Lemarad az Eb-ről, Slama mégis optimista

Slama Angelika

Elülső keresztszalag-szaka-dása miatt nyolc hónapos ki-hagyás vár Slama Angelikára, a szlovák női kosárlabda-válogatott egyik legjobbjára.
 

Másfél héttel a műtétje után értük utol Slama Angelikát Lengyelországban. A rehabilitációja ugyanis teljes erőbedobással zajlik, napi három kezelésen, tornán vesz részt a somorjai származású kosaras, ahogy ő mondja, szinte többet van az edzőteremben, mint a sérülése előtt.


„Kicsit bonyolultabb a dolog” – kezd el mesélni, amikor arról kérdezzük az Arka Gdynia légiósát, egy párharc során vagy „csak” egy rossz lépést követően szedte-e össze igen komoly sérülését. „Az egész abból indult ki, hogy beteg voltam, mandulagyulladásom volt egy hétig. Utána rögtön a lengyel bajnokság elődöntős sorozatában játszottam, ahol 3:0-ra vertük a Bydgoszcz csapatát. Utána ismét visszajött a mandulagyulladás, antibiotikumot szedtem. Lefogytam négy kilót, nem is edzhettem. Így léptem pályára a Polkowice elleni döntőkön. A második meccsen egy sima, normális lépés után, amikor ki akartam szúrni a labdát ellenfelem kezéből, azt kezdtem el érezni, hogy nem tart a térdem. Olyan volt, mintha megbicsaklott volna a lábam. A meccs után a mágneses rezonancia megmutatta, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom.”
Slama nem tartozik a sérülékeny játékosok közé, eddigi pályafutása során legfeljebb a bokájával volt kisebb gond néha, de meccset szinte sosem kellett kihagynia egészségi okok miatt. Ezúttal viszont hosszú hónapokra marad kosárlabdázás nélkül.
„Bizonyos sportokban hat hónap után térhetnek vissza a játékosok egy ilyen sérülésből, de a kosarasoknál a térd terhelése miatt ez nyolc hónap” – mondta Slama, aki nem is gondolkodott azon, hogy itthon vetné alá magát a műtétnek és az azt követő rehabilitációnak, mivel Gdyniában mindent a klub intéz helyette, és utaznia sem kell.


„Persze fájt a szívem, hogy nem lehettem ott a pályán, de tudtam, hogy a csapat nélkülem is megnyeri a lengyel bajnokságot. Bár velem azért hamarabb végeztünk volna”– nevetett Slama, utalva arra, hogy kiválása után a szezonban addig százszázalékos címvédő két meccset is elveszített a Polkowice elleni győztes (3:2) szériában.
Akkor talán fájóbb pont a júniusi Európa-bajnokság, amelyen szintén nem lehet ott Az év kosarasa-ankét harmadik helyezettje, firtattuk tovább a témát. „Pozitívan állok a dolgokhoz. A sérülések a sporthoz tartoznak, nem én vagyok az első, sem az utolsó, akivel ez megesik. Nem is gondolok arra, hogy lemaradok az Eb-ről, úgy fogom fel, hogy lesz még máskor is lehetőség kijutni, szerencsére kétévente van kontinenstorna. Ha ez még egyszer összejön, akkor szupi, de ha nem, akkor sem búslakodom” – magyarázta jókedvűen a 26 éves játékos.


Szomorkodni ideje sem lenne, mint azt fent említettük, de azért egyvalamit a rehabilitáció alatt is szeretne Slama Angelika: előbbre lépni a lengyel nyelvvel: „Ez a második éven a klubban, a lengyel beszédet már elég jól értem. Ha edzésen szó van valamiről, már össze tudom rakni a lényeget, de azért van még hova fejlődnöm.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?