Megnyitotta kapuit a bellegszencsei termálfürdő

Megnyitotta kapuit a bellegszencsei termálfürdő
Bellegszencse (Podhájska) |

Végre megkapta a nyitáshoz szükséges engedélyt az érsekújvári járásbeli Bellegszencsén lévő termálfürdő.

Péntektől, reggel 9-től este 9 óráig várják a látogatókat, akiket OP+ módban fogadhatnak a benti komplexumban. A kültéri medencéket OP módban vehetik majd igénybe a látogatók. 2021-ben a júliusi, Bellegszencsén rendezett tüntetéskor hírt adtunk arról, hogy a járványhelyzet és a fürdővel kapcsolatos problémák miatt ezer sebből vérzik a Termál Mikrórégióba tömörülő községek többsége. Kisvállalkozók, vendéglők és panziók tulajdonosai, a fürdő alkalmazottai és a vendégek tiltakoztak a közös megmozduláson. A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség úgy határozott, hogy a bellegszencsei fürdő nem jogosult a geotermikus kút használatára, mert a Liska patakba csorgatták a medencék használt vizét, ami nagy károkat okozott a természetben. A vizsgálatot a termálvíz illegális szivattyúzása és helytelen felhasználása miatt kellett elvégezni, és a vízvédelmi felügyelet 128 978 euró bírságot szabott ki a fürdőt működtető Geo Termál cégre, amely fellebbezett. 1994 szeptemberéig a cégnek volt engedélye arra, hogy az üvegházakban felhasznált vizet a medencékbe engedje, és a vizet tisztítás és hűtés után a patakba folyassa, de az engedély lejárt. Mostantól ismét engedélyezik a víz kiengedését. Közép-Európában különlegességnek számít a bellegszencsei termálvíz Holt tengeréhez hasonló összetétele, amely a felső légúti megbetegedésekre, hátgerinc bántalmakra, ér és mozgásszervi betegségekre hat jótékonyan. Azok is felkeresik a gyógyfürdőt, akiknek ízületi panaszaik vannak, vagy a köszvénytől szenvednek.

Megnyitotta kapuit a bellegszencsei termálfürdő
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?