Sziasztok!

<p>Képzeljétek, múlt héten az egyik osztálytársnőmmel voltam hetes. Jó volt, alig várom, hogy megint rám kerüljön a sor. Ti szeretitek ezt az iskolai feladatot? Én nagyon. Igaz, sajnálom, hogy a nagyszünetben nem tudok kimenni. Szerintem a legjobb a tábla törlése. Mindig örülök, mikor szép tiszta, így jobban látjuk az órán, mit ír rá a tanító néni.</p>

Az osztálytársnőm meg jelenteni szeret, ezért megbeszéltük, hogy egész héten, minden órán ő jelent, én meg a tábla tisztaságáért leszek felelős.

Miután a nagyszünet alatt kiszellőztettünk, megöntöztük a virágokat, és elvégeztük minden dolgunkat, egy kis időnk játszásra is maradt. Néha barkochbáztunk, máskor akasztófa-szókitalálót játszottunk. Ilyenkor beszélgettünk is. Az egyik barátnőm megkért, hogy ő is benn maradhasson velünk, de sajnos, nem engedhettük meg. A tanító néni azt mondta, hogy a két hetesen kívül más ne legyen az osztályban, mert annak mindig rosszalkodás a vége, és a feladatok elvégzetlenül maradnak. Nálatok is vonatkoznak szabályok a hetesekre?

Legyetek jók!

Huncutka

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?