Patthelyzetben a koalíció

sasolanovezer
Pozsony |

„Csak Igor Matovič nélkül működhet” – jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS) a négyes koalíció jövőjét illetően a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában. Milan Vetrák (OĽaNO) azonban úgy véli, csupán politikai érvek szólnak Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter leváltása mellett, a szaktárca eredményei ugyanis a pártelnököt igazolják.

A két párt képviselői egy dologban egyetértettek – azt szeretnék, ha a koalíció továbbra is négy párttal folytatná a kormányzást. Mint kiderült, a megegyezéshez egyelőre nem sikerült közelebb kerülni, a hivatalos tárgyalások még el sem kezdődtek. Ennek részben az az oka, hogy nyáron a politikusok is szabadságolnak, Cigániková azonban elismerte, nehéz döntés előtt áll az OĽaNO, így nem meglepő, hogy egyelőre nem kaptak választ a levélre, melyben felvázolták a koalícióból való kilépés okait, illetve az esetleges maradás feltételeit. „Készen állunk tárgyalni az új koalíciós szerződésről, melynek alapfeltétele, hogy Igor Matovič nem lesz a kormány tagja” – tette hozzá arra utalva, nem vonják vissza ezen követelésüket.

Vetrák elismerte, egyelőre csend van a koalíciós válság megoldásáról, ezt azonban azzal magyarázta, hogy az OĽaNO inkább az emberek problémáinak megoldására összpontosít. Példaként említette a tanárok fizetésemelését, valamint kilátásba helyezte az egészségügyi dolgozók bérével kapcsolatos megállapodást is. Arra a kérdésre, van-e értelme egyáltalán tárgyalni, tekintve, hogy az OĽaNO szemmel láthatóan elutasítja Matovič menesztését, Cigániková azt válaszolta, a másik félnek tudatosítania kellene, hogy az SaS komolyan gondolja a megfogalmazott feltételeket, és nem hajlandó meghátrálni „Két esélyt adtunk neki, de mindkettőt eljátszotta” – mondta, majd hozzátette, nem az első baki után álltak fel, Matovič szerinte már hónapok óta ellehetetleníti az együttműködést. A felvetésre, mely szerint fordított helyzetben a liberálisok sem áldoznák fel vezetőjüket leszögezte: az SaS-ben ilyen esetben beindulnának a demokratikus folyamatok, s a tagok más magatartást követelnének Richard Sulíktól, ellentétes esetben pedig nagy gondot jelentene számára az elnöki szék megőrzése. Hangsúlyozta, ideje lenne, hogy az OĽaNO képviselői a pártérdek helyett a polgárok érdekeit tartsák szem előtt.

Vetrák szerint a liberális párt a kezdettől fogva ellenzékként tevékenykedik a koalícióban. Úgy véli, a pénzügyminiszter leváltása szakmai szempontból nem indokolt: „Nem látok okot Igor Matovič lemondására” – mondta. Kiemelte, több verzió is van, az előrehozott választást azonban nem tartja logikus lépésnek. Állítja, ha szeptemberben eldől, hogy lerövidítik a választási ciklust, a szabályok értelmében 2023 őszén kerülne sor a parlamenti választásra.

Vetrák kijelentette, nem szívesen találgatna a szélsőjobboldali pártokkal közös kormányról, egyelőre még van idő a négyes koalíció megmentésére. Meggyőződése, hogy az SaS képviselőivel akkor is fenntartható az együttműködés, ha ellenzékbe vonulnak. „Nem hiszem, hogy ha a tárgyalások kudarcot vallanak és ellenzékbe mennének, akkor nem támogatnák azokat a jó dolgokat, amelyekről megállapodtunk” – mondta a kormányprogramra utalva. Cigániková egyetértett abban, hogy a jól előkészített javaslatokat készen állnak támogatni. Vetrák felhívta a figyelmet, szeptemberben az is előfordulhat, hogy Zuzana Čaputová államfő nem fogadja el az SaS minisztereinek lemondását – nem ez lenne az első eset, hogy a lemondás benyújtása ellenére valaki folytatja tárcavezetőként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?