Női kézilabda BL - Ambros Martín: végrehajtottuk, amit elterveztünk

Ambros Martín
Budapest |

Ambros Martín vezetőedző szerint a Győri Audi ETO KC taktikailag végrehajtotta, amit tervezett, ennek köszönheti, hogy legyőzte a román CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati, budapesti elődöntőjében.

"Egész héten erre készültünk, és amit erre a mérkőzésre terveztünk taktikailag, sikerült végrehajtanunk. Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk függetlenül attól, éppen mennyi az állás" - nyilatkozta a sajtótájékoztatón az idény végén - hat év után - távozó szakvezető.

A címvédő győriek 26-20-ra győztek, a bukarestiek csak a második félidőben, 16-16-nál tudtak egyenlíteni, de egyszer sem vezettek.

Ambros Martín hangsúlyozta, próbálták agresszív, kemény védekezéssel nyomás alatt tartani ellenfelüket, ami sikerült is, de amikor egy pillanatra nem figyeltek, nem összpontosítottak megfelelően, azt rögtön góllal büntették a románok. 

"Elégedett vagyok azzal, amit a statisztika mutat, fantasztikus munkát végeztek a játékosaink, és a szurkolóinkat is köszönet illeti. Nagyon nehéz szezon végén vagyunk, sok problémával kellett megküzdenünk, de ez mind nem számít, hiszen döntőben vagyunk" - mondta a győztes edző.

 A tavaly nyáron igazolt norvég Stine Oftedal - aki hét lövésből öt gólt dobott - az első idényét játssza a BL-ben, és rögtön a döntőbe jutott új csapatával.

 "Fantasztikus érzés, hogy klubszinten is a legjobbak között szerepelhetünk. Csapatunk remek játékosokból áll, akikkel a végsőkig harcoltunk, nagyon boldog vagyok" - nyilatkozta, s kiemelte a fantasztikus hangulatot.

A csapatkapitány, ezúttal balszélsőként játszó Görbicz Anita leszögezte, egy pillanatra sem ingott meg az együttes, még akkor sem, amikor 16-16-nál utolérte őket a román csapat.

"Egy játékos bentről érzi, ha működik a csapatjáték, a védekezés. Végig kezünkben tartottuk a találkozót, az volt mindenkinek a fejében, hogy nem győzhet ma más, mint mi" - fogalmazott. Hozzátette, pillanatnyilag nem érez fáradtságot, s bár vélhetően ez vasárnap reggelre másként lesz, nem foglalkozik vele.

A hét gólt szerző Cornelia Nycke Groot is a védekezést nevezte meg a siker kulcsaként, mint mondta, már az elején elhúzott ellenfelétől, s az egész találkozón remekül játszott a Győr. A másik szombati elődöntőre előretekintve leszögezte: két azonos erősségű csapat - az orosz Rosztov-Don és a macedón Vardar Szkopje - lép pályára, így szerinte bármelyik lehet az ellenfelük a vasárnapi fináléban, amelyet 18 órától játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.

A CSM Bucuresti vezetőedzője, a svéd Per Johansson kifejtette, kezdetben nem voltak kellően agresszívak, túlságosan távol játszottak a győriek védőfalától, ráadásul ellenfelük jobban védekezett az első félidőben.

"A szünetben próbáltunk megoldást találni a problémáinkra. A folytatásban nagyobb önbizalommal kézilabdáztunk, volt is jó néhány tiszta helyzetünk, amiket viszont kihagytunk. Bár sikerült egyenlítenünk, a Győr több ellentámadását is góllal tudta befejezni, mi viszont egyet sem, ez volt a legnagyobb probléma számunkra" - vélekedett a tréner.

A román csapat dán balátlövője, a négy kísérletből egyszer eredményes Line Jörgensen arról beszélt, mindkét félidőt jobban kezdték a győriek, majd amikor csapatának sikerült egyenlítenie, az ETO remek védekezéssel és jó helyzetkihasználással eldöntötte a meccset.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?