<p>A genfi ENSZ-palota főbejárata előtti köröndön egy óriási, tizenkét méter magas, fából készült szék éktelenkedik. Vagy díszeleg. Ízlés dolga. A szék szerepe persze nem abban rejlik, hogy éktelenkedjen vagy díszelegjen. A szék művészeti alkotás. Bal elülső lába szét van roncsolódva, és az ENSZ-be tartó küldötteket, diplomatákat, hivatalnokokat naponta emlékezteti arra, hogy a taposóakna bizony csúnya és embertelen hadviselési eszköz.</p>
Amikor a bizonyos hagyományos fegyverekről szóló egyezmény (CCW) 1996-os felülvizsgálati konferenciáján nem sikerült elérni a taposóaknák teljes betiltását, az államok egy része nem békélt meg a helyzettel. Néhány hét leforgása alatt alternatív konferenciát hívtak össze a kanadai Ottawában.
Egy évvel később Genfben már az új egyezmény végső szövegezése céljából találkoztak. A szék formájú monumentumot az aknák betiltásáért küzdő nemzetközi civil koalíció, amelyet Diána hercegnő is támogatott, állíttatta fel a Nemzetek Palotája előtt 1997 nyarán. Erkölcsi és politikai nyomást akart gyakorolni a konferencia küldötteire, egyben emléket állítani az aknák sok ezer áldozatának. Genf városa gond nélkül engedélyt adott az emlékmű elhelyezésére. A konferencia rábólintott a taposóaknák betiltására, és az egyetértő államok miniszterei még ugyanabban az évben, Ottawában, ünnepélyesen aláírták az egyezményt. Később, a nemzetközi civil koalíció vezetőjének, Jody Williams amerikai polgárjogi aktivistának és szervezetének ítélte oda a norvég Nobel-bizottság az 1997. évi Nobel-békedíjat.
Az ottawai egyezményhez csatlakozó államok első értékelő konferenciájára éppen 1999 tavaszán került sor Maputóban. Ennek szimbolikus jelentősége volt, hiszen Mozambik azok közé az országok közé tartozott, ahol rengeteg civil áldozatot követelt az aknák mértéktelen alkalmazása. Ugyanakkor Mozambik és még néhány más elaknásított afrikai ország kivételt képezett abban a tekintetben, hogy különösebben sürgették volna az egyezmény otthoni ratifikációját. Az aknákat legnagyobb számban gyártó, telepítő és alkalmazó országok túlnyomó részének ugyanis esze ágában sem volt csatlakozni a taposóaknákat tiltó egyezményhez. A kanadaiak, norvégek, hollandok, valamint Jody Williamsék rossz szemmel nézték, hogy az amerikaiak az eredeti egyezmény, a CCW tökéletesítésének ötletével jönnek nem egész egy évvel az ottawai egyezmény hatályba lépése után. Úgy vélték, hogy ez a lépés hátráltatni fogja őket a végső cél elérésében, az aknák teljes betiltásáért vívott küzdelemben.
Szlovákia nem a legelsők között, hanem csak 1999 februárjában ratifikálta az ottawai egyezményt. (Régebben Csehszlovákia a legnagyobb aknagyártó és -exportáló országok közé tartozott. Az egyezményhez való csatlakozás az adott állam részéről azzal a kötelezettségvállalással is járt, hogy viszonylag rövid határidőn belül felszámolja egész aknakészletét. Ez pedig nem kis feladat: speciális, a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelő szétszerelőműhelyekre és időre van hozzá szükség.) Ezért amikor elkezdtem tárgyalásokat kezdeményezni a CCW egyezmény aknákról szóló jegyzőkönyvéhez csatlakozó államok konferenciájának elnökeként, sok „prohibicionista” diplomata meg aktivista megkérdezte, hogy most akkor megváltozott-e Szlovákia aknapolitikája? A külügyminisztériumból is figyelmeztettek rá, hogy Szlovákia számára az ottawai egyezmény általánossá tétele a prioritás, nem pedig a CCW. Nyilván odaszóltak a szlovák nagykövetnek Oslóban, meg Ottawában.
A CCW aknákról szóló konferenciájának megválasztott elnökeként az egyik fő feladatom az volt, hogy a következő konferenciáig megpróbáljam elérni minél több államnak az aknákat tárgyaló jegyzőkönyvhöz való csatlakozását. Mivel a ratifikációs folyamat országonként a legjobb esetben is legalább fél évig tart, már kora tavasszal el kellett kezdenem a munkát, hogy decemberig legalább valamilyen eredményt felmutathassak. Pavollal, a leszerelési diplomatámmal kidolgoztunk egy tárgyalási stratégiát. Több hétig zajló munkaebéd-sorozatot terveztünk be. A misszió szlovák szobájába hívtuk az egyes államok nagyköveteit vagy egyéb leszerelési szakértőit. Egy-egy ebéden összesen tíz személy vehetett részt, ennyi volt a kör alakú asztal melletti ülőhelyek száma. A meghívottak listáját gondosan kellett összeállítani. Általában öt-hat olyan vendéget hívtunk, akit meg kellett győzni arról, hogy a saját központjának erősen javasolja az egyezményhez való csatlakozást. A fennmaradó három-négy helyet általában egy svájci ezredes (a szakértői csoport vezetője), a Leszerelési Konferencia titkárságának egy munkatársa, valamint két-három szimpatizáns ország nagykövete foglalta el.
Ám ahhoz, hogy ezeket a tárgyalásokat lefolytathassam, többet meg kellett tudnom magukról az aknákról is. Milyen típusok léteznek, hogyan működnek, hogyan kell velük bánni? Pavollal beterveztünk magunknak egy kiruccanást ahhoz a Nyitra melletti katonai alakulathoz, ahol a szlovákiai ENSZ-békefenntartókat képezték ki bevetésre. Közvetlenül húsvét után érkeztünk oda.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.