Felújítják a reneszánsz kastélyt Galántán

galántai kastély
Galánta |

A határon átnyúló Interreg program keretében több mint 755 ezer euró támogatást nyert Galánta a reneszánsz Esterházy-kastély felújítására. A tervek szerint két és fél év alatt kívül-belül megújul az 1600 körül épített épület.

Galánta több mint 755 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert az Interreg SK-HU programban a reneszánsz Esterházy-kastély felújítására – tájékoztatott Mária Kilácskóová városi szóvivő. Az Esterházy hagyaték – A történelem megőrzése a jövő nemzedékek számára (Esterházy Heritage – Preserving History for Future Generations) elnevezésű projektbe Galánta Tata városával közösen kapcsolódik be, amelyre összesen közel 1 255 000 eurót nyert a két partnerváros. Esterházy Ferenc 1600 körül építtetett kastélyt négy bástyával megerősített épületként, amelynek csak az alapjai maradtak meg és amely az Esterházy család eredeti lakóhelye volt. A szocializmus éveiben a körülötte álló lakótelep építése miatt a kastélyt pusztulásra ítélték, később kulturális műemlékké nyilvánították, majd 1992-ben egy teljes felújítást követően helyreállították. A jelenlegi gimnázium épülete mellett álló reneszánsz kastély a tervek szerint két éven belül új homlokzatot kap, felújítják a szociális helyiségeket és a házasságkötő termet, kicserélik a víz- és elektromos vezetékeket. A felújítás után a projekt megvalósításának részeként különböző kulturális rendezvényeket (piknik, koncert stb.) szerveznek az épületben, valamint tanösvényt alakítanak ki.

A projektben partnerként résztvevő magyarországi Tatán az Esterházyak épített örökségének jelentős részét újították fel. A mostani projektben az 1783-ban létrehozott Angolkert műemlékeinek, valamint a Műromok, a mecset, az Angolkert bejárata, a mellette álló szárnyas griffek, a Nepomuki Szent János-szobor és a híd helyreállítását tervezik.

Az Interreg SK-HU projekt célja az infrastrukturális beruházások mellett a két város együttműködésének elmélyítése, az Esterházy-örökséghez méltó kulturális rendezvények, például közös zenei koncertek, Esterházy-piknik szervezése a városokban, hogy a kulturális örökség nemzetközi környezetben is érzékelhető legyen. A projekt további célja, hogy a vidéki kastélyok nemzetközi színtérre kerüljenek, hogy az Esterházyak egykori rangjukhoz méltó módon mutatkozzanak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?