Éjjel-nappal tarolnak Galántán

galántai tekecsarnok

A hétvégén immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a galántai nemzetközi tekemaratont, mely 2006-ban huszonnégy órás tarolásként rajtolt el, s a sorozatos szlovák csúcsjavítások után 2010-ben párját ritkító eredménnyel (75 óra 1 perc és 42 másodperc, 324 tekéző) a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült.

A Galántai Városi Tekeklub J&R Digital névre keresztelt megmérettetésének résztvevőire egyénenként 120 dobás vár. A modern tekecsarnokba a megszabott időrendben érkeznek a versenyzők, akik már korábban a városi tekeklub weboldalán online nevezhettek. A semptei (Šintava) látáskárosultak kezdik a sort, majd a meghatározott harmonogramnak megfelelően folyamatosan jönnek a többiek.

„A honi szövetség versenyei miatt változtattunk a megszokott időponton. Ezúttal nem a karácsonyi ünnepvárás, hanem háromkirályok napján zajlik a viadal, melyen Csehország, Magyarország és Szlovákia 21 klubjának képviseletében összesen 124-en állnak rajthoz. Az ünnepi hangulatban zajló megmérettetés pénteken 13 órakor rajtol el és harmincegy óra elteltével, szombat este nyolc órakor ér véget. A résztvevőkre egyénenként 120 dobás vár. Házigazdaként az éjszakai órákban állunk csatasorba. Tíz év után tavaly újra abszolút győztes lettem, dupláznia rajtam kívül csupán a vsetíni Radim Metelkának sikerült versenyünkön. Idén a címvédés, a triplázás sem kizárt. Mindent beleadok, de a győztesről nem az elszántság, sokkal inkább a pillanatnyi forma dönt. Ami a díjazást illeti, a férfiak és a nők egyéni versenyének első három helyezettjét serleggel jutalmazzuk ” – nyilatkozta lapunknak a viadalról, az elvárásokról a hazaiak oszlopos tagja, Jozef Butko, aki szervezőként rendszeresen oroszlánrészt vállal a mátyusföldi rendezvény sikeres lebonyolításában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?