„Azért drukkolok, hogy győzzön a józan ész”

Rák Vikinek rengeteg köze van a futballhoz: bátyja, Rák Róbert a hazai liga gólkirálya, édesapja pedig Rimaszombatban fociedző volt.

Férfiasan állta a sarat, jobban mondva a zuhogó esőt. Mert kinn a pályán úgy eláztunk, mint az egerek. De nem nyafogott, nem kényeskedett, itt-ott igazított egyet rakoncátlan hajtincsén, s zokszó nélkül viselte sorsát. Pedig nem szokott hozzá, hogy esőben, pocsolyában tapicskoljon…
Bár volt köze a sporthoz – s nemcsak szerettei révén: ő maga valamikor kézilabdázott –, ma már nem rajong érte. Tavaly ugyan teniszezett, úszott, de ezek csak fellángolások, megunja, hogy macera van körülötte – mondja. „Barátaim, osztálytársaim annak idején mentek, hát mentem én is, mert jó társaság volt. Amikor eljött a meccs, én inkább a cserepadra kéredzkedtem. Egyetlen gólt lőttem egész sportpályafutásom alatt, de szerintem az is csak véletlen volt” – vallja be töredelmesen, és nem kis öniróniával a Tháliából indult színésznő. S nem rejti véka alá, hogy az épp kirobbant fociőrület nem nagyon hozza lázba. „Nem értek hozzá. Őszintén: annyit tudok róla, amit otthon beszélgetünk. Engem inkább az érdekel, hogy van a bátyám lába: hogy egészséges legyen, mert az idény végeztével is sérült volt. Már jár edzésre, de még nem végzi teljes erőbedobással. Talán ha Robi ott volna a világbajnokságon, akkor jobban odafigyelnék. De így nem nagyon köt le, se engem, se a páromat: emiatt nem nagyon kapcsoljuk be a tévét.”
Persze nem mindig volt ez azért így. Amíg otthon volt Rimaszombatban, ő is szurkolt. „Akkor eleve ment a tévében a foci, s engem is magával ragadott. De mióta nem vagyok otthon, eszembe se jut. A Robi meccsével meg úgy vagyok, hogy ha leülök a tévé elé, vagy ha annak idején kimentem a stadionba, rögtön gyomorgörcsöt kapok az idegességtől, nehogy megsérüljön. Ha közeledik a labdához, mások meg őhozzá, már be is csukom a szemem. Nem bírom nézni, ahogy rugdossák, mert tudom, hogy sokszor megsérült. Ez nekem nagyon stresszes…”
Ha a fociért nem lelkesedik is, a szurkolásról azért mégsem kellett lemondania. Volt alkalma a nemrég zajlott választáson. Szerencsére jó lett a vége… Bár a politika sem az ő asztala. „Nem is nyilatkoztam ezekről a dolgokról, mert nem akarok politizálni; másrészt úgy nem tudok válaszolni egy politikai kérdésre, hogy felhívnak telefonon, s kikérik a véleményemet, én meg gyorsan ledarálom. Azért drukkoltam, hogy győzzön a józan ész. Nem vagyok egy mellveregetős magyar. Magyar vagyok – és kész. Nagyon sok szlovák baráttal, ismerőssel beszélgettem, akik mondták, hogy nem tudnak kire szavazni, a Bugárra fognak, mert annyira normális, hogy magyarok és szlovákok is elfogadják. A közeledésre és a józan észre szavaztak az emberek. Őszintén remélem, hogy olyan dolgokat fognak megoldani, amelyek tényleg fontosak.”
Nem függ össze a választási eredménnyel, de Viki tervei egybeesnek az eseményekkel. „Épp tegnap találkoztam Komáromban Benkő Gézáékkal, és készülünk egy előadásra: Petrik Szilárd, Germán Lívia, Derzsi György meg Benkő és én. Kortárs szerzőtől egy zenés vígjátékot viszünk színpadra, s az Ájlávju lényege, hogy szlovákul és magyarul is akarjuk játszani. Szlovák vidéken szlovákul, magyar környezetben pedig magyarul. Valamihez akartunk kezdeni, mert szomorú, hogy a szlovákiai magyar színészeknek nagyon kevés lehetőségük van. Valamilyen oknál fogva nem az itteni színészeket hívják, hanem Magyarországról hoznak embereket. Mi pedig hoppon maradunk…”