„Jiří Menzel pedig pár bohókás grimaszt vágva lebicegett a színpadról”

menzel halála

82 éves korában meghalt Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező. Avagy levonult az élet színpadáról – ha Szabó G. László kollégánk korábbi szavait parafrazeáljuk.

Jiří Menzel halálának hírét felesége, Olga Menzelová közölte a Facebook-oldalán vasárnap, de a cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Az MTI híre emlékeztet: kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt.

A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat.

Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című filmjében szerepelt.

A Vasárnapban többször is írtunk róla, művészetéről, alkotásairól, művésztársaival való kapcsolatairól. A címbe emelt idézet Szabó Istvánnal való barátságát volt hivatott leírni 2017-ben: „Szabó István és Jiří Menzel legendás barátságát jellemzi az is, hogy boldogan jelennek meg egymás filmjeiben, sőt a cseh rendező, mint most is, mindig tesz egy-két finom utalást arra, hogy reméli, nem marad ki magyar kollégája következő alkotásából sem. (...) És gyermeki önfeledtséggel, kamaszos pajkossággal finoman fenéken billentette barátját. Természetesen már csak az után, hogy mindketten mélyen meghajoltak, sőt önfeledten hajlongtak egymás előtt. Szabó István ezután lassan, kimért léptekkel lesétált, Jiří Menzel pedig pár bohókás grimaszt vágva lebicegett a színpadról.”

Kapcsolódó cikkünk

A nagy négyes

 

Két éve nyáron pedig Szabó G. László utánajárt a sörgyár kiválasztásának. A Sörgyári capriccio (eredeti cím: Postřižiny) Jiří Menzel rendezése Bohumil Hrabal azonos című regényéből.

„Több mint száz gyár volt a megtekintendő helyszínek listáján – meséli Jiří Menzel. – Mindenhova elmentünk. Kis- és nagyvárosokba, eldugott helyekre, de egyikkel sem voltunk elégedettek. Az a néhány, amely még működött, szörnyű állapotban volt. A kisebb sörgyárak zömét megszüntették, a kommunisták sorra bezárták őket. A dalešicei nézett ki a legjobban, de azzal is elnyerte a tetszésünket, hogy zárt egységet alkotott. Nem rontja semmi az összképet. Nem áll mögötte semmilyen építmény, végképp nem lakótelep. Bárhol forgattunk a gyár területén, a látvány tökéletes volt. Engem is megfogott.”

Kapcsolódó cikkünk

 

És idézzük fel telefonbeszélgetését Törőcsik Marival – a közvetítő és megszövegező Szabó G. László volt.

Nagyon hiányoznak az emberek. És Jiří Menzel is hiányzik. Két testvért kaptam a pályától, ezt is tudja már a világ. Bara Margit volt az egyik, Jiří Menzel a másik. Felhívná nekem?”

Olinkát hívom, az Oscar-díjas filmes feleségét. Ő értesíti a tolószékbe kényszerült rendező ápolónőjét, hogy perceken belül keresni fogom a férjét, mert szeretett magyar színésznője hallani szeretné őt.

„Drága! Imádom magát, hiszen tudja. Kevés ember áll annyira közel hozzám, mint maga – tolmácsolom csehre Törőcsik Mari szavait. – Azok közé tartozik, akik engem elkísérnek a sírig.”

„Marika! Biztos vagyok benne, hogy mi még találkozunk” – hangzik el a vonal túlsó végén.

 

Kapcsolódó cikkünk

Erős szívvel

 

Nyugodjon békében!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?