ahol nem szívesen látnánk őket.
A málna a talajban általában nem válogat, legjobban a szélvédett, tápanyagban gazdag, mélyebb rétegű, nem túl nedves talajok felelnek meg számára. Gyümölcsének kifejlődéséhez teljes napsugárzásra van szüksége, ezért árnyékba ne ültessük. Vízigénye nagy, de nem kedveli a magas vízállású területeket.
Rendszerint gyökérdugványról, gyökérsarjakról, bujtással és tőosztással szaporítjuk, általában ősszel vagy tavasszal. A jól előkészített talajba 25–30 cm mély és ugyanolyan széles gödröket ásunk. A sarjakat olyan mélyre ültetjük, mint a faiskolában voltak.
A málna sövényként kerítés mellé is ültethető, vagy két stabil kerítésoszlop közé kihúzunk két szál drótot, és a növény hosszú hajtásaival befuttatjuk. Karós művelés esetén a sorokat egymástól 150, a töveket pedig 100 cm-re telepítjük. Huzalos művelést tervezve a sorokat 150 cm-re, a töveket pedig 80 cm-re jelöljük ki. Ültetéskor a megsérült gyökereket némileg vágjuk vissza. Tavasszal a fiatal hajtásokat 4–5 szemre metsszük vissza. A málna szaporítása egyszerű: a gyökérsarjakat kell kiásnunk és elültetnünk. Ásni vagy kapálni a talaját nem ajánlatos, mivel megsértenénk a gyökereit. Legjobb, ha talajtakaróval (saját lombjával, szár- és levélmaradványokkal) fedjük be.
A termés leszedése után a letermett vesszőket a szüret után tőből kivágjuk, hogy az új sarjak jól fejlődhessenek. A meghagyott sarjakat vezetékhez kötözzük. A megfelelően gondozott málnás a telepítéstől számított második évben már számottevő termést ad.
A málna betegsége a didimellás vesszőfoltosság: ilyenkor szürkés, majd ibolyaszínű foltok keletkeznek, felreped a kéreg, végül a hajtás elhal. Ezeket a hajtásokat azonnal meg kell semmisíteni.

A sokoldalú fenyőkéreg
Egyre inkább előtérbe kerül a díszkertekben, virágágyásainkon, sőt haszonkertjeinkben is a fenyőkéreg talajtakaróként való használata.
Minél apróbbak a darabok, annál hatékonyabb a takarás a gyomok ellen, viszont minél nagyobbak, annál dekoratívabb ez a réteg. Utánpótlásáról azonban folyamatosan gondoskodnunk kell attól függően, hogy milyen vastagságú. Fontos, hogy minden növénynek megfelelő méretű fenyőkérget terítsünk, ne nyomjuk el túl nagy darabokkal.
A műveletet idegen szóval mulcsozásnak nevezzük (a talajtakarás jelentésű angol mulch szóból). A földfelszín természetes anyaggal való befedése a hőingadozás és a párolgás csökkentésére, esetleg a gyomok kibújásának megelőzésére szolgál. Talajtakarónak használhatunk fenyőkérgen kívül fűkaszálékot, ágnyesedéket, szalmát, faaprítékot is. Ezek az anyagok teljesen természetesek, a környezet károsítása nélkül lebomlanak.
Mire jó?
A fenyőkéreg nem engedi kibújni a gyomokat, védi a termőréteget, és idővel beépül a talajba. Használata esetén kevesebbet kell öntöznünk (mivel a takart föld jobban tartja a nedvességet). Enyhén savanyú kémhatású, elbomlása után javítja a talajszerkezetet, így a növény gyökerei jobban növekednek majd.
Talajtakarásra az erdei-, fekete-, borovi-, luc- és vörösfenyő kérgét ajánljuk. Ezek természetes színe a barna; az egyes darabok között csak árnyalatban van különbség. A kéreg tartóssága a vastagságától függ. Használhatjuk talajtakarónak növények alá, sár ellen a kerti útra, sírok köré, a gyomok ellen és dekorációnak is. Cserepes növényekhez nedvességmegtartásra is jól megfelel. Mivel enyhén savas hatású, mészkedvelő fajták alá ne terítsük.