Hogy a födém a felrakás után azonnal járható is lehet, és hogy elkészítése viszonylag gyors és egyszerű, arról a hviezdoslavovi Porubský házaspár is meggyőződhetett.
Hogy a födém a felrakás után azonnal járható is lehet, és hogy elkészítése viszonylag gyors és egyszerű, arról a hviezdoslavovi Porubský házaspár is meggyőződhetett. Önerőből, fehér pórusbetonból építik házukat, amely június elején az YTONG födémbéléstestek felhelyezésének bemutatóhelyéül szolgált.
Három óra alatt!
Az idő sok építőt, építtetőt és leendő háztulajdonost szorít sarokba, leggyakrabban kevesebb van belőle, mint szeretnénk. A méretre szabott födémelemek segítségével pedig sok idő megspórolható. A modern megoldással ráadásul építőmunka, és ezzel együtt pénz is megtakarítható. Ezekből az érthető okokból döntöttek Porubskýék is az ilyen födém mellett, és maguk is jelen voltak az elemek felrakásánál. Egy jól felszerelt, összeszokott munkacsapat 100 négyzetméternyi födémet három óra alatt tud lerakni – ez a hagyományos fedésnél elképzelhetetlen. A födémmel kapcsolatos valamennyi munka a koszorúval együtt egy átlagos ház esetében kb. egy napig tart. Hatalmas előny, hogy a födém azonnal megterhelhető, nincs szükség semmiféle támasztékra, amely a munkálatokat a hagyományos építkezésnél akár egy hónapig is fenntartaná.
Méretre szabott béléstestek beépítési tervvel
A fehér pórusbeton födémbélések mintegy három hét alatt készülnek el, minden építkezéshez egyedileg. A gyártást és a lerakást azonban a lerakási terv ingyenes kidolgozása előzi meg – ezt statikus szakember készíti a befektető által bemutatott projekt alapján, és megtartása elengedhetetlenül fontos. Ezért ajánlatos a födémtestekre idejében gondolni, hogy mire a keresztfalak állnak, azok is elkészüljenek. A magánépíttetőknek a gyártó felkínálja a külső falak alapjának YTONG-szakemberek általi ingyenes lerakását. „Március 16-án tettük le családi házunk alapjait, és három hónap elteltével már a födémnél tartunk. Örülünk, hogy az építkezés ilyen jó ütemben folyik, annak ellenére, hogy az időjárás mostanáig nem kedvezett neki, és a házat önerőből, leginkább csak hétvégenként építjük” – mondja büszkén a tulajdonos, Lenka Porubská, aki férjével együtt mielőbb szeretné befejezni a házat.
Egy nagy kirakós
A födémbéléselemek felhelyezése előtt az épület méreteinek pontos, szakemberek általi ellenőrzésére van szükség, mivel az eredeti házterven változtatások történhetnek. Azt is el kell dönteni, hogy milyen módon lehet az elemeket a helyükre tenni, mivel a teherbírástól függően különböző vastagságban gyártják őket, és egy elem hosszúsága legfeljebb 6 méter.
„A födémbélések lerakása olyan, mintha kirakós játék folyna daru vagy emelőkaros autó segítségével. Ki kell jelölni az elemek pontos helyét a tartófalak peremén, és az első elem felhelyezése után jöhet a következő, 5 cm távolságban az előzőtől. Az összeillesztéshez acélrudat használnak – az elemeket egyszerűen egymásba tolják, egyiknek az oldalüregébe betolódik a másiknak az éle. Az összes elem felhelyezése után merevítőt tesznek közéjük, és beöntik némi betonnal. A födémbélések ± 1 mm eltéréssel készülnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy pontos falazásra tökéletesen egyenes födém kerül” – magyarázza Martin Mihál mérnök, a Xella Slovensko tervezőinek tanácsadója. Jó hír az is, hogy az elemek hosszában is, keresztben is vághatók. A méretre vágás elvégezhető az üzemben, de úgy is, hogy az elemet ott csak bemérik, és kijelölik a vágás helyét. Vágásra vasfűrészt vagy gépi szalagfűrészt használnak. Az egyszerű megmunkálhatóság az YTONG födémelemek további előnye – semmilyen más pórusbeton vagy téglarendszerű építési mód nem veheti fel velük a versenyt.
Szeretne többet is megtudni?
Ha az YONG födémelemekről olvasottak felkeltették az érdeklődését, és szeretne még többet tudni róluk, látogasson el a www.pomahamestavat.sk honlapra, ahol rengeteg hasznos információt talál. Az YTONG szakembereivel is felveheti a kapcsolatot, elérhetőségeiket szintén az említett honlap tartalmazza.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.