Urban Richárd úszói kétéltűsége

Urban

Dohában mutatkozott be a felnőttek között a világbajnokságon. Nem a medencében, hanem a nyílt vízen, a hosszútávúszók között. A 16 éves, Rajkán élő pozsonyi sportközépiskolás, Urban Richárd még messze van a legjobbaktól, de már versenyzett velük. S bár a szlovák szakvezetés és jómaga is elégedett volt helytállásával, tapasztalta, hova kell fejlődnie, ha az élmezőnybe akar tartozni. 

Jelenleg medencében a leghosszabb táv, az 1500 m-es gyorsúszás egyeduralkodója Szlovákiában, amiről 2023-ban szerzett bajnoki címei is árulkodnak. 

Két számban is indult Dohában. Egyéniben 5 km-en 57:06 perces idővel 57. volt a 76 fős mezőnyben, a 4x1500 méteres csapatversenyben hajráemberként vitte a célba a szlovák négyest, mely ugyan 21., utolsó lett, de a csapatvezető szerint a versenyzők a maximumot kihozták magukból, ráadásul két 13 éves lány is úszott köztük. Milyennek látja szereplését az egyetlen fiúújonc a válogatottban?

Szerintem jól sikerült. Nagyon jó időt úsztam egyéniben, csak a rajttal volt kicsit baj. Ami részben birkózás is, mert helyezkedni kell, a többiek gyorsabban kezdenek, ez nekem még nem megy annyira. Van mihez hozzászoknom, van mit gyakorolnom. Különben kemény meló volt úszni, viszont élveztem. Ha meglesz a vb-szintidőm, máskor is vállalom a rajtot. 

És mi történt a csapatversenyben, ahol duplán utolsóként ugrott a vízbe?

Eléggé nagy hátrányban vettem át a váltót, egy és fél perccel lehettem leszakadva. Próbáltam utolérni a többieket, de nem sikerült. 

Mit tapasztalt, mit lesett el a legjobbaktól?

Versenyzés közben inkább magamra kellett figyelnem. De jó volt, hogy úszhattam a nyílt vízen, a világ legjobbjaival, és összehasonlíthattam magam velük, láttam, miben kell fejlődnöm.

Miben más az 1500 méter a tengeren, öbölben, mint a medencében?

Elmaradtak a fordulók, így gyorsabban haladtam. Könnyebb úszni a bójáig és vissza, mint a medencében, ahol szinte egyfolytában fordulunk. 

Tavaly nyáron az 50-es medencében, télen a 25-ösben is megnyerte az 1500 méteres gyorsúszást a felnőttek között a szlovák bajnokságon. Mi van emögött?

Edzések sokasága. Reggel egy és félóra, délután szintén, naponta kétszer öt-hat kilométer, a vb előtt hét is volt. És háromszor van a héten száraz edzés, erősítés.

Mennyire hagyta maga mögött vetélytársait a bajnoki úszások közben?

Nem volt szoros a befutó, hatalmas előnyöm se. Több mint tíz másodpercet vertem a mögöttem célba érőre, mindkét alkalommal. A jobbak közül nagyjából tízen úsztunk. 

Melyik medencében érzi magát jobban?

Inkább az ötvenest kedvelem. Főleg hosszabb távokat úszok, és nem kell annyit fordulni, többet tempózhatok egyenletesen.

Zavarják a fordulók?

Korábban nem voltak gyorsak, mert magas, 193 centi vagyok, de kicsit dolgoztunk rajta, és rendbe jött. 

Főszáma az 1500 m gyors?

A kedvenc távom is, de 800 métertől 5 km-ig mindegyiket kedvelem. Érdekel az úszás. Sokan unalmasnak tartják, szerintem nem annyira az. Mikor befejezem, jó érzés kerít hatalmába. Már korábban is úsztam versenyszerűen, de csak 12 évesen kerültem a nagyobbak csoportjába, ahol most is vagyok. Akkor kezdtem jobban fejlődni. 

Kívülállónak egyhangú, monoton sportágnak tűnhet az úszás, de ennek is megvan a maga varázsa. Mi vonzotta benne?

Nagyon szeretem, és versenyezni is nagyon szeretek. Az edzéseken is. A többiekkel. Az is előre visz engem, mikor együtt úszhatok a társakkal, és ha nincsenek jelen, nehezebben viselem el a kilométereket. 

Mit lát előre úszói pályafutásából? 

Az álmom egyszer kijutni az olimpiára, nem a mostanira, az még korai lenne, hanem 2028-ban Los Angelesbe. Ha nyílt vízen sikerülne, a 10 km-t kellene felvállalnom, mert az 5 km nem olimpiai szám.

Érdekes
Urban

Urban Richárd

Urban Richárd 2007. április 20-án Pozsonyban született. Indult a tavalyi EYOF-on, az Európai Ifjúsági Sportfesztiválon, ahol 17. lett 1500 méter gyorson. Idejét (16:25,12) nyáron a hosszútávú bajnokságon 16:12,95 perces egyéni csúcsra javította. A 25 m-es medencében októberben a Slovakia Swimming Cup 2023 versenyen úszta egyéni legjobbját (15:33,33). Klubja: VŠK FTVŠ UK Bratislava. Edzője: Matúš Putala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?