Július végére várható az új színpad és parkolási rendszer a párkányi városközpontban

Július végére várható az új színpad és az új parkolási rendszer a párkányi városközpontban
Párkány |

A képviselő-testület áprilisi ülésén a félmillió eurós újrameríthető hitel felvételéről is döntöttek, nemkülönben arról, hogy Párkány a a digitális és kiberbiztonsági rendszerfejlesztésre állami támogatásért pályázik. A köztéri kamerahálózatot is fejlesztenék. 

Az áprilisi ülésen bemutatták a Nánai út menti városi területen felépítendő új lakótömbök tervét is. Egyelőre két, kétemeletes lakótömbről lenne szó, egy- és kétszobás lakásokról, a hozzájuk tartozó parkolókkal és zöldövezettel. Mivel tulajdonképpen még csak az elsődleges vázlatok készültek el, a projekt még nyitott, döntés még semmiről nem született. Ám az biztos, hogy ezeket a városi lakásokat már nem a szociálisan hátrányos helyzetűeknek építenék, még az is lehetséges, hogy háromszobás lakások is kialakíthatók az épületekben, miként az is, hogy esetleg egy harmadik lakótömb is épülne. Mindezt ugyanakkor az Állami Lakásfejlesztési Alap irányelvei és szabályai szerint építenék meg, mert a beruházásra a város onnan szeretne pénzt meríteni. Konkrét terminusokról és ütemtervről majd a későbbiekben dönt a testület. A képviselők megszavazták azt az általános érvényű rendeletet is, melynek értelmében a Simon-Júda idején a volt kompkikötő melletti parkolóban is lehetnek attrakciók (mint ahogy tavaly ott a vásár idején óriáskerék üzemelt), de százalékarányban, négyzetméter alapon szabályozták a vonatkozó terület felhasználását, miként azt is, hogy vásárkor ezért a kihasznált területért négyzetmétereként és naponta 5 eurót kell fizetni. A testület arról is döntött, hogy a város 500 ezer eurós, újrameríthető hitelt vehet fel a folyó kiadások biztosítására. 

Új szabadtéri színpad 

Mint az az ülésen kiderült, július végére várható, hogy a korzón felépül az új, szabadtéri színpad, korszerű, fedett kivitelben, maximum 65 ezer euró értékben, továbbá szintén július végére várható, hogy a városközpontban bevezetik az új parkolási rendszert, új parkolóautomatákkal, készpénzes, kártyás és telefonos, sms-es fizetési lehetőséggel. Ez még kimondottan csak a városközpontban működik majd, a Vadas melletti parkolóban nem. A Nyitra megye által adományozott ötezer euróból két új köztéri kamerát szerelnének fel, főképp a gyorshajtók miatt, digitális rendszámrögzítéssel, egyet az érsekújvári és egyet a nánai főútra. Ugyanakkor több új kamera kellene a köztéri biztonság figyelésére is, ezeket a város uniós és állami pályázatokból biztosítaná. A városi rendőrség gyakrabban ellenőrzi majd az Iskola utca Fő utca felőli részét és a borászathoz letérő részt is, mert ezeken a helyeken gyakran parkolnak szabályellenesen az autósok. Panaszként az is elhangzott, hogy a Teraszok lakótelepen, feltehetően Magyarországról rendszeresen hordják és rakják ki a hulladékot idegenek, a rendőrség viszont csak tettenéréssel vagy egyértelmű fotós bizonyítékkal tud eljárást indítani, a magyarországi kollégák bevonásával. 

Kiberbiztonság és hálózatvédelem

A képviselő-testület mostani döntése értelmében Párkány a régiófejlesztési tárcánál pályázik a digitális és kiberbiztonsági rendszer fejlesztéséért. Ez egy többszázezer eurós projekt, a pályázók 200-tól, 450 ezer euróig terjedő összeget nyerhetnek a rendszer kiépítésére. Párkány tehát pályázik és a majdani elnyert összegtől függően fizeti a 8 százalékos önrészt. A képviselő-testület jóváhagyta Párkány új, hosszú távú területrendezési és városfejlesztési tervének programját, azzal, hogy a fiatalok, főképp a 15-20 éves korosztály igényeit is szem előtt tartanák, valamint a város marketingtervét is elkészítenék. Az ülésen a díszpolgári címről és a Pro Urbe – díjról szóló rendeletet is frissítették, egyúttal megszavazták, hogy idén a Pro Urbe-díjat Ondrej Mokoš kapja. A képviselők viszont elnapolták a Párkány és az Enerbyt városi cég közti keretszerződés megvitatását a vagyonkezelésről és a városi ingatlanok bérbeadásának új szabályzásáról. Mindezt majd a következő rendes ülésen, a belépő új igazgató, Folk Róbert közreműködésével vitatják meg, az erről szóló új rendelet júniustól lép érvénybe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?