Karanténban a gazdaság: „Nagyot fogunk esni, de hamar felállhatunk”

kar

A koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is átírja életünket. Egyrészt azért aggódunk, hogy ne betegedjünk meg, másrészt az egzisztenciánkat féltjük, mert az elmúlt hetekben számos ágazat teljesen leállt, mások a bevételek komoly csökkenésének következményeit nyögik. Ódor Lajossal, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével arról beszélgettünk, mennyire mély nyomot hagy ez a kényszerleállás a gazdaságban.

Ön eredetileg Richard Sulík gazdasági válságstábjának a tagja lett volna, de miután a kormányfő létrehozta a sajátját, a gazdasági miniszter visszalépett. Lehet egyáltalán tudni, ki viszi a prímet gazdasági kérdésekben, vagy az a bizonytalanság, amely kívülről látszik, belülről még inkább érezhető, és a gazdasági folyamatokra is hatással van?

Sokkal jobb volna az egységes és egyértelmű kommunikáció, de azt is el kell mondani, hogy a kormány nem hagyta teljesen magára a gazdaságot, és elfogadott bizonyos segélycsomagokat. Másrészt viszont több pénzügyi és gazdasági szakemberrel együtt kifogásoltuk, és ezt nyílt levélben is megfogalmaztuk, hogy a gazdasági segélyprogramoknak gyorsabban kellene életbe lépniük, mert aki gyorsan ad, az kétszer ad.

Az egészségügyi és járványügyi szakemberek által kidolgozott terv szerint négy szakaszban, az új fertőzöttek számának alakulásától függően nyitnák meg az üzleteket és szolgáltatásokat. Gazdasági szempontból mennyire elfogadható ez a koncepció?

Az elgondolás teljes mértékben megegyezik a gazdasági szakemberek által javasolt stratégiával. Kisebb-nagyobb eltérések csak az egyes ágazatok nyitási sorrendjében vannak, de továbbra is intenzív a kommunikáció a két tábor között.

A Pénzpolitikai Intézet prognózisa szerint Szlovákia gazdasága 7,2 százalékkal esik vissza. Ez nagyon rossz szám?

A Szlovák Nemzeti Bank előrejelzése 10 százalékos csökkenést sem zár ki, de a számok a járványügyi helyzettől függően hétről hétre változhatnak. A helyzet súlyos lesz, nagyot fogunk esni, de hamar felállhatunk. Amilyen gyors a zuhanás, olyan gyors lehet a fellendülés is, és egy év múlva nagyjából visszakerülhetünk a mostani szintre.

Ez mennyire reális?

Ha nem lesz túl sok a munkanélküli és a csődbe került vállalat, könnyebben újraindíthatjuk a gazdaságot. Akkor lehet nagyobb a baj, ha a korlátozó intézkedések túlságosan sokáig tartanak, és megszakadnak a szálak az egyes gazdasági szereplők között.

Mennyiben hasonlít a mostani helyzet a 2008-as gazdasági válsághoz?

Akkor belülről volt rossz a világgazdaság pénzügyi szerkezete, azért tartott olyan sokáig a kilábalás. Most külső hatásról van szó, nem arról, hogy maga a gazdaság vérkeringése romlott volna, ezért is optimistábbak az előrejelzések.

A nemzetközi tapasztalatok tükrében mi tűnik a leghatásosabbnak? A Kurzarbeit, vagyis az, hogy állami támogatással fenntartjuk a munkahelyeket?

A munkanélküliség tekintetében mindenképp, de az állami garanciák is sokat jelentenek. Az egy dolog, hogy a bankok elhalasztják a törlesztőrészleteket, de sok cégnek most volna szüksége hitelre a válság áthidalásához, és a pénzintézetek most felettébb óvatosak. Itt jön a képbe az állami garancia, amely nagyon hatékony intézkedés lehet a krízishelyzet átvészeléséhez.

Azokat az ágazatokat kell elsőként megnyitni, ahol a legalacsonyabb a fertőzés kockázata?

Kezdettől nyitva tartottak az élelmiszerboltok, és a statisztikák szerint nem sok ember fertőződött meg bennük. Fokozatosan más szolgáltatásokat is meg lehet nyitni azzal a feltétellel, hogy figyeljük a fertőzési adatok alakulását, és ha romlik a helyzet, visszalépünk.

Ez volna a tánclépések stratégiája, amelyről egy blogbejegyzésében is írt?

Igen, mert itt a rugalmasság rendívül fontos. Mivel Szlovákia kis ország, fokozottan ellenőriznünk kell az államhatáron történő be- és kilépést is. Ha ezt nem tudjuk kontroll alatt tartani, semmilyen gazdasági intézkedés nem lehet hatékony.

Ez azt jelenti, hogy a jövőnk nagyban attól függ, menyire enyhítenek a szomszédos országok a korlátozó intézkedéseken?

Számunkra Csehország, Németország és Ausztria is fontos gazdasági partner. Szlovákiában sok cég nem a kormány intézkedései miatt tart zárva, hanem azért, mert külföldről nem kap alkatrészt, nyersanyagot. Mi exportra orientált gazdaság vagyunk, függünk a partnerországoktól, ezért a gazdaság nálunk csak akkor indulhat be erőteljesen, ha a környező országokban is beindul.

Ami a nyitást illeti, régiókban vagy gazdasági ágazatokban gondolkoznak a szakemberek? Szlovákia nagyrészt az autóipartól függ; ez azt jelenti, hogy azt kell elsőként újraindítani?

Mivel a vírus az egész világot érinti, csökkent a kereslet, és a beszállítókkal is gond van. Mondhatjuk azt az autóiparnak, hogy kezdjen el újra gyártani, de kinek? Most inkább azokra az ágazatokra kell összpontosítanunk, amelyekben a korlátozó intézkedések miatt nincs forgalom. Ezek a boltok, az éttermek, fodrászatok. A nagyipar startolásáról azután lehet szó, hogy a többi ország is újraindítja a termelést. Addig arról kell gondolkoznunk, hogyan támogathatjuk ezeket a cégeket, hogy ne legyenek tömeges elbocsátások.

A jegybank adatai szerint a szlovákiai lakosság tíz százalékának van jelentősebb megtakarítása, és mintegy harminc százalékának annyi, amennyivel két-három hónapig kihúzza. Ezek szerint elég nagy bajban vagyunk.

Sajnos a legnagyobb bajban épp azok vannak, akik olyan ágazatokban dolgoznak, ahol a bérek nem túl magasak, és az alkalmazottak nem tudnak otthonról dolgozni. Az esetek egy részét a szociális háló fel tudja fogni, például ha valaki elveszítette az állását, kap munkanélküli-segélyt. De vannak olyanok is, akiknél ez nem ilyen egyszerű, mert például külföldről jöttek haza, kisvállalkozók voltak, és rájuk nem vonatkozott ez a biztosítás, feketén dolgoztak, vagy hivatalosan minimálbérért. Épp a megtakarítások hiánya miatt nagyon fontos az, hogy ilyen válság esetén minél szélesebbre ki tudjuk terjeszteni a szociális védőhálót, mert ha ezt nem tesszük meg, annak komoly gazdasági következményei lehetnek.

Akinek részvényekben, befektetésben van a megtakarítása, az most naponta csökkenő árfolyamokkal szembesül. Gyorsan vegye ki a bankból, ami megmaradt, vagy ne essen pánikba, és várja meg, amíg felfelé indul a görbe?

A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy pánik hatására elhamarkodottan döntünk. Azt tanácsolom, csak az vegye ki a befektetéseit, akinek égető szüksége van erre a pénzre, mert egy-két éven belül visszatérhetünk a növekedő pályára.

Azaz 2022 elejére érhetünk oda, ahol 2020 januárjában voltunk?

A gazdaság kondícióját illetően igen, de a gazdasági trendeket illetően sok lesz a változás. A cégek megtapasztalták, hogy a munkaerő ilyen esetekben kritikus pont, és ez növelheti a robotizációt. Többen fognak otthonról dolgozni, kevesebbet fogunk külföldi tárgyalásokra utazni. A következő években többen fognak itthon vakációzni, mint külföldön, és később is inkább a miénkhez hasonló éghajlatú országokat választják. Az egzotikus országokba utazók jobban odafigyelnek a védőoltásokra, a higiéniai körülményekre, arra, hol mit kóstolnak meg. Megváltozhatnak a fogyasztói szokásaink, gondolok itt az internetes rendelések növekedésére, de akár a közösségi gazdaság – autómegosztás, szállásmegosztás – kisebb ütemű növekedésére is.

A nyári fesztiválokat, koncerteket sorra mondják le. Mikor mehetünk tömegrendezvényekre?

Ezen a nyáron biztosan nem. Én is lemondtam már a júniusi bécsi Guns n’ Roses-koncertről, de bízom abban, hogy később sikerül elmennem.


Fokozatosan nyit a gazdaság

A múlt héten a kormány megkezdte a korlátozások enyhítését. A terv szerint ez négy szakaszban történik meg, és mindig két hét múltán értékelik a szakemberek, hogy átléphetünk-e a következő fázisba. Elsőként a 300 m2-nél nem nagyobb alapterületű üzletek (a bevásárlóközpontokban működőkre ez nem vonatkozik), kültéri sportpályák munkásszállók, autószalonok és -bazárok nyithatnak ki. A második szakaszban a szállodák is fogadhatnak vendégeket, de ételt csak szobára vihetnek, szigorú feltételekkel kinyithatnak a fodrászatok és kozmetikai szalonok, kültéri turisztikai látványosságok. Dolgozhatnak a taxisok is, de a sofőr és az utas közti teret el kell választani. Lehet miséket, esküvőket tartani – a templomokban 25 m2-nek kell jutnia egy hívőre, esküvő legfeljebb 15 résztvevővel tartható. A harmadik szakaszban az 1000 m2-nél nem nagyobb alapterületű üzletek és szolgáltatók nyithatnak ki, az éttermek, kávézók a teraszokon szolgálhatják ki a vendégeket, engedélyezik a masszázsokat, rehabilitációkat – kivéve a vizes procedúrákat –, kinyithatnak a könyvtárak, galériák, múzeumok. A negyedik szakaszban, a járvány lecsengése esetén megnyílhatnak az iskolák, mozik, színházak, bevásárlóközpontok, edzőtermek, strandok, és engedélyezik a sportrendezvények, koncertek szervezését.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap2020/18. számában jelent meg!

❗️Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?