Párkány: csak az Ady utcai óvoda költözik, új igazgató az Enerbyt élén

parkany
Párkány |

Maratoni ülést tartott február 27-én Párkány önkormányzata, az esti órákba nyúló tanácskozáson viszont fontos ügyekben is döntöttek. Például arról, hogy az Ady utcai szlovák tannyelvű óvoda a Szövetkezeti sori óvodaépületbe költözik át, idén szeptembertől ők tehát már ott kezdenek. Az összes többi óvoda, beleértve a Hársfa utcai magyar tannyelvűt is, marad a helyén. Május elsejétől pedig Folk Róbert lesz az Enerbyt cég igazgatója.

A keddi ülésen több fontos, közérdeklődésre számot tartó ügyben döntöttek. Lényeg, hogy az összes óvoda marad a helyén és működik tovább, csak az Ady utcai szlovák tannyelvű óvoda költözik át a Szövetkezeti sori óvoda épületébe, szeptembertől ők már ott kezdik a tanévet. A döntést hosszadalmas vita és felszólalások sora előzte meg. A független képviselők közül többen is nehezményezték, hogy az átszervezés csak a szlovák tannyelvű ovit sújtja, holott az előzetes megállapodás szerint Párkány négy óvodáját 2 épületbe vonták volna össze, ez lett volna igazán gazdaságos megoldás. Az is felvetődött, hogy a Hársfa utcai magyar tannyelvű óvoda üres helyiségeibe az egyházi óvoda költözne át – ezt a javaslatot azonban elvetették. Azt is többen szóvá tették, hogy a tervezett összevonásokat politikai és nemzetiségi síkra terelni felelőtlenség, ezt az ügyet csak a számok, a tények és a költséghatékonyság alapján lehet kezelni. A most meghozott döntésben viszont az is közrejátszott, hogy a beíratások terminusa vészesen közeledik, a szülőket és persze a gyermekeket sem szabad tovább bizonytalanságban hagyni. Az ülésen az is elhangzott, hogy jövőre a Bartók utcai óvodában külön osztályt nyitnak a 2-3 éves kisgyerekeknek, mert erre igény van.

Régi-új igazgató az Enerbyt élén

Kedden a képviselők meghallgatták azokat a jelölteket is, akik az Enerbyt városi hőszolgáltató igazgatói posztjára kiírt pályázat második körébe jutottak. A három legesélyesebb pályázó közül a legtöbb szavazatot Folk Róbert kapta, ő a pályázat nyertese, május elsejétől ő irányítja a városi vállalatot. Folk már a kétezres évek elején is vezette a céget, energetikai szakember, anno az ő irányításával zajlott le az Enerbyt transzformációja. Az új igazgató teljes átláthatóságot ígért a cég gazdálkodásában, közbeszerzéseiben és bérleti szerződéseiben is, fejlesztési szempontból pedig a geotermális energia kihasználását és a hatékonyabb működést tartja fontosnak. Arra a kérdésre, hogy vajon miképp fog tudni együttműködni Eugen Szabó polgármesterrel, akivel köztudottan feszült viszonyban váltak el, amikor Folk távozott a városháza fejlesztési osztályának éléről, az új igazgató úgy válaszolt, mivel ez a poszt is a közszolgálatról szól, tehát a lakosság kiszolgálásáról, szakmai és cégügyekben teljesíteni kell a mindenkori üzleti tervet - a cégközgyűlés, azaz a polgármester és a felügyelő tanács elvárásainak megfelelően. Eugen Szabó polgármester úgy reagált, mivel neki és az igazgatónak is törvény által megszabott jogkörei vannak az Enerbyt esetében, ezért nem látja akadályát az együttműködésnek.

Két év múlva kezdené a Vadas az új wellnessközpont bővítését

A Párkányban bevezetendő új parkolási rendszer kapcsán Máčai Marián osztályvezető közölte, hogy a városközpont új parkolási rendjére egy lévai cég már készíti a szaktanulmányt, mely alapján ezt a közlekdésrendészettel engedélyeztetni lehet. Továbbra is vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a korzón a kerékpárosoknak külön sávot alakítsanak ki, mégpedig a galéria és a mozi felőli oldalon, mert, ahogy a biciklisek eddig közlekedtek (és most is), az főképp nyáridényben különösen veszélyes. A beruházások és fejlesztések kapcsán több képviselő is sokallotta a Sobieski utcába tervezett vadonatúj idősotthon előzetes költségeit, főképp úgy, hogy a pályázati kiírás szerint 2026-ban már készen kéne lennie az épületnek ahhoz, hogy Párkány teljesítse a minisztériumi feltételeket. Viszont, mint az most kiderült, a nyolcvanezer euró a projektdokumentáció és az engedélyeztetések kapcsán egyáltalán nem magas összeg, főképp, ha figyelembe vesszük, hogy a beruházás keretösszege 3 millió euró. S mint azt Radosiczky Gábor osztályvezető közölte, attól sem kell félni, hogy Párkány elesne az állami támogatástól, ha netán az épületet nem tudnák befejezni 2026 közepéig, mert maga a pályázati támogatási program csak 2029-ben zárul le és maga a minisztérium is késik a további lépésekkel. A keddi ülésen Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója bemutatta annak az új wellness- és élményközpontnak az előzetes terveit, melyek alapján két év múlva kezdenék meg a jelenlegi wellnessközpont kibővítését. Eszerint az új központ egy fedett folyosóval lenne összekötve a jelenlegi wellnessel, a szórakoztató és pihenőegységek mellett pedig tartalmazna többek közt szaunákat, teraszt, egy úszómedencét, egy kisebb tanmedencét és egy külső medencét is. Ha viszont az új létesítmény megépül, akkor a jelenlegi, de műszakilag elöregedett fedett uszodát elbontják. Az ismertetett anyagot a képviselő-testület tudomásul vette, a tervezett fejlesztés részleteiről külön cikkben számolunk majd be.

A testületi ülést este nyolc óra után félbeszakították és csütörtökön, február 29-én délután négy órakor folytatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?