Bödőcs Tibor kapta a Karinthy-gyűrűt

Budapest |

<p>Bödőcs Tibor, a stand-up műfaj fiatal tehetsége vehette át idén a hazai humoristák elismerésére alapított Karinthy-gyűrűt Such Györgytől, a Magyar Rádió elnökétől csütörtökön Budapesten.</p>

"Ritkák a díjak a mi szakmánkban" - mondott köszönetet az elismerésért a Bödőcs Tibor, megjegyezve: "kicsit zavarban vagyok, mert anyámnak azt mondtam, diplomaosztóm lesz".

Mint a díjazott fogalmazott, eddig is "jó viszonyban" volt az elismerés névadójával, Karinthy Frigyessel. "Az egyetemen tartottam egyszer egy előadást Karinthyról, de kizavartak, mert röhögtettem a többieket" - emlékezett.

Bödőcs Tibor köszönetet mondott többek között faluja, a történeteiben gyakran felbukkanó, zalai Búcsúszentlászló lakóinak is, akik a díjátadón is szép számban megjelentek.

Mint Sinkó Péter, a Rádiókabaré szerkesztőségének vezetője is kiemelte, a kabarét korábban gyakran érte az a vád, hogy nagyon városi műfaj, Bödőcs Tiborral és generációjának több tagjával azonban immár teret nyert a "vidéki kommandó" is.

A díjazottat a kollégák nevében többek között a Karinthy-gyűrű 2009-es kitüntetettje, Kőhalmi Zoltán méltatta. "Egy ponton Hrabal találkozott Cseh Tamással, a Monty Python Tarantinóval, és ez az elegy belobbant" - jellemezte Bödőcs Tibor humorát, akiről úgy vélekedett: "fölösleg nélküli szikárságával a humor Pilinszkyje".

A Karinthy-gyűrűt az elismerés 1975-ös megalapítása óta hagyományosan Karinthy Frigyes születésének évfordulójához kötődve adják át. A díjat elsőként Marton Frigyes vehette át, majd megkapta többek között Déri János, Hofi Géza, Boncz Géza, Markos György és Nádas György párosa, Éles István, Sándor György, míg a fiatalabb generáció tagjai közül Litkai Gergely és Kovács András Péter is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?