Cseppnyi múlt a jelenben

Rácsodálkoznak itt mindenre – ezért kedvelik ezt a helyet óvodások, iskolások, sőt egész családok –: egykori kemencére, faágon száradó köcsögökre, nagyapáink egykori szerszámaira, amelyeket már csak a múzeumokban láthatnak. Hangos tőlük az udvar, láthatóan élvezik a dolgot. Ha belefáradnak a mászkálásba, lovaglásba vagy egyéb elfoglaltságba, ebéd közben megpihennek, aztán indulhatnak újra, hogy ismerkedjenek jelennel és múlttal. Játékosan, saját szemükkel győződve meg arról, amit az iskolában tanulnak.

Nagyapám a szénásszekéren

Bucsko Tihamér nem véletlenül álmodott bele egy szeletnyi múltat a jelenbe. Szülei, mint az itt élő emberek zöme, előbb a földből éltek, később édesapja az elsők között ment el ácsnak a faluból. Maga mezőgazdasági mérnök, a vajáni alapiskola befejeztével a nagykaposi gimnáziumban folytatta, utána pedig Nyitrán kötött ki. ’83-ban kapta meg a diplomáját (2006-ban közgazdász szakon is végzett), utána az abarai földműves-szövetkezetben dolgozott, míg ’95-ben Nagyráskán megalapították a szövetkezetet, ennek volt 11 éven át elnöke. 2006-ban megpróbálta magánosítani, de a többség nem lelkesedett ezért, így változtattak az egész gazdálkodás menetén. A terveket, mint mondja, erre az évre sikerült megvalósítaniuk. Jelenleg 31 embert foglalkoztatnak, és kétezer hektáron gazdálkodnak; ebből jó 600 a szántóföld, a többi rét, legelő és kaszáló. Több mint 600 darab szarvasmarhát tartanak, ebből 62 a szürke marha. „Álmom mindig egy olyan gazdaság kialakítása volt, ahol azokat az állatokat fogon tenyészteni, amelyeket nagyapáink ötven évvel ezelőtt. Előttem volt egy kedvenc képem, amelyen édesapám nyolcévesen fenn ül a szénásszekér tetején, amelyet két szürke ökör húz – meséli. – Minden éven elmegyek a Hortobágyra, ez nekem lelki megtisztulás. A feleségem sokszor nevet, mert mikor odaérünk a pusztára, kellemes érzés fog el, s mondogatom, hogy most vagyok itthon. Ezért akartam ezt az állatfarmot. Mutatóba van több mint 30 különböző fajtájú állatunk: juhok, bivalyok, pónilovak, szamarak, kecskék. Van egy külön istállónk, ahol csak apróállatokat tartunk, még gyöngytyúkot is. Ha van többletünk, azt eladjuk, így a kecskesajtot is. Egyébként az egész gazdaság ökológiai. Van egy kis halastavunk, ott nemrégiben halászverseny volt, s különböző akciókat rendezünk az egész környéknek. 14 személy számára szállást is tudunk adni. Jönnek látogatók partikra, gyerekekkel, állatokat simogatni.”

Szenvedélye: a Ráskay család

Vendéglátómmal körbejárjuk a gazdaságot, megmutatja „kincseit”, amelyek faluja és a környék történelmét idézik. Bucsko Tihamér mindig írogatott, gyűjtögetett. Egyik nagy szenvedélye a Ráskay család, amelynek legismertebb tagja, Ráskay Lea kódexmásoló domonkos apáca volt a 16. század elején, öt kódexben maradtak fenn tőle másolatok, fordítások. „Megvan nekem Ráskay Lea összes lemásolt kódexe eredeti alakban és mai magyar változatban is. Sok újat is találtam ezzel kapcsolatban, 150-160 oldalon fel is dolgoztam, de még rendeznem kell az anyagot – magyarázza. – Pápán rátaláltam Ráskay Balázs címerére. Ő Mátyás király budai főkapitánya volt. Csőváron találkoztam egy öreg agronómussal. Küldött nekem egy anyagot, Ráskay Margitról énekelnek benne szlovák és magyar nyelven. Az egész le van kottázva, megvan a szövege is.”

Foglalkozik a szövetkezetesítéssel is, azzal, hogyan fosztották meg a környéken az embereket vagyonuktól. Ezeket a kutatásokat novembertől márciusig végzi, esetleg hétvégeken, vagy ha esik az eső, mert a munkája csak így engedi. Óriási könyvtára van, 3-4 ezer kötet, de utóbbi időben inkább a lexikonokat bújja. „Az a baj, hogy ezt a munkát soha nem fogom befejezni. Hronec professzor, akivel a Hogy az ember ne tegye tönkre a világot című filmet forgatták itt nálam is, mondta nekem, hogy úgy fogok járni, mint a sógora, aki Kassa környékén herbáriumába összegyűjtötte az összes növényt, de hiába nógatták, hogy adja ki, arra hivatkozott, hogy nem lehet, mert megint lelt egy újat. A végén meghalt. Én is úgy vagyok, hogy mindig valami újra bukkanok. Sok olyan anyagot gyűjtöttem, amely egyedülálló: az 1769. évtől megvannak nekem a hegyi katolikus egyházzal kapcsolatos könyvek, az esztergomi és egri érsek pápának tett esküje. Ezekhez úgy jutottam hozzá, hogy a romáktól megvásároltam, zsákszámra. Megvan az abarai vár tervrajza is, és onnan kaptam a régi magyar uralkodókról szóló mondákat és adatokat tartalmazó bekötött füzeteket. Az összes magyar királyi könyvtár leveleit megrendeltem Budapestről CD-n, benne vannak a környékről szóló adatok is.”

A dédunokák is emlékezzenek

Nem hagyja hidegen, hogy sokkal több fiatal ismeri az internetes játékokat, a filmek szereplőit, mint azt, honnan származnak, mivel foglalkoztak őseik. Bántja, hogy az egykor szájról szájra terjedő mondákat, babonákat, meséket, nótákat az idős emberek magukkal viszik a sírba. Feldolgozta őket, csak úgy kedvtelésből, hangoskönyvekben is. A Nagyráskán születtem címűben idős emberek emlékeznek életükre, szokásaikra, hagyományokra, a Nagyráskai kertek alja a falu és a környék nótáit örökíti meg, a Káposztataposás a Bucsko családnál és A hagyományos disznóvágás Nagyráskán pedig az ezekhez a munkákhoz fűződő helyi szokásokat mutatja be. A néprajzi gyűjtés 1986 óta foglalkoztatja, akkor járt a faluban Liszka József is, később számos más néprajzkutatóval hozta össze az élet. D. Varga Lászlóval és több társukkal társaságot is alapítottak, de az később megszűnt.

„A gyerekeimnél látom, hogy ma fő foglalatosságuk a számítógép, ha beszélgetnek, sokszor nem értem. És ők sem értenek sok mindent a múltból. Rácsodálkoztak, hogy lábbal tapostuk a káposztát, és azt megettük. Ugyanígy voltak a disznóvágással: mutattam a fiamnak, hogy így csináltuk a zsírt, a szalonnát, a pástétomot, így raktuk el a húst. Nem a múltat szeretném visszahozni, azt akarom, hogy ez megmaradjon. Hogy az unokám gyerekei tudják: igenis, éltek itt magyarok, így éltek, ezt tették, ezt ették, itták, így mulattak, ezt dalolták. Mert félő, hogy húsz év múlva a kutya se fogja tudni. Ha a mi nemzedékünk, a mostani ötvenesek meghalnak, ki fogja tudni mindezt?! ”

Elgondolkodtatók a szavai. Ha annyi tisztelet nem lesz a gyermekeinkben, unokáinkban, hogy megismerjék saját múltjukat, akkor meghal a büszkeség, az önérzet, az öntudat – teszi hozzá nyomatékosan. Bármi lesz belőlük, tudniuk kell, hogy honnan jöttek. Hogy a dédapjuk pásztor volt, hogy a dédanyjuk kapált, habart répalevelet ettek (ezt az édesanyja a mai napig főzi, s receptet is ígért). Szerencsére akadnak olyanok, mint Bucsko Tihamér, aki rengeteget költ szenvedélyére, de az mindig megtérül. Egyrészt óriási élményt ad neki magának, másrészt az, amit tesz, szellemileg nemcsak őt gazdagítja, hanem az utókorra is marad belőle valami.