Lég tipikus felső-csallóközi község a Dunaszerdahelyi járásban. Tipikus abban is, hogy négy település (Nagy- és Kislég, Szász, Előpatony) s egy telepesfalu (Kolónia) egyesülésével nyerte el a mai közigazgatási formáját.
Lég tipikus felső-csallóközi község a Dunaszerdahelyi járásban. Tipikus abban is, hogy négy település (Nagy- és Kislég, Szász, Előpatony) s egy telepesfalu (Kolónia) egyesülésével nyerte el a mai közigazgatási formáját.
Az ezredfordulótól mindennapjait sikertörténetként szokás emlegetni, és ennek meg is van az alapja. Ugyanakkor kényszer szülte sikerekről van szó, hiszen a légi székhelyű mezőgazdasági kombinát, amely fénykorában mintegy ezer embernek (körülbelül 300 helybelinek) adott munkát, 1999-ben csődbe ment, és a másik nagy munkáltató, a kórház is a megszűnés határán billegett. A siker titka – mondja Szitási Ferenc polgármester –, hogy jó képviselő-testület van a község élén: ez a legfontosabb feltétele annak, hogy egy falu fejlődni, működni tudjon. S nem mellesleg: fontos, hogy meglegyen az összhang a testület és a polgármester között.
Mezőgazdaságból iparba
2002-ben Légen azzal kezdték a munkát, hogy felülvizsgálták és rendezték a bérleti szerződéseket. Ez a lépés nyilván nem aratott osztatlan sikert minden vállalkozás részéről, ám a község anyagi helyzetének megszilárdításához elengedhetetlen volt. A mezőgazdaság átalakulásával itt felismerték, hogy támogatni kell a környezetbarát ipari vállalkozásokat. Bár a földművelésből élők zöme kénytelen volt más szakma és megélhetés után nézni, a szövetkezet jogutódja ma is több embernek ad munkát a növénytermesztésben. Emellett a feldolgozóipar is fejlődik: az egykori mezőgazdasági telep helyén kávépörkölő és gyümölcslékészítő üzem épül, amely elsősorban helybeli nőket fog alkalmazni. 2005-ben sikerült kialakítani egy ipari park alapjait. Több cég érdeklődik iránta. Az olasz tulajdonú, gázkazánalkatrészeket gyártó Nova Manufacturing vagy harminc embert alkalmaz. A Winfer Kft. fémszerkezetek gyártásával foglalkozik, és 70 embernek ad kenyeret. Emellett a Kolónia nevű falurészben sikerült megtartani a Gynex nevű céget, amely a német piacra gyárt szilikont és tömítőanyagokat. A cégek a válság ellenére nem terveznek leépítést.
A fentebb említett Agrokombinát mellett a legtöbb embert a kórház alkalmazott. A pozsonypüspöki kórház kihelyezett tüdőszanatóriuma már a kilencvenes évek elején hanyatlásnak indult, és 2002–2003-ra úgy leépült, hogy a százötven alkalmazottnak már meg volt írva a felmondása: a betegek száma a húszat sem érte el. Ezt a község vezetői sem nézhették ölbe tett kézzel. Az önkormányzat és a Vitalita nonprofit szervezet közös fellépésének köszönhetően a kórházat nemcsak megmentették, de százmillió koronás beruházással felújítani is sikerült a pavilonokat és kiépíteni egy szociális részleget (idősotthont), ahol azóta is telt ház van, s az alkalmazottak száma enyhén növekedett. 2005–2006-ban a község uniós támogatással kiépítette a park infrastruktúráját. Ez egy hosszú távú terv első szakaszát jelentette. A későbbiekben szeretnék kihasználni az ott levő két, 52 fokos termálvizet adó furatot, és fürdőszállót létesíteni. A polgármester bízik benne, hogy ez középtávon megvalósul, és újabb munkahelyeket, idegenforgalmat fog eredményezni a községnek, sőt a szűkebb régiónak is.
Alapvető beruházások
Idén – mondja Szitási úr – sikerült három komoly pályázaton támogatást nyerniük, ami a mai ínséges időkben, pestiesen mondva, nem semmi. Az egyik nagyobb beruházás a faluközpont teljes felújítása lesz. Magában foglalja a szökőkút megvilágításától kezdve a térkő lerakását, sétálóövezet kialakítását, a templom díszmegvilágítását. Ugyancsak ide tartozik egy pihenőpark és játszótér elkészítése, valamint a streetballpálya bekerítése és gumifelülettel való ellátása. A minisztérium már jóváhagyta a 900 ezer eurós támogatást. A másik komoly befektetés a nyomasztó hulladékgond megoldását célozza, hiszen a környékhez hasonlóan Légen is elszaporodtak az illegális szemétlerakatok. A temető melletti szeméttelep helyén új, esztétikusan tervezett gyűjtőudvar épül, ahol a lakosok ingyen helyezhetik el a zöld- és az építési hulladékot. Az elszállítás költségeit az önkormányzat teljes egészében magára vállalja, s ehhez egy jármű megvásárlását is tervbe vette. A beruházás értéke 800 ezer euró. Azon túl, hogy erre a munkára helyi lakosokat fognak alkalmazni, rugalmasabb lesz az elszállítás, és az önkormányzat 20-25 ezer eurót takarít meg így évente. A harmadik beruházás új telkek közművesítése lesz – idővel 176 családi ház épül rajtuk; ez azért fontos, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak az építkezéshez s az otthon maradáshoz.
2008-ban 14 község légi központtal megalapította a Duna Magisztrál Kistérségi Társulást, amelynek fő célja a mikrorégió fejlődésének elősegítése. Ennek főleg idegenforgalmi szempontból van jelentősége, hiszen szeretnék összekötni a Kis-Dunát a Nagy-Dunával, Vajkától Patonyrétig. Ma már nem csak pozsonyiak kerekeznek a töltésen – mondja Szitási Ferenc –, hanem a falvak lakossága is. A szlovák–magyar határon átnyúló együttműködés keretében nyert 800 ezer eurós pályázat felhasználásával kidolgoznak egy tervdokumentációt, amely az egész rendszer alapját fogja képezni (kerékpárkölcsönzés, csónaktúrák, golfozás, lovaglás stb.). Ha megvalósul, ez lehet a Csallóköz legéletképesebb idegenforgalmi csalogatója, hála a Boros Andrea igazgató által irányított Ister régiófejlesztési ügynökség hathatós segítségének. A társulás egyébként a LEADER programba is bekapcsolódott.
Növekvő lélekszám
Valószínűleg nem véletlen, hogy a jelenleg 2570 lakosú Légen a demográfiai mutatók is kedvezően alakulnak, s az utóbbi népszámlálás óta nyolcvannal növekedett a lélekszám. Ez egyrészt a természetes szaporulatnak köszönhető, másrészt annak, hogy az egykor elszármazottak közül mind többen költöznek vissza a környező városokból. Szerencsére a Pozsonyhoz közel fekvő településekkel ellentétben ide nem csak aludni járnak az emberek. Akik itt laknak, tevékenyen részt vesznek a község életében. Az önkormányzat igyekszik mindent megteremteni, amire egy ilyen nagyságú község lakóinak szükségük van: találunk itt üzletközpontot, szoláriumot, műfüves pályát, egészségügyi és rehabilitációs központot, magyar és szlovák teljes szervezettségű iskolát, amelyben napjainkban 330 gyermek tanul, tornatermet, óvodát. Utóbbival az a gond, hogy egyre szűkebbnek bizonyul: jelenleg több mint nyolcvanan látogatják. A magyar és a szlovák alapiskolába járók aránya ugyanakkor nem tükrözi a település nemzetiségi megoszlását – 60 : 40 az utóbbiak javára. Tavaly az önkormányzat kisbuszt vásárolt a Kolónia gyermekeinek iskolába szállítására, mivel a járási autóbusz-közlekedési vállalat úgy látta jónak, hogy nyereség híján megszünteti ezen a szakaszon a buszjáratokat. (Decemberben legalább a reggeli járatot visszaállította, a megye segítségével.) A járművet másként is hasznosítják: szükség szerint a futballcsapatot és a női kézilabdacsapatot szintén szállítja.
Csucsogó és dőrejárás
A helyi sportszervezet egyébként is aktív. A legnagyobb népszerűségnek természetesen a futball örvend, mindhárom kategóriában van csapatuk. A Csomor Béla klubelnök vezette felnőttcsapat a tavaszi fordulót a táblázat élén kezdi. Kormányzati segítséggel sikerült egy műfüves pályát létesíteniük, amelyet mind az aktív sportolók, mind a lakosok szívesen használnak. A foci mellett a női kézilabdacsapat is sikeres, Morovik Éva vezetésével sok örömet szerzett a sportszerető légieknek: a második ligában versenyez, és több nemzetközi tornán vett részt sikerrel. Ezenkívül testépítő fiatalok edzenek a faluban, és egy polgári társulást is szeretnének létrehozni. Természetesen őket is támogatja az önkormányzat. Légen nagy hagyománya van a postagalamb-tenyésztésnek, többen nagyon magas színvonalon művelik, aztán meg a kisállattenyésztőkről sem szabad megfeledkeznünk. A községben sok az idős ember (több mint 400); ezért fontos, hogy sikerül fenntartani a nyugdíjasklubot, amelyet a megyétől bérel az önkormányzat a gyógyszertár épületében. Az nyugdíjasok szervezete igen aktív.
Négy éve alakult meg a faluban az Amicitia Polgári Társulás, amely gazdag kulturális tevékenységet végez. Színházi előadásokat, programokat szervez (a Föld napja, gyermeknap, Mikulás-ünnepség, dőrejárás stb.). Külön örvendetes, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a tevékenységébe. Legutóbb a Csemadok évzáró közgyűlésén szerepeltek egy Petőfi-összeállítással. Vezetőjük Horváth László gimnáziumi tanár. Légen immár hatodik éve minden augusztusban megrendezik a roma fesztivált, és főzőversennyel kötik össze. Aki még sosem evett csucsogót, keresse fel a rendezvényt, szívesen látják.
A polgármester szerint, aki természetesen szeretné továbbfolytatni a megkezdett sikeres munkát, egy község életében a legfontosabb, hogy a képviselő-testület nyitott legyen a kihívásokra, és képes legyen rugalmasan reagálni a változó körülményekre. Ahol nem ez a helyzet, ott leépül és elnéptelenedik a település. Lég esetében ez a veszély nem fenyeget.
---------------------------------
Tábla
Lég (Lehnice)
Község a Dunaszerdahelyi járásban, a 12 kilométerre járási székhelytől
Lélekszám: 2570
Intézmények: magyar és szlovák alapiskola, kisegítő iskola, óvoda
Szolgáltatás: kórház, idősotthon, posta, bevásárlóközpont, vendéglő
Polgármester: Szitási Ferenc
Irányítószám: 930 37
Körzeti hívószám: 031
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.