Mitől szomorúak a keresztények?

Az evangélium pedig azt jelenti: örömhír. Vagyis olyan információk halmaza, amelyektől az ember jókedvre derül.

Evangéliumi örömforrás

Mielőtt még valaki azt gondolná: az evangélium nem viccgyűjtemény. Örömet azért szerez, mert ha elolvassuk (és főleg megértjük) Jézus tanításait, és azok szerint cselekszünk, akkor életünk jobb, és ha jobb, akkor örömtelibb lesz. És nemcsak a miénk, hanem azoké is, akikkel találkozunk.

De nem volt ez mindig ilyen egyszerű. Merthogy keresztényből is létezik sokféle, és hát nem is értenek egyet minden hittételben. Ezen össze is szoktak veszni, ezt nevezik vallási villongásnak. Legtöbben a katolikusok vannak, az ő egyházuk a legrégebbi, Európa-szerte és Dél-Amerikában él belőlük a legtöbb. Kelet-Európában inkább a görögkeleti és görögkatolikus felekezet terjedt el, a 16. századi reformáció folyományaként pedig protestáns egyházak lepték el Európa és Észak-Amerika térségét, ők az evangélikusok, reformátusok, baptisták, unitáriusok, presbiteriánusok, metodisták és még sokan mások. Ezeket azért illik tudni, mielőtt valaki betéved egy katolikus misére, ugyanis kellő előtanulmányok nélkül előfordulhat, hogy félreért egyet s mást. Annyi marad meg benne, hogy mindenhova ki van rakva egy szimpatikus fiatalember képe, aki egy fakereszten lóg meghalva, a képekről mindenki nagyon szomorúan néz, hideg van, és azt ismételgetik az emberek, hogy bűnösök, de ezt majd egyszer valaki megbocsátja nekik. Mindenki bűnösnek születik, és mindenki meg fog halni, ha pedig sokat gonoszkodik, a pokolba kerül, így a halála után is szenvedni fog, nincs tehát nagy oka az örömre. De aki példás életet él, a mennyországba kerül, ez pedig nem kis motiváció.

Jó zsidó, rossz zsidó

Egyáltalán mitől keresztények a keresztények? – tehetné fel magának a kérdést bárki. Arra fog jutni, hogy a kereszténység Jézus kereszthalálával kezdődött. Jézus Isten fia, okosakat prédikált kétezer évvel ezelőtt, ezért a rómaiak keresztre feszítették, mert akkor az volt a legdivatosabb halálnem. Olyan verzió is van, hogy a zsidók feszíttették keresztre, holott Jézus is zsidó volt. Csak valahogy a zsidók bepipultak rá, leginkább azért, mert sokan elkezdték őt megváltóként, messiásként, Isten fiaként tisztelni. Magyarázta a szent iratokat, kritizálta a farizeusokat. Róluk szintén kevés szó esik, mármint a farizeusokról. Ők valószínűleg a mostani újgazdagok ókori megfelelői voltak, akik el akarták játszani, hogy értenek mindenhez. A lényeg viszont, hogy azt mondták Jézusnak, nem vagy te semmiféle messiás, aztán valahogy elintézték a rómaiaknál, hogy Jézust feszítsék keresztre. De nem lett nyugtuk, mert Jézus harmadnapra feltámadt, eltűnt a sírjából, ráadásul elkezdett megjelenni a tanítványainak. A dolog híre elterjedt, egyre többen lettek, akik követték a tanítást, aztán egyszer csak már tényleg nagyon sokan. Persze nem a zsidók közt, mert a zsidók továbbra is kitartottak amellett, hogy Jézus nem volt megváltó, amivel főleg azt érték el, hogy a keresztények azóta sem igazán bírják őket, ebből a viselkedési attitűdből lett később az antiszemitizmus.

Üldözött hitből világvallás

Aztán annyian lettek, hogy kellett egy vezető is, aki a szervezési dolgokra figyel. Ez lett a pápa, az első Szent Péter volt, aki Jézust még életében hallgatta. Jött később egy szekérderéknyi pápa, egyik-másik hozott is valami fontos döntést, összeállították a Bibliát, lefektették a szabályokat, ha nagyon agyalni kellett valamin, összehívták a hittudósokat zsinatra, és így ment ez évszázadokon, két évezreden keresztül. A kereszténység követőit először üldözték, majd a hit három évszázad múlva a Római Birodalom államvallása lett, annak bukása után pedig szinte az összes barbár európai nép Jézus követője. Megtérítették egész Európát, úgyhogy az utóbbi ezer év már leginkább arról szólt, a világi hatalmasságok és az egyházi vezetők hogy tudták leosztani a lapokat egymás közt az egyes államokon belül vagy azok közt. A pápának és az egyháznak elég nagy befolyása volt, politikai is, nem csak szellemi, mint jelenleg. Ezer évig az volt a világ rendje, hogy a szegény embernek két dolga van: dolgozni és imádkozni, vagyis a földesúrnak is megadni, ami jár neki, meg az egyháznak is. Aztán amióta véget ért a 20. század, és mindenki azt csinál, amit akar (szakszóval emancipáció), valahogy ez is fellazult. Vannak országok, ahol jogilag meg is szüntették az egyház világi befolyását, ez a szekularizáció.

Ima és szentbeszéd

Persze, a keresztény tanítások attól még érvényesek, és sokan azok közül is megfogadják őket, akik nem járnak templomba. Ezek a szabályok egyébként főleg a tízparancsolaton és Jézus beszédein alapulnak. Merthogy a keresztény hit alapja a Biblia második része, az Újszövetség, amely főleg Jézus tanításait tartalmazza. A zsidók például ezt nem ismerik el, csak az Ószövetséget, abból is leginkább a Tórát, ami lényegében Mózes könyveit tartalmazza. Amúgy meg mindenki imádkozik, így tartja a kapcsolatot Istennel. Vannak, akik szentekhez és Jézus anyjához, Máriához is imádkoznak (ő is zsidó volt), de a protestáns egyházak tagjai (például a reformátusok) nem, mert nekik csak az Istennel van megbeszélnivalójuk, úgy gondolják.

A pápa segítői az egyházszervezetben a bíborosok, érsekek, püspökök, papok – ők felelnek azért, hogy az egyház dolgai rendben legyenek, a hívek lelki világával egyetemben. Van néhány nagyobb ünnep, mint a húsvét, a karácsony meg a pünkösd, hamvazószerdán meg tilos húst enni. A hívő keresztény ember imádkozik, olvassa a Bibliát, eljár a templomba, vagy éppenséggel nem is csinál semmi ilyet, de azért kereszténynek tartja magát, és a gyerekeit is megkeresztelteti, mert úgy van vele, hogy ez a dolgok rendje.

De mitől szomorú?

Hát, leginkább attól, hogy nem olvassa az evangéliumot, sem Máté, sem Márk, sem Lukács, sem János verzióját. Annyi baj legyen, olvasnak belőlük részleteket minden misén. Ráadásul van még szentbeszéd is, a pap ezt elmondja, a hívő elgondolkodik rajta, aztán ha minden összevág, az egész miseélmény hozzásegíti őt ahhoz, hogy jobb hete legyen. Vagy olyat is szoktak a kedves hívek, hogy elhívják vasárnap ebédelni a plébános urat magukhoz – ott aztán kiderül, hogy ő is ember, még vicceket is tud mesélni, szóval alapvetően jó arc, és ettől egy kicsit mindenki megvidámodik. Szóval tehát mégsem szomorúak a keresztények.