Párkány: sokkoló ráfizetések az éves elszámoláskor

Párkány: sokkoló ráfizetések az éves elszámoláskor
Párkány |

Szerkesztőségünknek az utóbbi hetekben több párkányi lakos is panaszkodott, volt, aki személyesen is, hogy sokkoló mértékű elszámolást postáztak nekik a tavalyi évre. Van, akinek 200, 400, 700, de tudunk olyanról is, akinek több mint 1000 eurós ráfizetése keletkezett. A párkányi panellakásokban élőkről van szó.

Panaszkodott olyan lakástulajdonos is, akinek a lakásszövetkezet kezeli a lakását és olyan is, akinek az Enerbyt távhőszolgáltató. Az elszámolásokban főleg a fűtés, a melegvíz-használat és az áramfogyasztás tételei ugrottak meg. Általánosítani persze nem lehet, mert nem mindenki fizetett rá a tavalyi fogyasztására, van, aki még vissza is kapott belőle. De azok, akik lapunkhoz fordultak, horribilis mértékű számlát kell, hogy kifizessenek. Lapunk épp ezért írásban fordult Dobsony Tiborhoz, a Párkányi Lakásszövetkezet igazgatójához és Szórád Györgyhöz, az Enerbyt távhőszolgáltató igazgatójához. Először is tisztázzuk, milyen paraméterek szerint kell havi előleget fizetniük a párkányi panelekben élőknek. Az Enerbyt kezelésében lévő lakásokban a szabály az, hogy a lakástulajdonosok fizetési kötelezettségét több tétel alkotja. Fűtés, meleg víz, hideg víz, közös villanyáram, lifthasználat, karbantartási alap stb. Például ha a háznak kölcsöne van, akkor a lakás havi előlegeiben ez is komoly tételként szerepel. A lift, villany, víz stb. költségei is komoly mértékben emelkedtek. Ami a fűtésköltséget illeti, a lakóházakba (tehát a lakótömbökbe) bevitt hő mennyiségét mérik, majd ezt az illetékes  lakáskezelő számolja szét az egyes  lakásokra a lakás alapterülete és a radiátorokon mért fogyasztás arányában. Ezek pontos arányát a lakástulajdonosok szabják meg. Általánosságban (de nem minden esetben!) 30 százalékban a lakás alapterülete szerint és 70 százalékban a lakásban mért fogyasztás szerint.

Lezárt fűtőtest esetében is van fűtésköltség

A lakásszövetkezetnél hasonló a helyzet, a fűtés költségeinek elszámolása két tételből áll: a hőszolgáltató által, a lakóházakba bevitt hő mennyiségét mérik és ezt a mennyiséget számolják szét egyes lakásokra. Mégpedig a lakás alapterülete és a radiátorokon mért fogyasztás arányában. „Ezek pontos arányát a lakástulajdonosok szavazták meg valamelyik lakógyűlésükön a közelmúltban. A leggyakrabban elfogadott arány az általunk kezelt lakóházakban 60/40 azaz a költség  hatvan százalékát a lakás alapterülete, és negyven százalékát a lakásban lévő radiátorokon mért fogyasztás adja meg. Ebből nyilvánvaló, hogy olyan lakásban is van fütésköltség, amelyben nincs hőfogyasztás a fütési rendszerből (elzárt radiátorok)” – írta lapunknak Dobsony Tibor.

A meleg víz ára két tételből adódik: maga a víz ára  plusz a vízbe bevitt hő ára. A meleg víz költségeinek elszámolása szintén két tételből áll, az előírások értelmében 80/20 arányban (ez az arány a lakosok által nem változtatható): először is  a lakás – melegvíz-óra december végén leolvasott adata alapján és a melegvíz-szolgáltatás üzemeltetési költségei szerint, lakásra lebontva. Ebből újra nyilvánvaló, hogy olyan lakásban is van melegvíz-költség, amelyben nincs melegvíz-fogyasztás. A közös házrészek áramfogyasztását az egyes lakásokban bejelentett lakók száma szerint számolják el (az egyes lakásokban bejelentett lakók számát pedig a lakóház közös képviselője jelenti a lakáskezelőnek).

Magasabb előleg, mégis nagy ráfizetés

Többen panaszkodtak arra is, hogy – noha már tavaly novemberben, decemberben megemelték a havi előlegeiket, most mégis durván magas összeget kénytelenek ráfizetni a tavalyi évre. Továbbá volt, aki nehezményezte, hogy – bár a lakása adott helyiségében a radiátor évek óta le van zárva, tehát a helyiségben az nem fűt, ráadásul szigetelt lakótömbről és lakásról van szó –, az elektronikus leolvasás alapján mégis fogyasztási ráfizetést szabtak ki rá, mert az évek óta lezárt fűtőtesten mégis mutat a mérő. Sokan azon is fel vannak háborodva, hogy olyan közös helyiségek energiahasználatát is fizettetik velük, mely helyiségeket ők személyesen évek óta egyáltalán nem használnak. Azt is többen kritizálják, hogy a bejáratokban működő radiátorokra és a lépcsőházi világításra sokat fizetnek.

Mindezekre a felvetésekre a lakásszövetkezet igazgatója így reagált: „A havi előlegek megemelése a 2022. október 18-tól bekövetkezett hőáremelkedés után sajnos nincs befolyással az éves elszámolásra. Mivel az áremelésről hivatalosan csak november első hetében kaptunk tájékoztatást, ezért csak decembertől fizették a lakosok az emelt előlegeket és mivel a decemberben befizetett előleg már a januári hónapra szól, ezért csak a 2023-as év elszámolásánál mutatkozhat meg az emelt előleg” – tudatta Dobsony Tibor. „Ami pedig »az évek óta lezárt radiátoron mégis mutat a mérő« állítást illeti, erre a kérdésre nehéz általánosságban válaszolni, mert ez egyéni probléma és ha a problémát bejelenti a lakos, akkor azzal foglalkoznak és megoldják az esetleges hibás műszert. A közös helyiségek energiahasználatának fizetésével kapcsolatban pedig, még ha a lakó nem is használja azokat, Dobsony kifejtette, mivel közös helyiségekről van szó, a költség is közös. „Egyébként a közös helyiségek felhasználásáról (bérbeadás stb.) és a felhasználás feltételeiről a lakástulajdonosok döntenek” – közölte a lakásszövetkezet igazgatója.

Hiába zárjuk el a fűtőtestet, akkor is fizetünk fűtésköltséget.

Nem érheti kár a többi tulajdonost

Szórád György, az Enerbyt főnöke pedig minderre úgy reagált, hogy az Árszabályozási Hivatal döntése értelmében a hő egységára 2022. október 18-tól emelkedett. (Az Enerbyt akkor minden lakás vagy lakóház előlegét 70 százalékkal emelte). Mivel a lakosság csak novembertől fizetett emelt összeget (ami a decemberi előleg), így a hiányzó másfél hónap előlegkülönbsége is szerepel az elszámolásban. A lezárt fűtőtest és fogyasztás – felvetésre pedig Szórád György úgy válaszolt, hogy a felvetés nem pontos és egyéni problémákra utal, melyet egyénileg lehetne csak megvizsgálni. „Általánosságban viszont, ha például egy lakásban télen úgy volt 17 fok, hogy el voltak zárva a radiátorok, akkor az azt jelenti, hogy a lakást a ház  fűtéscsövei és a szomszéd lakás fűtötte. Ezért, hogy a többi tulajdonost ne érje kár, a házba bevitt hő mennyiségének egy része a lakás alapterülete szerint van szétszámolva” – konstatálta az Enerbyt igazgatója.

Miért nem léptek hamarább?

Párkányban viszont már a decemberi lakossági fórumon is elhangzott a kritika, hogy a gáz- és az energiaárak tavalyi emelkedése miatt már jóval korábban kellett volna, és fokozatosan emelni a havi előlegek mértékét, mert mindezek durván csapódtak le év végén a panelekben élőkön – és úgy tűnik, most is. Miért nem lehetett hamarább emelni a havi előlegeket, erre miért csak tavaly novemberben került sor? – tettük fel a kérdést az illetékeseknek. Szórád György az Új Szónak erre úgy reagált, hogy a havi előleg emelése mindig, minden időszakban kellemetlen. A havi hőelőlegek beállítása sok mindentől függött. „De ha csak azt vesszük figyelembe , hogy például  2022. januárjában a  földgáz ára 100 euró volt, augusztusban 300 euró, majd decemberben 130 euró volt, amit előre tudni nem lehetett, akkor milyen árral számolva kellett volna előlegeket emelni? Továbbá egész évben mindenki a sokszor beharangozott állami támogatást várta, ami csak decemberben érkezett, melyet két nap múlva újra megváltoztattak” – írta válaszában az Enerbyt igazgatója.

Dobsony Tibor, a lakásszövetkezet vezetője pedig szintén úgy véli, hogy minden havi előlegemelés indulatokat szabadít el. „Tudom, hogy nem illik kérdésre kérdéssel felelni, de azért el lehet gondolkodni azon, hogy milyen fogadtatása lett volna a lakosoknál például egy júniusi előleg – emelésnek, indokként a várható energiaárak emelkedését felhozva? Mivel egy rendkívüli helyzet hozta az adott problémát, ezért a probléma megoldását az ilyen helyzetekre felhatalmazott szerveknek (elsősorban a kormánynak) kellett volna biztosítania (és persze nem több hónapos nehezen magyarázható késéssel)” – állapította meg Dobsony.

Nem terveznek további emelést

Felvetésünkre, hogy mit tegyen az, akinek sem a havi bevétele, sem a megtakarítása nem teszi lehetővé, hogy a durva összegű éves elszámolást most egy összegben kifizesse, az igazgatók úgy válaszoltak, hogy erre van megoldásuk és minden esetet személyre szabottan, maximális körültekintéssel bírálnak el – mindkét félnek megfelelő megoldásra törekedve. Ami pedig a továbbiakat illeti, a lakásszövetkezet nem tervez havi előlegmódosítást, de természetesen az esetleges energia- és más árak változására reagálniuk kell majd. „A 2023-as év hőfogyasztásának elszámolásában változtak az előírások, de még korai lenne nyilatkozni, hogy ez milyen befolyással lesz az éves elszámolásra” – írta Dobsony Tibor. Szórád György pedig hangsúlyozta, hogy a háromezer, általuk fűtött lakásnak (beleértve a szövetkezet lakásait is)  a 2022-es hőelszámolásában kb. 250 ezer eurót visszafizetnek. A hőköltségekre tehát a tulajdonosok többsége nem fizet rá. Épp ezért a „több párkányi panaszkodó” ez esetben a hangos kisebbséget jelenti – állapította meg az Enerbyt főnöke. Mindemellett a cég szerint a havi hőelőlegek beállítása individuális, széleskörű emelésre nincs ok. „A jövő evi elszámolást az idei állami hőártámogatás is befolyásolja majd. A gáz árának alakulása egyelőre kedvező, így jelen információk birtokában nem látjuk okát egy jövő évi elszámolás-problémának. Ami az egyéb költségeket illeti, azok valószínűleg az idei infláció mértékéből indulnak majd ki” – zárta lapunknak küldött válaszait Szórád György.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?