Megnyílt a nagymegyeri geotermális hőközpont

Nagymegyer |

<div>&nbsp;Százezreket takarít meg évente a város a fűtésen.</div>

Ma megnyitották a geotermális hőközpontot a csallóközi fürdővárosban. Tavaly készült el a furat, télen már a földből feltörő forró vízzel fűtöttek. „Nagyon örülök, amikor olyan beruházást látok, amely magában a természetes energiára épül és nem terheli a környezetet. Ha hozzászámítjuk az energetikai megtérülést, akkor egyedülálló fejlesztésről beszélhetünk, amelyet minden szlovákiai város irigyelhet” – nyilatkozta Solymos László környezetvédelmi miniszter a TASR hírügynökségnek. Bobkovič Iván, a városi lakáskezelő vállalat egyik ügyvezetője lapunknak elmondta, a rendszer októbertől működik. „A furat 2450 méter mély, 90 fokos vizet szállít, másodpercenként 8,8 litert” – ismertette Bobkovič. Hozzátette, csökkent a furat által szállított víz mennyisége, korábban másodpercenként 10 liter forró vizet szállított a vezetékekbe, de a szakemberek szerint ez általános jelenség. A város pumpát iktatna a rendszerbe, amellyel növelnék a vízhozamot. Jelenleg 1300 lakást, a szlovák alapiskola, valamint az óvoda és a kultúrház épületét fűtik geotermális energiával. Az alacsonyabb hőmérsékletű, úgynevezett hulladékvíz sem vész kárba, a rendelőintézet és a termálfürdő medencéit fűtik vele. Bobkovičtól megtudtuk, a megújuló energiaforrásnak köszönhetően legalább egymillió köbméterrel kevesebb gáz fogyott el a télen, vagyis mintegy 300 ezer euróval kevesebbe került a fűtés. A város 3,6 millió euró hitelt vett fel a beruházásra. A furat elkészítésén kívül felújították a fűtőházat, új kazánokat vásároltak és új vezetékeket fektettek le. Az ügyvezető közölte, több közintézményt, például a városi hivatalt és a magyar alapiskola épületét is csatlakoztatnák a rendszerhez. „Növelnénk a kút hozamát, ennek köszönhetően rövidebb idő alatt törleszthetnénk a kölcsönt, ami azt eredményezné, hogy még olcsóbb lenne a távfűtés” – folytatta Bobkovič Iván.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?