Parádés hetet zárt Leginus és somorjai STK

somorja
Somorja |

Parádés hét van a somorja STK mögött. Három meccs, három győzelem, 16:0-ás gólarány. Vasárnap a bártfaiakat győzték le Michal Kuruc mester tanítványai.

Az első perctől látható volt, hogy csak idő kérdése, mikor kezdi el a gólgyártást a somorjai csapat. Aktívan, rámenősen kezdett az STK és a 13. percben megszerezte a vezetést. Ki más lehetett eredményes, mint a szerdai Slovnaft Cup-meccsen Szepesbélán hét gólt szerző Lukas Leginus, aki Baez beadását fejjel juttatta a bártfai kapuba. A vezető találat után visszafogott a tempóból a kék-fehér csapat, de továbbra is dominált a pályán. A vendégek ugyan próbálkoztak, de a hazai védelem Veszelinov Dániel kapus vezetésével, aki bekerült a magyar U21-es válogatott keretébe, nagyon jól működött. A 32. percben jött az újabb hazai találat. Egy újabb begyakorolt akció után Malý fejjel a kapu elé tette a labdát, és Boateng kettőre növelte a hazai előnyt. 

A fordulás után is folytatta a remek támadójátékot az STK. Az 55. percben Boateng remek ütemben ugratta ki Leginust és a 20 éves szenci csatár nem hibázott, beállította a végeredményt. Ha a somorjaiak még pontosabb lettek volna, magasabb arányban is győzhettek volna. Megérdemelten szólt a találkozó végén az STK játékosainak a vastaps. ,,Azzal a céllal léptünk pályára, hogy folytassuk a jó szériánkat, újabb három pontot szerezzünk” – kezdte az Új Szónak a tegnapi meccs egyik legjobb játékosa, a kétgólos Lukas Leginus. –,,Minden találkozóra úgy lépünk pályára, hogy 0:0-lal kezdődik, csak magunkra, csak a játékunkra összpontosítunk. Nagyon örülünk, hogy remekül sikerülnek az utóbbi meccseink. Jövő héten Pozsonyban, a Slovan fakócsapata ellen lépünk pályára, szeretnénk győzelemmel zárni a 2021-es évet” – folytatta a 21-éves villámgyors csatár. 

leginus

Az európai profi fociban ha minden igaz, csak egy olyan játékos van, aki egy hét alatt kilenc gólt ért el: az illetőt Lukas Leginusnak hívják. A szerdai kupameccsen hétszer, tegnap pedig kétszer talált a kapuba. ,,Sokáig nem sikerült gólt szereznem. Szepesbélán a meccs elején kihagytam két helyzetet. A srácok azonban biztattak, hogy csak csináljam a dolgomat, jönnek majd a gólok. Hát így is lett. Örülök, hogy ma is betaláltam és segítettem a csapatnak a három pont megszerzéséhez. Remélem, még a Slovan elleni meccsre is maradt gól a csukámban” – mosolygott Lukas Leginus.

Remek hét van a somorjai csapat mögött. Két győzelem a másodosztályban, plusz sima továbbjutás a Slovnaft Cupban, ahol már a legjobb tizenhat között van a kék-fehér csapat – ez másodszor fordult elő a klubtörténelemben. 

Duducz Tibor

Érdekes

ŠTK Šamorín–Partizán Bardejov 3:0 (2:0)

Góllövők: Leginus (13., 55.), Boateng (34.).

Játékvezető: Ruc, 407 néző.

Sárga lap: Baéz, Nagy, ill. Csáno, Lopez, Da Silva, Kružliak, Veličkovič, Župa.

ŠAMORÍN: Veszelinov–Marič-Bjekič, Malý, Oikonomou, Vera (82. Bahi)–Nagy P. (64. Štefanka), Baéz (64. Bögi)–Sharani (77. Pančík), Nebyla (77. Jančo), Leginus–Boateng.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?