Rekorddöntésre és Eric Davis búcsújára készül a DAC

Davis.TRencin

A labdarúgó Fortuna Liga felsőházi rájátszásának utolsó, 10. fordulójában a DAC szombaton 18 órától a Dukla Banská Bystrica csapatát fogadja. Ezen a találkozón búcsúzhat a sárga-kékektől a panamai válogatott Eric Davis.

„Természetesen igyekszünk mindent megtenni, hogy győzelemmel fejezzük be az évadot. Szeretnénk jó teljesítménnyel és három ponttal elköszönni a szurkolóktól. Remélhetőleg sikerrel járunk. Nem hiányzik a motiváció, jó lenne hozzásegíteni Krstót a gólkirályi címhez. Bízom benne, hogy sikerül betalálnia és megőrzi első helyét a góllövőlistán. Azzal szintén tisztában vagyunk, hogy a DAC élvonalbeli történelmének a legtöbb pontos és a legtöbb győzelmet hozó szezonját zárhatjuk, mindenképpen a klubtörténelem részeseivé akarunk válni. Mindent megteszünk, hogy három ponttal örvendeztessük meg a szurkolókat” – nyilatkozta a klub honlapján Milan Dimun. A DAC történelme során a 2018/19-es és a 2020/21-es szezonban is 19 győzelemmel zárta a bajnokságot, és most is ennyinél tartanak, így egy sikerrel megdönthetik a már beállított rekordot. Ami a pontszámot illeti, a csúcs 65, amelyet a 2020/21-es idényben állítottak fel, és mivel most 64-nél járnak Kalmárék, egy győzelemmel ezt is túlszárnyalhatják. A Dimun által is említett góllövőlistát Nikola Krs-tovic vezeti 17 találattal, mögötte a besztercebányai Róbert Polievka és a slovanos Alekszandar Csavrics áll 15-15 góllal, közöttük dőlhet el a gólkirályi cím.

A két csapat legutóbbi meccsét Besztercebányán a dunaszerdahelyiek nyerték 3:2-re. A sokat emlegetett felsőházi találkozó előtt az alapszakaszban idegenben 3:1-re, hazai pályán pedig 3:0-ra nyertek a sárga-kékek, így a szezonon belüli százszázalékos mérleg is a tét.

Ezeknél a rekordoknál is több figyelmet kapott a hét folyamán Eric Davis távozása. A panamai futballista szerdán közösségi oldalán jelezte, hogy amennyiben pályára lép, a szombati lesz az utolsó mérkőzése a DAC színeiben. Ezt pénteken a klub is megerősítette. „2015-ben Eric a DAC-ot részesítette előnyben egy portugáliai lehetőséggel szemben. Úgy gondolom, ezt a döntését a mai napig sem bánta meg. Egy csodálatos utazást abszolváltunk közösen. Azt látni, hogyan fejlődött játékosként és személyiségként a klubbal együtt, ez olyan tapasztalat volt, amiért hálás vagyok. Ez egy nagyon nehéz és érzelmes pillanat Eric és a képviselője, Roberto Ottaviano számára, aki időközben igaz barátommá vált. Nem sok olyan dolog van, ami kiállja az idő múlását, de Ericnek a DAC színeiben nyújtott teljesítménye örökre megmarad bennünk. Köszönünk mindent, találkozunk még” – idézte a dunaszerdahelyiek weboldala Jan Van Daele sportigazgatót.

A hivatalos tájékoztatás szerint Davis lejáró szerződését közös megegyezés után nem hosszabbították meg, de korábban megjelentek olyan pletykák is, hogy a panamai maradt volna a klubnál. A 32 éves futballista ebben az idényben már közel sem volt alapember, sőt, három bajnokin mindössze bő száz percet töltött a pályán, valamint kétszer játszott az Európa-konferencialiga-selejtezőkben, a Cliftonville ellen hazai pályán 90 perc, a FCSB elleni visszavágón 10 perc jutott neki. Összesen 163 bajnoki mérkőzésen viselte a DAC mezét, amivel az idevonatkozó klubrangsor 6. helyén áll. Ezeken 18 gólt szerzett. Az európai kupaporondon 10 találkozón 1 találat szerepel a neve mellett. A sárga-kékek történelmében Fieber Péter (1990) után ő volt a második labdarúgó, aki világbajnokságon vehetett részt, 2018-ban Anglia és Belgium ellen lépett pályára a vb-n a panamai válogatottban.

Az már egészen biztos, hogy a szurkolók több meglepetéssel is készülnek, hogy méltón tudják elbúcsúztatni a 2015 szeptemberében a DAC-hoz igazolt és azóta a csapat legendás alakjává váló Davist, de minden bizonnyal a klub is elköszön majd a játékostól.

A MOL Arénában rendezendő találkozót, melynek játékvezetője a mindössze 28 éves Kristián Micheľ lesz, a Voyo fizetős felületén lehet majd élőben követni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?