Érdeklődnek az oltás iránt a pedagógusok

koronavírus-vakcina
GALÁNTA/NÁDSZEG |

Nagy az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt a Galántai járás pedagógusainak körében, de kérdéses, mikor és hol kaphatják meg a vakcinát.

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatójától, Marsall Jánostól megtudtuk, kedden kaptak felszólítást Nagyszombat megyétől arra vonatkozóan, hogy mérjék fel, az iskola pedagógusai közül hányan igénylik a koronavírus elleni védőoltást. “Ennek megfelelően szerdán délután leadtuk a listát, amelyben neveket és más adatokat nem kellett feltüntetni, csak a vakcinát igénylők számát és azt, hogy a három lehetőség közül hol szeretné az illető beoltatni magát: Szakolcán, Nagyszombatban vagy Dunaszerdahelyen. A gimnázium tanárainak 85 százaléka élt a lehetőséggel. A többiek már átestek a betegségen, ezért számukra nem aktuális az oltás, illetve két fiatal kolléga nem igényelte” - tájékoztatott csütörtökön délelőtt az igazgató. Marsall János később arról értesítette lapunkat, hogy a megyétől azt a tájékoztatást kapták, a tervekkel ellentétben nem lesz oltás a hétvégén, mert nincs elegendő oltóanyag. 

Nemcsak a pedagógusok igényelnék

A Nádszegi Alapiskola és Óvoda összes pedagógusa jelentkezett szerdán az oltásra. “Két kollégának kellett szakorvosi véleményt kérnie, javallott-e az esetükben a védőoltás, de miután ezt megkapták, az összes pedagógust igényét bejelentettük. Most a megye válaszára várunk, mikor és hová mehetünk oltásra. Úgy vélem, a nem pedagógiai alkalmazottaknak is fontos lenne, hogy védőoltást kapjanak, hiszen ők is napi kapcsolatban vannak a gyerekekkel. Nádszegen január 11-től megszakítás nélkül működik az óvoda és a napközi a kritikus infrastruktúrában dolgozó szülők gyerekei számára, tehát a személyzet minden tagjának fontos lenne megkapnia az oltást” - hangsúlyozta Szarka Zsuzsanna igazgató, hozzátéve, hogy tulajdonképpen egész napos napköziről van szó. Az érintett gyerekek ugyanis délelőtt az iskolában kapcsolódnak be az online tanulásba, majd délutánig ott tartózkodnak. Az iskolába 16 gyerek jár két csoportban, az óvodába 12, ugyancsak két csoportban.

Nagyszombatban lesz oltás

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke elmondta, a Galántai járás 841, a Dunaszerdahelyi járás 1439 pedagógusa igényelte a védőoltást, ami nagyjából az összes pedagógus kétharmadát teszi ki. Az alelnök hozzátette, Nagyszombatba lehet menni oltásra már a hétvégén, de sajnos aki a dunaszerdahelyi oltópontra adta be igényét, az most nem kaphat oltást.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?