Világbajnoki döntőben a magyar női vízilabda-válogatott

Mátéék0630

A budapesti vizes-világbajnokság női vízilabdatornájának elődöntőjében Magyarország 13:12-re győzte le Hollandiát és jutott be a fináléba, ahol szombat este 20 órától a legutóbbi három vb-t megnyerő Egyesült Államokkal mérkőzik meg az aranyéremért.

A magyar válogatott csütörtök esti elődöntőjébe a kemény fizikai összecsapások mellett nagy taktikai harcra is lehetett számítani. A mérkőzést a hollandok kezdték jobban, de mindig jött a válasz a góljukra, a második negyedben pedig már a fordítás is összejött Máté Zsuzsannáéknak, a nagyszünetben végül 6:6 állt az eredményjelzőn. A harmadik játékrészben Vályi Vanda és Garda Krisztina góljaival kettőre nőtt a magyar előny. Bár a hollandok ilyenkor rendre gyorsan válaszoltak, úgy tűnt, nem törik meg Leimeter Dóráék lendületét. Az utolsó negyedben egyenlítettek az öt gólig jutó Simone van de Kraats vezette hollandok, de a másik oldalon is remek napot fogott ki a balkezes játékos, így Leimeter Dóra újfent előnyhöz juttatta Magyarországot. 41 másodperccel a vége előtt időt kért a holland szövetségi kapitány, de nem tudták áttörni a magyar védelmet és a nyolc védést bemutató, a meccs emberének megválasztott Magyari Alda védése zárta le a találkozót. A magyar válogatott szoros csatában, de megérdemelten nyert 13:12-re. A csapat és közönség a siker után közösen ünnepelt, a mixzónába érkező játékosok pedig nehezen találták a szavakat.

„Együtt megcsináltuk. Amikor a kispadon ültem, végig szorítottam valaki kezét. Erről beszéltünk is a lányokkal, hogy csak együtt, kézen fogva sikerülhet, amit elterveztünk. Nem igazán tudok most a meccsről, a játékról beszélni. Biztosan voltak hibáink, itt most inkább a szívünk vitt előre – kezdte a megszokottnál is mosolygósabb Máté Zsuzsanna a nyilatkozatok sorát. – Mikor az ausztrálok ellen már azt hittem, hogy nem lehet fokozni a hangulatot, akkor jött ez. Nagyon remélem, hogy rá lehet még tenni erre is egy lapáttal” – zárta az egy gólt szerző kiskövesdi játékos, aki szerint közösen bármire képesek lehetnek.

„Nem tudom elmondani, hogy mi is van a fejemben, de megpróbálom. Ilyenkor azt érzem, hogy jó magyarnak lenni. Nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek. A példaképeimmel játszhatok a szenzációs magyar közönség előtt. Együtt a szívünket, lelkünket kitettük, jobban akartunk a hollandoknál, akik nagyon jó formában vannak. Nagyon sok hibával játszottunk, de szerintem egy ország csapata sem tud így küzdeni, ahogy azt mi tettük a csajokkal. Ha így játszunk, akkor bárkit meg tudunk verni – mondta a pöstyéni születésű Rybanská Nataša, akinél rákérdeztünk arra is, hogy mennyit készültek a hollandok klasszis kapusára, aki bár nem védett rosszul, nem tudott kiemelkedni a mezőnyből. – Mindig alaposan elemezzük az ellenfelet és külön a kapusokat. Nagyon jó munkát végez ilyen téren is a stábunk. Ma ez volt a kulcs, hogy pontosan tudtuk, hová kell lőnünk és mit kell csinálnunk. Laura Aarts nagyon jó kapus, de ő sem tud kivédeni mindent” – tette hozzá Rybanská, aki szerint az amerikaiak ellen sokkal pontosabbnak kell majd lenniük, hiszen ott a legkisebb hibát is meg fogják büntetni a tengerentúliak.

A magyar nemzeti csapat csapatkapitánya, Keszthelyi-Nagy Rita tizennégy éve válogatott és azóta várt arra, hogy bejusson egy világbajnoki döntőbe, ahol legutóbb 2005-ben volt ott a magyar női válogatott. Akkor hosszabbítás után sikerült legyőzni az amerikaiakat. „Nagyon örülök, hogy sikerült. Az a lényeg, hogy tudtunk lépni egy újabb lépcsőfokot és megtanultunk elődöntőt is nyerni. Az elmúlt évek tapasztalatait be tudtuk építeni. 2017 óta együtt haladtunk ezen az úton és bízom benne, hogy a következő években nem ez lesz az egyetlen döntőnk – értékelte nem csak az elődöntőt, hanem az utóbbi éveket is Keszthelyi, aki roppant egyszerűen fogalmazta meg mi volt a hollandok elleni siker kulcsa. – Az eggyel több lőtt gól és az, hogy Alda a legjobb pillanatban nagyot védett. Több okosat nem tudok mondani” – folytatta a 16 góllal a házi góllövőlistát vezető játékos, aki szerint teljesen felszabadultan játszhatnak majd a döntőben, és hazai közönség előtt szeretné kiélvezni azt a mérkőzést.

Keszthelyi0630

„Nagyon elfáradtam. Sokat is voltam a vízben és ebbe az utolsó védekezésbe minden energiánkat beleraktuk. Ez a szív diadala volt. Előtte akadt néhány szituáció, amivel könnyebbé tehettük volna a mérkőzést. De ezek után a kimaradt ziccerek után, folytattuk és végtelen hittel csináltuk a dolgunkat. Bennem nem volt kérdés, hogy ezt ki fogja megnyerni. A csapat magja 2018 óta együtt van. Akkor az Eb-n még bravúr volt, hogy bejutottuk a négy közé. 2019-ben a vb-n már szerintem megérdemeltük volna a bronzérmet, ami a 2020-as hazai Eb-n és az olimpián már összejött. Most éreztem magunkat érettnek arra, hogy meg tudunk nyerni egy ilyen mérkőzést. Mondtam az öltözőben is a lányoknak, hogy úgy kell idejönnünk, hogy ezért nagyon keményen megdolgoztunk, ez nekünk jár, ez a miénk és mindent meg kell tennünk, hogy egy-egy párharcból mi jöjjünk ki jól. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt ennyire jól meg tudtuk valósítani. Megsüvegelendő ez a folyamat, amin együtt végigmentünk – nyilatkozta Gurisatti Gréta, aki szintén kiemelte, hogy mennyire sokat számít a sikerben a csapategység. – Leimeter Dóra nagyon jól lőtt ma. Éppen az előző meccsen ezt hiányolta, hogy támadásban nem tud annyit hozzátenni. Mondtuk neki, hogy hiszünk benne, és amikor kell, majd eljön az ő pillanata is. Azt hiszem, ma négyszer is eljött. Ettől is jó a csapat, hogy ő el merte mondani ezt, mi pedig melléálltunk, mindig odafigyelünk egymásra. Talán közhelynek hangzik, hogy mekkora szeretet van a csapatban, de nem gondolnám, hogy más női válogatottban ekkora az összetartás” – engedett betekintést a kulisszák mögé az immár 14 gólnál járó vízilabdázó. A Dunaújvárosból az FTC-hez igazoló játékos pedig egy családi titokba is beavatott minket. Nagypapája nagyon készült a hazai vb-meccsekre, de egy hónapja leesett a létráról és meg is kellett műteni, így nem tudott a helyszínen szurkolni unokájának. Szerdán azonban már 10-20 percet sétált és jelezték Gurisattinak, hogy ha sikerül bejutniuk a döntőbe, akkor szombaton a nagyszülők is ott akarnak lenni a lelátón. „Ez hatalmas lelki töltetet adott. Minden meccsemen ott szoktak lenni, most pedig sajnos nem tudtak eddig jönni. Ha a döntőben ott lesznek, az hatalmas élmény lesz nekem is. A papírforma szerint mindenki úgy gondolja, hogy az amerikai válogatott fog nyerni. Mi nem szeretjük a papírformákat. Biztos vagyok benne, hogy úgy fogunk érkezni a medencébe, hogy semmi veszítenivalónk nincs. Megléptünk egy olyan szintet, amit kitűztünk magunk elé. Ez volt a célunk, hogy nyerni tudjunk az elődöntőben. Nagyon jó csapat lesz a fináléban az ellenfelünk, fantasztikus önbizalmat építettek ki maguknak az elmúlt években, de ha van csapat, amely ezt le tudja rombolni, azok mi vagyunk. Az első negyedtől helyén kell kezelnünk mindent, hiszen ha el tudnak lépni tőlünk, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. Mi el tudjuk őket bizonytalanítani. Meg szeretnénk nyerni a döntőt, de ez egy örömvízilabda lesz a részünkről és pont ezért még jobban sülhet el” – tett pontot a nyilatkozata végére Gurisatti.

A magyar válogatott a tokiói olimpia csoportkörében már bebizonyította, hogy képes legyőzni az Egyesült Államokat. Az akkori 10:9-es sikert alighanem a szombaton 20 órakor kezdődő döntőben is mindenki elfogadná. Hozzá kell azonban tenni, hogy a papírforma szerint a legutóbbi három vb-t és olimpiát megnyerő amerikai válogatott az esélyesebb a fináléban. Szilágyi Dorottyáék számára már-már egy jutalomjáték lesz a meccs, amelyen felszabadultan játszhatnak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?