Jól muzsikálnak az újoncok; Böde védőként debütált

Fradi

Mind a Budafok, mind az MTK győzött a labdarúgó NB I 7. fordulójában, amelyben folytatódott a Kisvárda rossz sorozata, az Újpest viszont megszakította negatív szériáját.

Nem tudott elmozdulni az utolsó helyről a Diósgyőr, amelynek néhány szurkolója Budafokra is elkísérte a csapatot. A 2:1-es vereség után kihívták magukhoz a játékosokat és a szakmai stábot, és nem éppen barátságos stílusban fogalmazták meg kifogásaikat a gárda teljesítményével kapcsolatban. „Sok munka vár még ránk” – summázta a Budafokon látottakat Feczkó Tamás, a DVTK edzője.

A házigazda budaiak ellenben maximálisan elégedettek: mióta 12 csapatos az NB I, az újoncok közül csupán az MTK-nak volt több pontja (12) hat forduló után, mint Csizmadia Csaba csapatának. „Nagy klub kis csapata vagyunk” – mondta az erdélyi származású szakember.

A másik újonc, az MTK is begyűjtötte a három pontot Felcsúton. A budapestiek 2:0-ás előnynél is úgy támadtak, mintha nekik kéne felzárkózni, kétség nem fért a győzelmükhöz (3:0). „Az első perctől nagyon idegesen futballoztunk, a játékosok nem tartották be a megbeszélteket, mindenhonnan elkéstünk, lemaradtunk az ellenfélről, passzívnak láttam a csapatomat. Ha reggelig játszottunk volna, akkor sem rúgunk gólt. Nagyon messze van ez a játék attól, amit én elvárok a csapattól. Nincs idő arra, hogy kiabáljak a játékosokkal, gyorsan ki kell elemezni, hogy mi történt. A hétközi edzéseken úgy láttam, hogy végre jó erőben vannak a fiúk és jól le tudjuk hozni ezt a meccset. De félénken álltunk hozzá, nem voltunk magabiztosak és ezt az eredmény is tükrözi” – nyilatkozta Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia mestere.

Hasonlóképp egyoldalú volt az Újpest Mezőkövesd elleni találkozója. A lila-fehérek számtalan lehetőséget elpuskáztak, de így sem volt kétséges, hogy a vendégek elszenvedik zsinórban harmadik vereségüket (1:0). „Nagy szükségünk volt erre a győzelemre, főleg azok után, hogy az eddigi itthoni mérkőzéseinken egy döntetlennel és egy vereséggel zártunk. Nem is beszélve a Fehérvár elleni totális összeomlásról. Így ez a siker elsősorban mentálisan volt fontos a játékosaimnak – értékelt Predrag Rogan, az Újpest edzője, akin a tévé kamerái előtt is látszott, már a hétvégi rangadó lázában ég. – Meg kell mutatnunk a Ferencvárosnak, hogy képesek vagyunk felvenni vele a harcot, mindent meg fogunk tenni a három pontért.”

A Kisvárda is ezzel próbálkozott péntek este, de a meglehetősen unalmas mérkőzésen nem szakította meg rossz hazai sorozatait: újfent nem szerzett gólt és pontot sem. A 2:0-ás vendéggyőzelem egyetlen kaput eltaláló ferencvárosi lövés mellett született – a matematikai döccenőt Karaszjuk öngólja magyarázza. Győzelmével a Fradi átvette a vezetést a tabellán, mivel a Fehérvár csak döntetlenezett (2:2) a Honvéddal.

A Paks sorozatban harmadik győzelmét aratta. Mindezt annak ellenére, hogy a tegnapi, ZTE elleni meccsen (3:1) Bognár György kényszerűségből a védelem tengelyében játszatta Böde Dánielt. Csapata harmadik gólja ritkán látható jelenetsor végén született: a vendégek kapusa a félpályánál állított meg egy kontrát, de passz vagy felszabadítás helyett egy Zidane-cselbe fogott, azonban Hahn elvette tőle a labdát és az üres kapuba emelt...

Érdekes
Újpest

A forduló játékosa: Junior Tallo

Az Újpest elefántcsontparti játékosa megszerezte első NB I-es gólját, amely azonnal három pontot ért a Mezőkövesd ellen. A 27 éves Tallo pályafutását az AS Romában kezdte, de csak három meccsen kapott szerepet, majd éveken át kölcsönben szerepelt olasz és francia klubokban. Újpestre a francia másodosztályú Chamblyból érkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?