A kisgyerekesekre is gondoljon!

Persze rögtön leszögezem, hogy akikre én haragszom, azok konkrétan a pozsonyi kerékpározók. Persze közülük sem haragszom mindenkire, csak azokra, akik nem képesek betartani a biciklisták és a gyalogosok békés együttélésének a szabályait. Mert ha egy biciklista részéről jogos az elvárás – márpedig jogos –, hogy ha az úton közlekedik, akkor az autósok legyenek rá tekintettel, akkor egy gyalogos részéről is jogos az elvárás, hogy a biciklisták, akik a járdán közlekednek, ne akarják őt lesöpörni. Márpedig az utóbbi időkben több olyan esetet is tapasztaltam, amikor agresszív kerékpárosok veszélyeztették a gyalogosok testi épségét.

Például az unokáimmal nagyon szerettünk sétálni a dévényi vár alatt. Viszont a járdán, amely a folyóparton a várig vezet, életveszélyes volt elengedni egy kisgyerek kezét, mert bármikor felbukkanhatott egy őrült sebességgel pedálozó biciklista. Láttam olyat, aki hajszál híján fékezett le egy babakocsis anyuka előtt. Olyanok is voltak, akik már előre csöngettek, de úgy tűnt, elsősorban nem azért, hogy figyelmeztessenek a jelenlétükre, hanem azért, hogy a gyalogosok térjenek ki az útjukból, mert hát ők türelmetlenek, száguldani akarnak a hiperszuper biciklijeiken. S olyat is láttam, hogy miután egy több emberből álló gyalogos csoportot ki kellett kerülnie, a biciklista egy pillanatra megállt, hátrafordult és odakiáltotta nekik, hogy „gyerekek, öregek, nincs itt keresnivalótok, irány a játszótér”. Aztán persze elszelelt.

Hasonló a helyzet a pozsonyi Duna- parton. Szép időben rengeteg ember sétál arrafelé, s rengeteg a biciklista is. Vannak, akik egymással szemben is agresszívek, előzgetik egymást, amit sokszor úgy tesznek, hogy a biciklisávból kihajtanak a gyalogosok közé. Van azután egy szakasz, ahol tábla tiltja a kerékpáros közlekedést. Épp arra jártam, megint csak a kicsikkel, amikor egy biciklista fittyet hányva a tiltásra, át akart menni. Egyszer csak ott termett egy biztonsági őr, és udvariasan felszólította, hogy szálljon le a bicikliről, és úgy menjen végig az adott útszakaszon. Azokat a szavakat, amiket a pillanatok alatt önmagát felbőszítő kerékpáros ordított az őrnek, nem fogom ide leírni. De a szüleikkel ott játszogató gyerkőckék is hallották. Az őr nyugodtan megismételte, hogy tolja át a biciklijét, de hiába. A vita azzal zárult, hogy egy szakállas ifjú társaság, amely a parton sütkérezett, szintén elkezdte szidni az őrt, hogy milyen náci módszereket alkalmaz, mire az tehetetlenül sarkon fordult és elment. A kerékpáros és a szakállasok üdvrivallgásban törtek ki, sűrűn adták egymásnak az ötösöket. Bizonyára szabadságharcosoknak képzelték magukat. Közben távolabbról egy kerékpáros apa a kerékpáros kisfiával leste, hogy mi fog történni. Amikor látták, hogy az őr elmegy, ők is gyorsan áthajtottak. Ez ám a jó példa!

A városvezetés egyre bővíti a bicikliutakat, legutóbb például a Vajansky rakparton, amitől az amúgy is szűk úton hatalmas forgalmi dugók vannak. A biciklisek és az autósok vitájába nem szállok be, mivel egyik járművet sem vezetem. De amikor például azt tapasztalom, hogy a Zoch utcai buszmegállóból – ami a város egyik közlekedési csomópontja –, a másik oldalra vezető aluljárón gyerekkocsival nem lehet átmenni, hanem egy nagyot kell kerülni az alagút felé, méghozzá dombnak felfelé és autók között sasszézva, mert járda nincs, aztán a villamossíneken kell átegyensúlyozni a kocsit, üzenném a polgármesternek, hogy ne csak a biciklistákra, hanem a kisgyerekesekre és egyéb kocsisokra is gondoljon.