Életműdíjat kap Helen Mirren

Helen Mirren

Helen Mirren kapja februárban a hollywoodi színészcéh (SAG) életműdíját – jelentette be csütörtökön az érdekképviseleti szervezet.

A 76 éves brit színpadi és filmszínésznő pályafutása több mint 50 éve kezdődött. Az elmúlt évtizedekben egy gengszter barátnőjétől (Hosszú nagypéntek) II. Erzsébetig (A királynő) számtalan szerepet eljátszott a filmvásznon, ő volt a főszereplője Szabó István Az ajtó című filmjének is. Alakításait Oscar-, Tony-, valamint több Emmy- és BAFTA-díjjal ismerték el. A hollywoodi színészcéh is 13 alkalommal jelölte díjára, és ötször neki is ítélte azt.

Mirren az életműdíjat megköszönő közleményében arról írt, hogy pályafutása kezdete óta nagy inspirációt jelentett neki az amerikai filmszínészet és sokat merített belőle, éppen ezért olyan fontos számára ez az elismerés.

„Helen Mirren egészen egyszerűen briliáns, világító tehetség” – jelentette ki Fran Dreschner, a SAG-AFTRA elnöke. Mint hozzáfűzte: a színésznő nagyon magasra állította mércét a többi színész számára, ráadásul szerepről szerepre még saját rendkívüli teljesítményét is felül tudja múlni.

A színészcéh díjátadó ünnepségét 28. alkalommal február 27-én tartják meg Santa Monicában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?