Vb-2022 – Magabiztos horvát győzelem Kanada ellen

horvat kanada

A legutóbb ezüstérmes horvát válogatott hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte a kanadai csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság harmadik vasárnapi mérkőzésén az F csoport második fordulójában, így a tengerentúli gárda kiesett.

Gyors kanadai gól adta meg a mérkőzés alaphangját, a folytatás kiváló iramot, szórakoztató és folyamatos játékot hozott, mindkét oldalon lehetőségekkel. A horvátoknak időbe telt, amíg képesek voltak feltörni a fegyelmezett kanadai védelmet, és igazán veszélyes területre eljuttatni az akcióikat. A 26. percben már a kapuba is betalált az európai együttes, de les miatt elmaradt az egyenlítés, majd Borjan kapus bravúrja kellett ehhez. A szünet előtt aztán a horvátok nyolc perc alatt fordítani tudtak, bár a rivális lendülete addigra picit megtört.

A szünet után támadólag lépett fel Kanada, amelybe a csereember Osorio hozott frissítést. Lüktető volt a tempó, mindkét csapat játékában benne volt az újabb gól. A horvátok területhez jutottak, ami helyzeteket is eredményezett számukra, így Borjannak akadt ismét dolga. A félidő közepén a kanadaiak összjátéka töredezetté vált, a horvátok pedig sokszor lassították a játékot, harmadik góljukkal pedig eldöntötték a meccset. Kanada ereje és lendülete addigra elfogyott, hiába érkeztek a cserék, a hajrában már nem volt gólveszély a játékukban. A rutinos horvátok kihasználták az ellenfél megroppanását, magabiztosan őrizték az előnyüket, a lefújás előtt pedig a kitámadó riválissal szemben kontrából megszerezték a negyedik góljukat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?