Segélykiáltás az érsekújvári parkerdőben

Érsekújvár
Érsekújvár |

HELP feliratú, fából ácsolt, betonrétegekbe öntött felirat díszíti a város központjához közeli parkot. A koronavírus-járvány idején újfajta értelmet kapott ez a szabadtéri alkotás.

Akadtak lakosok, akik lefotózták, és közzétették a közösségi oldalukon a feliratot, mert úgy értelmezték, hogy a jelenlegi válságos helyzetnek szólhat az üzenet. Meliš György érsekújvári születésű professzor, szobrászművész tanítványai a nyári szobrászati szimpóziumon emlékeztek meg mesterükről a Lég(Új)Vár programsorozat keretében.

A szabad szobrászat képviselője elsősorban monumentális műveivel, rajzaival és grafikáival vált ismertté. Magda Klobučníková, a Zmeták Ernő Galéria korábbi igazgatója, a szimpózium szervezője ilyen módon kívánta közelebb hozni, elérhetővé tenni a mester tanítványainak az alkotásait a közönség számára. A vírushelyzetben azonban nem sok csodálója lehetett az alkotásoknak, holott az egykori tanítványok Jozef Kliský, Rastislav Biarinec és Ľubomír Purdeš művei egyfajta folytatásai Meliš György tevékenységének. A szobrászok a mester Idea és Help ciklusára utaltak. Amikor Meliš György tiltólistára került és nem rendezhetett kiállításokat, halotti maszkot készített azzal az egyértelmű üzenettel, hogy a társadalom számára már halott. Hol nyíltan, hol latens módon fogalmazta meg az érzéseit, emiatt gyakoriak az idea és a help szavak az alkotásaiban. Jozef Kliský halotti maszkokat helyezett fel a fa oszlopokra, melyek az idea szót ábrázolják. Meliš György annak idején a help-ciklusban a pusztuló természettel, az ökológiával kapcsolatos aggodalmait, félelmeit fogalmazta meg. Mintha idegen civilizációknak kívánt volna üzenni ezzel a segélykéréssel. Később kifejezte abbéli aggodalmát, nem lesznek-e néhány év múlva idejét múltak az alkotásai.

Érsekújvárban épp az ellenkezője történt, azok a járókelők, akik a kijárási tilalom idején tesztelésre mennek, vagy nagy nehézségek árán intézik ügyes-bajos dolgaikat a korlátozott ügyfélszolgálattal működő hivatalokban, nagyon is időszerűnek tartják a HELP segélykérést ábrázoló alkotást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?