Zene a fák alatt minden korosztálynak Nagymegyeren

A Kuttyomfitty Társulat idén két műsorral is fellép (fotó: SNITT Polgári Társulás)
Nagymegyer |

A Zene a fák alatt rendezvénysorozatot másodszor rendezik meg Nagymegyeren, aminek idén már a kicsik is jobban örülnek. Az első alkalommal ellentétben most nyáron, a szokásos koncertek és a filmek elé már gyermekprogramokat is szerveztek.

Az esemény főszervezője a 2015 nyarán alapult SNITT Polgári Társulás, akik már évek óta filmvetítéseket szerveznek a város különböző pontjain. Nem is akármilyeneket. A igényesebb filmek kedvelőnek sok örömet okoztak már.

„Feleségem, Katona Réka által magam is közelebb kerülhettem a SNITT-hez. Úgy három évvel ezelőtt gondolkodtunk el azon, hogy hogyan lehetne még inkább felpezsdíteni a nagymegyeri kulturális életet és a filmvetítéseket is rendszeresebbé tenni. A Zene a fák alatt rendezvényünket elsőként a Mátyás-fa köré szerettük volna szervezni, amit sajnos nem tudunk kivitelezni, maradtunk végül a termálfürdő sétányának parkjában. A Kultminor Kisebbségi Kulturális Alap és Nagymegyer város anyagi segítségével elkezdhettük a programok szervezését”

– mondja Kiss Kristóf, a SNITT lelkes tagja és a rendezvény főszervezője. Tavaly 12, programokkal teli hétvégét szerveztek, ahol felvidéki zenekarok léptek fel, majd a koncertet követően filmeket vetítettek.

„Idén szerettük volna a családokat is megszólítani, hogy ne csak zenekarok és filmek legyenek, hanem gyermekprogramok is. Ezért csaknem az összes nyári hétvégén, péntek és szombat este 18.30-tól a kifejezetten gyerekekre koncentráltunk. Többféle szórakoztató műsort is elhoztunk, például a bohócokat, a budapesti Mesekocsi Színházat, a Kuttyonfitty Társulatot, valamint gyerekzenekarokat is”

– teszi hozzá Kiss Kristóf.

 

A zenék és  filmek mellett a gyermekprogramokra is nagy az érdeklődés (fotó: SNITT Polgári Társulás)

Támogatják a helyi zenekarokat

A zenés műsor este 8-kor kezdődik. Szerettek volna az összes irányzatból egy-egy helyi együttest elhívni, hogy mindenki legalább egy napon találkozzon a kedvenc stílusával. A műsoron szerepel például rock, jazz, swing, akusztikus és tribute formációk, bossa nova is. Különlegesség, hogy augusztus 13-án szombaton stand up comedy-vel készülnek, a magyarországi Showder klub-os Orosz György, azaz Bruti a vendégük, majd augusztus 17-én egy fúvószenekar, a Well Brass érkezik a promenádra. Őket megelőzve gyerekprogram gyanánt egy dobsimogatót szerveztek, ahol legalább 100 darab ritmusszekciós hangszert, dobot, csörgőt, tamtamot, stb. próbálhatnak majd ki.

Az esti programsorozat harmadik része a filmvetítés, melyben ugyancsak minden irányzat kedvelőinek igyekeztek megfelelni, így lesz például horror, vígjáték és mese is. A tavalyi sikereknek köszönhetően Nagymegyer városának és a Thermal Corvinus fürdőnek is megtetszett a koncepció, ezért idén már ők is kiegészítették a költségvetést. Összesen 15 programsorozattal készülnek idén, esténként több fellépővel, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A látogatottság a fürdő vendégeinek köszönhetően naponta több száz fő is lehet, ugyanis a sétányon a ki- és bemenő forgalom is találkozik a színpaddal és a programokkal.

„Azt tapasztaltam, hogy sok barátság született már ezeken az estéken. Szerencsére sokan járnak ide és már vannak olyanok is, akik eleve ide jönnek és itt találkoznak egymással. Pontos látogatottsági adatokat nem tudok mondani, de szerencsére sokan vannak, akik a műsorokat meglátva leülnek és megnézik”

– mondja büszkén Kiss Kristóf.

A SNITT Polgári Társulás rendezvényeire a Covid hullámok miatti szünetek ellenére is folyamatos az érdeklődés. Ezért bátran elmondhatják magukról, hogy nagyban formálják és gyarapítják Nagymegyer kulturális életét, aminek láthatóan a helyiek és a látogatók is nagyon örülnek.

Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, a Kuttyomfitty Társulat előadása (fotó: SNITT Polgári Társulás)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?